Irodalmi Szemle, 1971

1971/10 - Somlai Szabó József: Kaland és emlékezés

Krúdy nem a hagymányos novellaformát fejleszti tovább, hanem megkísérli azt újrafogalmazni. Egészen új, egyéni szempontokat vet föl, s az ábrázolás formáit a groteszk felé tolja, melyet rendszerint a jellemek szatirikus színezésével, torzításával ér el. Hangulatok, színek, ízek és álmok költője ő. De milyen hangulatoké? Milyen álmoké? Ez a kérdés, és ez itt a lényeg. Ezek a hangulatok, színek és álmok nem a reális világ, hanem egy fájdalmasan eltorzult világ jellemzői, melynek már régen el kellett volna tűnnie, de nem tűnt el, itt rekedt a múltból. Egy irrealitásában reális világ hangulatairól és rég halott alakok látszat-életéről van itt szó, mely valamiképpen még életnek hat, holott nem egyéb, mint egy szörnyű álom. Lidércnyomás. Kísér- tetjárás.

Vagy nem erről van szó talán a Magányos ember álma című novellában, amikor az író így jellemzi Dominó urat, a hősét-„egy régi-világbeli úriember“... „Okos ember volt, nem akart végleg felébredni, bármilyen kellemetlen volt is az álma, mert ez a félálom- beli állapot még mindig többet ért a valóságnál."

A múlt kísértetei élnek ezekben a novellákban emberi alakot öltve, s ezeknek az emberalakoknak az álmában vagy a képzeletében játszódnak le az események, melyeknek a valóságban kellene megtörténniük. De hát ez — mint mondtam — nem valóságos világ, ez a kafkai groteszk világával rokonítható irreális világ. S végtelenül szomorú és fájdalmas, hogy a mi társadalmunkban ezek az irrealitások is reálisak voltak. József Attila ezt így fogalmazta meg A város peremén című versében: „sok a múlt".

Ebben a képzeletbeli groteszk világban, az itt rekedt múltban aztán minden furcsaság megeshet, minden bolondság, minden különcködés elhihető. A has ezeregyéjszaká- jában Flegmán világkörüli utazásra viszi urát a szobában egy „kis bársony zsámolyon". A szenvedélyes fürdővendég, a „savanyúvízszagú" Szalonkai viszont az ország legjobb fürdőhelyeinek igazgatóival lép érintkezésbe „képzeletbeli" levélformában. Elsorolja képtelen igényét ennek is, annak is, izgatottan és boldogan várja a válaszokat. Persze, nem utazik el sehová sem, megelégszik azzal, hogy beleélte magát egy előkelő fürdővendég helyzetébe.

Idézzünk néhány sort Szalonkai leveleiből:

„Megírtam, hogy voltaképpen vérszegénységben szenvedek, azért piros az orrom és az orromnak környéke. Apró pattanások szoktak keletkezni az orromon, amelyeket a helybeli orvosok a marhahús mértéktelen élvezésével hoznak összeköttetésbe. De hát tehetek én arról, hogy agglegény vagyok, akinek a kocsmai kasztot kell elfogadnia?... Megírtam, hogy kelet felé szeretnék szobát bérelni, mert nagyon szeretem azt a reggeli napot, amely becsuszamlik a zsalugáter rései között, de a hármas számnak nem szabad előfordulni a szobám numerusában ..."

A Torony zene című novella Ilonkája a toronyban,, a megtaposott emberi vágyak és elnyomorított képzelet tornyában rendezi be a kocsmát:

„Az öreg grófok, kapitányok és más kiérdemesült gavallérok a pezsgőt az asztal alá öntötték, hogy pénzüket elkölthessék; míg a fiatalabb játékosok minden nap új sar- kanytút, csörgőt vagy párnádét, verset vagy nótát loptak valahol a városban, hogy Ilonának tetszését megnyerjék. Bolondok tornya volt ez, ahová mindenét elhozta minden vendég, hogy a toronyzenészek észrevegyék, hogy bebocsáttatást nyerjenek oda, ahol a híres karnagy igazgatja a zenét, hogy mindenki felrepüljön a mélységből, a bajból, a hétköznapból. Fel, a bolondok tornyába."

Ez a „bolond torony" a Krúdy-novella világa, mely az eltorzult társadalmi valóságot az elnyomorodott alakok egyéni életének tükrében maga is groteszk módon, torzult formában fejezhette ki legvalóságosabban és legigazabban.