Irodalmi Szemle, 1971

1971/10 - Somlai Szabó József: Kaland és emlékezés

„Elgondolkodva mentem hazafelé. Ettől a szegény öregasszonytól az élet elvett mindent. Bs érte cserébe semmit sem adott. De a mese... hűséges maradott hozzá.“ Vagyis egyedül a mesével vigaszalta magát, azzal kárpótolta, amit elvesztett.

Ide illik, amit az Ifjúság című kötete előszavában fogalmazott meg Krúdy a maga életéről:

„Amennyit írtam, amennyit szomorú voltam — az mind az én ifjúságom. Ha láttam valamit, ha fájt valami — és mennyi sokszor fájt az, amit láttam —, akkor írtam.“

Ezt a szomorúsággal átitatott líraiságot csillantják föl már a legelső fejlődési szakasz novellái is, de ott bujkál ez egész pályája alatt, mint egy búvópatak.

Pályakezdő novelláiból idézek néhány idevágó sort:

„A fellegek futnak a látóhatár fölé, s ahol csomóba torlódnak össze, és alattuk aranyosan, szinte szelíden csillan ki a napsugár. Olyan csendes, melankólikus az egész táj.“

(A tarlók romantikája, 1895)

„Augusztus végén, kora hajnalban halt meg Morsai Kálmánné... Künn egyhangú zokogással sírt az őszi szél, és egy-két sárga levél a park százados fáiról lomha ívekben szállott alá és simult oda szerelmetesen a zizegő haraszthoz.“

(Augusztus végén, 1894)

„Alkonyodon, és tovább utaztunk. Köd járt a tájon, és a lápban, amit megközelítettünk, lídércfények táncoltak. Csend volt, nyírségi csend. A faluk alusznak körül..

(Nyíri csend, 1901)

Nem a képek, hanem az író lírája, természet- és tájimádata, a szemlélet romantikája rokonítja Krúdyt Turgenyevvel, Puskinnal. Így látni, így érzékelni és együtt érezni a természeti világgal egy lírikus adottságára és egyetemesség-igényére vall.

Ebbe az oldott, egyetemes érvényű líraiságba gyökerezik, ebből nő ki a konkrétabb élményekre támaszkodó anekdotikus novella, mely a fejlődés során tovább bonyolódik, az anekdota egy elemét, a kalandot emelve ki.

Mert Krúdy anekdotikus elbeszélései is mások, mint Mikszáthéi: A Szép asszony papucsa, a Racombole ifjúsága, a Poprádi szállásai. A Racombole ifjúsága című novellában megerősíti, amit a meséről mondott: „Némely embernek bizonyos korban már csak egyetlen élvezete marad: a mese. A szerelem, vígság, tréfa és a jókedv megannyi hűtlen macskaként szöknek el a koplaló háztól, nem marad meg egyéb, mint a mese. A mesében benne van a szerelem is, a jókedv is.“ De éppen a Racombole ifjúsága bizonyítja, hogy nemcsak a hős fontos itt, az anekdotikus mesének nemcsak líraisága, hanem valami kalandjellege is van. Ez a kalandjelleg már jóval kevesebb líraisággal érvényesül a Poprádi szállásai című elbeszélésében. Poprádi Pált, „a híres takácsot“ senki sem értette otthon, hogy élhet asszony nélkül? „Különc, embergyűlölő lett öregkorára“, halála előtt azonban kiderült róla, hogy nem is egy asszonya volt, hanem amerre útjai vezettek, Lublón, Gölnicén, Krakkóban, mindenütt volt valaki, aki várt rá. S most ezeket az asszonyokat átadja legjobb barátjának, Toporcznak, aki egy utazás alkalmával fényt derít Poprádi titkos életére és itt maradt asszonyaira.

És éppen ebben a vonatkozásban, a kalandszerűségben különbözik Krúdy anekdotafelfogása Mikszáthétól, s művészetének elütő vonásai mind itt gyökereznek.

Krúdy anekdotikus elbeszélései — mint ezt már jeleztem — egészen más természetűek, mint Mikszáthéi. A különbség az anekdotaszerűség más-más felfogásában rejlik. Mikszáth az anekdota lírai lehetőségiet, a meseszerűségét, az idilli tartalmat fedezi föl, aknázza ki, ezzel szemben Krúdy inkább a kalandlehetőségeket. Kezdetben ő is a mesét érzékeli a legintenzívebb formában, a mesei varázslatot, aztán az mind inkább háttérbe szorul a kalandszerűség mellett. Itt válik el a két író élesen egymástól. Mikszáthnál az anekdotikus elbeszélés formájában egy költői szépségekben tündöklő fantázia világa bontakozik ki, mely — az anekdota költői felfogásának megfelelően — zárt kompozíciójú mesevilág, ellentétben a Krúdy-novellával, amely a ka- landszerüség szövevényeihez, aprólékos fényeihez, epizódjaihoz idomult kompozíciójában is. Ez a szemlélet oldja föl az anekdotikus novellák zártságát, kerekdedségét Krúdynál a későbbi fejlődés során.

Krúdy anekdotikus elbeszélései emlékeztetnek Miksztáhéira, mégis mások. Már az