Irodalmi Szemle, 1971
1971/10 - Somlai Szabó József: Kaland és emlékezés
hitetlenség, kiábrándultság és kalandéhség, cinizmus és túlérzékenység — tevődik össze, s a már vázolt társadalmi ellentmondásban gyökerezik, művészi szempontból viszont a kaland adja alakja magyarázatát, mely megfelelő lelki beállítottságot követel meg: cinikus, amikor számot vet kalandja reális lehetőségével, szentimentális, amikor csalhatatlanul hitt számításai csődöt mondanak. Kiábrándult túlhajtott szerelmi vágyai ellobbanásai után, újabb kalandra éhes új lehetőségek előtt. S ezek a szélsőséges vonások, ez a szeszélyes lelki alkat magyarázza, hogy mindig kész a játékra-szere- lemre, de kész az ezzel törvényszerűen járó kockázatra, végzetes tragédiába torkolló fordulatokra is. Mert végső fokon egy szecessziós érzelmi momentum teszi ezeket a hősöket kalandorrá: a századforduló mozgásba jött változó világa, mely mégsem hoz igazi változást, hanem a régit konzerválja. S a társadalom nem tudja megszülni a maga igazi hőseit, legföljebb magányos, szindbádi kalandorait. A jelképiség Krúdy művészetében megkapja a maga társadalmi hátterét és igazolását. Költői áttételeken is érződik a társadalmi vonatkozás és feszültség, sokkal inkább, mint Szini Gyula nagyon általános szimbólumaiban. Krúdynál a tárgyiasult szimbólumok is konkrétan társadalmi vonatkozásúak, mert ezek a jelképek nemcsak a szerelem, a halál jelképei általában, hanem egy társadalmi-emberi környezet múltjának itt maradt konkrét darabjai. Ilyen az az avult olajnyomat a „Zsigmond király“ vendéglő falán a Racombole ifjúsága című korai novellájában, másutt egy esernyő, egy cipő, egy régi csárda, egy kabát, egy gomb vagy a „félkarú katona“ földjéről bosszúból elvitt madárijesztő. Mikszáth és Gárdonyi animista szemlélete úgy módosul Krúdynál, hogy nem a tárgyakat lelkesíti az ember jelenléte, hanem fordítva: a múltból itt maradt, elmúlt szerelmek emlékeként őrzött tárgyak vonzáskörében él az ember, s azokhoz mint až elmúlt élet kézzelfogható darabjaihoz, a hozzájuk kapcsolódó emocionális, hangulati és érzelmi elemekhez asszimilálódik. Krúdy tehát ugyanazt a problémát a másik oldaláról nézi, még abban az értelemben is, hogy ha Gárdonyi szemléletét, naivitását egy gyerekéhez véljük közelállónak, Krú- dyét a tapasztalt, az életet félig vagy teljesen maga mögött tudó ember (Szindbád) nézeteihez hasonlíthatnánk. Nem véletlen, hogy egyik író hősei jobbára gyerekek, míg a másikéi majdnem kivétel nélkül kiérdemesült, életből kikopott gavallérok, színésznők, fogadósnék. Hangsúlyozni kell, hogy a kaland indítóoka Krúdynál nem merőben egyéni ok: különcség, bogarasság csupán, hanem a társadalomban ténylegesen meglevő probléma: az anakronizmus kérdése. Kalandra éhes novellahőseinek fölfokozott idegéletét a társadalmi légkör megváltozása okozza, melyhez nem tudnak alkalmazkodni. Ezért az ideges, mondhatnám ingerülten mohó fellobbanásuk és gyors letűnésük. Tragikus hősei azért nem tragikus hősök igazából, mert pusztulásuk nem egyéni tévedésükből, hősiességükből következik, hanem a társadalmi atmoszféra megváltozásából, mely ezeket a múltban élő, érzékeny lelkeket úgy öli meg, mint a dér a legyet. Szárazra vetett halak ők, akik nem tudtak akklimatizálódni, tragédiájuk nem megrendítő, hanem sorsszerű és végzetesen következetes. A novellák hőseinek, s a legnagyobbak közt Szindbádnak — az örök ifjúság és szerelem lovagjának — kalandjait Krúdy különösen az írói pálya befejező szakaszában — realista-naturalista részletességgel rajzolta meg, mintegy az emlékező jelleg ellen- súlyozásaképpen. Mert az emlékezés lírai hangsúlyait, melyek átfogják a novellák hőseinek világát, a megváltozott kor körülményei, rajzai emelik ki és hitelesítik. Az író késői novelláiban a körülmények egyre erőteljesebb és aprólékosabb leírására törekedett, hogy erősen szubjektív, belső világát minél objektívebb, mind plasztikusabb formában tudja kifejezni. Mert a Krúdy-féle kalandelemnek, amellett, hogy úgynevezett újromantikus íze és, légköre is van, mely minden „új“-nak mondott megjelölése ellenére is erősen elhasz nált, és eltűnt korok özönvíz előtti világlátását szuggerálja, van egy valóban újszerű vonása is. S ezt az újat ennek a régi szemléletnek a megváltozott viszonyok közé jutása magyarázza, s a megváltozott, idegen, polgári körülmények közt a magára utalása — szubjektivizmusa. Vagyis: az egyéniség jelentőségének a félelmetes méretű fölnagyítása, potenciális adottságainak és helyzeteinek hangsúlyozása és eltúlzása. Ez: az újszerű nagy téma — a szubjektív novellaírás vonalán — az ember kalandja önmagával: megfelelően a kor irracionális filozófiai ihletének.
