Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Hegedűs Sándor: Az utolsó trónfosztás

belpolitikailag, mind pedig katonailag hamarabb kifáradt, mint Németország. Károly király ismeretes különbéke-kísér- lete a franciákkal, angolokkal és olaszokkal eredménytelen maradt. De miért nem vette a szerző figyelembe a legújabb irodalmat?1

1918. október 28-án Prágában, 29-én Zágrábban, 30-án Becsben, 31-én pedig Budapesten forradalom tört ki. A monarchia részekre bomlott, még mielőtt a páduai fegyverszüneti egyezményt megkötötték volna. A mindenkitől elhagyott és hatalmi eszközeit is elveszített uralkodó csak a tényleges helyzet konzekvenciáját vonta le, amikor kiadta a két ismert eckartsaui nyilatkozatot. Ezek értelmében visszavonult osztrák és magyar uralkodói jogainak gyakorlásától, de nem mondott le kifejezetten egyik trónjáról sem. A dunai monarchia szétesett, de a Karl Renner és Jászi Oszkár által is propagált dunai konföderáció helyett a bellum omnium contra omnes korszaka jött, amikor is az egykori nagyhatalom örökösei fegyverrel és szomszédaiknak a békekonferencia előtti denunciálásávai igyekeztek minél nagyobb részt szerezni egymás területéből. Négy nappal azután, hogy Magyarország tanácsköztársasággá alakult, Habsburg Károly családjával együtt Svájcba távozott.

Károly király kétszer is megkísérelte, hogy egyelőre legalább magyar trónját visszaszerezze. A Nagykövetek Tanácsa ugyan hivatalosan a Habsburgok restaurációja ellen foglalt állást, azonban Károly abban a hitben volt, hogy ami Konstantin görög királynak sikerült, az neki is sikerülni fog. 1921 húsvétján fegyveres kíséret nélkül, majd október 20—23-a között fegyveres kísérettel indult Budapest felé. Ekkor a legitimisták és szabadkirályválasztók között ingadozó és saját egyéni ambícióit is előtérbe tartó Horthy kormányzó azonban — az antant és kisantant tiltakozásától is presz- szionálva — csapatokat küldött ellene. A király csapatai a budaörsi összecsapás után visszavonultak Tata felé, a királyi pár itt a kormányzó csapatainak fogságába esett, aki az antant követelésére kiszolgáltatta. Károly király az antant diplomáciai nyomására kimondott detro- nizálását madeirai száműzetésében mindössze öt hónappal élte túl. Ez volna dióhéjban a könyv tartalma, amelyet érdemes lett volna akár kétszeres terjedelemben is feldolgozni. Ha pedig a szerző a terjedelem tekintetében kötve volt, kevesebbet kellett volna írnia azokról az eseményekről, amelyek irányításába az utolsó Habsburg-uralkodónak nem volt beleszólása, sem életsorsát közvetlenül nem befolyásolták.

Ha a könyv második kiadása vagy idegen nyelvre való fordítása szóba kerülne, akkor az egészet ajánlatos lenne újra lektoráltatni, lehetőleg jog- és hadtörténelemben is jártas szakemberrel. Ezt néhány példával indokoljuk meg: 22. o.: a szerző szerint Princip Gavrilo „két pontos lövése“ végzett Ferenc Fer- dinánddal és feleségével. Princip tudtommal úgy vallott, hogy a második lövést nem Hohenberg hercegnőnek, hanem Potiorek táborszernagynak szánta, tehát csak az egyik lövés volt pontos.

27. és 29. o.: A „csapattest“ fogalom túl általános. Az olvasó nem tudja, hogy hadtestről, hadseregről vagy csak hadosztályról van-e szó.

35. o.: Ugyancsak pontatlan megállapítás, hogy „Zita ... királynéja lett egy nagy országnak“, mivel osztrák császárné és magyar királyné lett.

48. o.: 1916-ban még fontos volt a nagyköveti és követi rang megkülönböztetése. Magyarázata megtalálható a közismert szovjet, magyarra is lefordított A diplomácia története című munka III. kötetének függelékében. A koronázáson megjelent az amerikai, német, spanyol és török nagykövet, az argentin, bajor, bolgár, chilei, dán, görög, mexikói, németalföldi, norvég, perzsa, szász, svéd, svájci és sziámi követ, míg Kínát és Uruguayt ideiglenes diplomáciai ügyvivő (chargé d’affaires), Brazíliát és Norvégiát pedig követségi titkár képviselte.2

49. o.: Loreta kápolna magyarul helyesen: lorettói kápolna! Loretta (két t-vel] női név, Loretto pedig olasz falu, amelyhez az ismert legenda fűződik.

Ott, ahol a szerző Bruno Brehm A két- fejű sas lehull című regényére hivatkozik (mint például a 10. és 25. lábjegyzet), teljesen másról van szó. Fel kellett volna tüntetni, hogy hányadik kiadás!

79. o.: Törökország nem szeptember 30-án, hanem október 30-án kapitulált; a „szövetséges nyugati csapatok“ a megszállt Romániába legfeljebb a német Mackensen-hadsereg háborítatlan elvonulása után hatoltak be: de akkor is csak már kiürített területre.