Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Gál Sándor: Hét szonett
6 7 ma felrobbant újra a tető felettem és rám szakadt a magas vasból épült ég és .mintha megint a mély sárban feküdnék gyökerek vacognak kettényílt kezemben kasza suhog nyesi az időt az égen köd van belül és kín halottak magánya s mintha valaki messziről kiabálna hangja fennakad a kidőlt kerítésen pedig már nem ég a ház s a karom is ép és a kinyílt izmok sorra behegedtek a tejút alatt csillagok és keresztek tudom valahol én is otthon lehetnék s miközben kővé falombbá rendeződöm a rám szakadt semmi árnyékait őrzöm a magány szárnya belülről ébred ma úgy mint tegnap vagy tegnapelőtt ringanak benne havas temetők fájdalmak jajok kegyetlenségek több már a kőnél fejfa és kereszt hideg fényű hold ragyog le rája éled a szél hozsánna hozsánna és elindulnak a névtelenek legelöl kiket a dér esett meg világot lépnek nem dideregnek a karjuk helyén jégcsap világít s nyomukban a néma kortárs-sereg villog a holdfény új félelmeket együtt sem érünk el már hazáig Gönci Sándor: Csendélet (1964)
