Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - DISPUTA - Csanda Sándor, Egri Viktor, Grendel Lajos, Hamar Kálmán, Kövesdi János, Mészáros László, Szitási Ferenc, Dr. Turczel Lajos, Zsilka Tibor: Ankét irodalmunkról
tartottam helyesnek, amikor nálunk egy közelmúltban lezajlott vitában egyesek csak a nemzetiségi, kisebbségi tematikát kérték számon a fiatal költőktől. A bennünket legközelebbről érintő tematikából is csak akkor születhetik igazi alkotás, ha a kisebbségi magyar író azt úgy tudja megformálni, hogy a töbhségi nemzet olvasója, sőt más világrészek olvasója is magáénak érzi, elismeréssel fogadja. Persze ennek a kérdésnek is van fonákja: néhány ifjú költőnk ver.se gyakran negligálja az olvasóközönséget, az érthetetlenség pózában tetszeleg. Pedig a vers, mihelyt nyomtatásban megjelenik, társadalmi jelentőségűvé válik, kapcsolatot keres a közönséggel, s nem egészséges dolog, ha ilyen kapcsolat nem jön létre. Az ilyen versekkel szemben szükségszerűen felmerül a kérdés: miért jelennek meg nyomtatásban? Igaz, vannak költemények, melyeket csak az utókor értett meg és tudott értékelni, de a mi esetünk aligha azonos ezekével. 3. Mindenekelőtt Fábry Zoltán művei közt találnék ilyeneket, elsősorban a Korparancsot, A gondolat Igazát és a Harmadvirágzást említeném. Irodalmunk történelmi helyének, körülményeinek meghatározásában ide tartozik Turczel Lajosnak Két kor mezsgyéjén című könyve is. Csanda Sándor A körkérdések rendszerint nem hoznak megoldást, mégsem vitatható el jogosultságuk, ha sikerül a felvetett problémákat több oldalról kellően megvilágítani, s ezzel hozzájárulni a kérdésektől megjelölt helyzet tisztázásához. Az Irodalmi Szemle mostani ankétjának is — úgy gondolom — a tisztázás és a helyzet felmérése a célja, s ezért eltérően szokásomtól, az alábbiakban eleget próbálok tenni a szerkesztőség felhívásának: 1. Legutoljára Darkó István Romok és fények című elbeszéléskötetét és Ozsvald Árpád Galambok szállnak feketében című versgyűjteményét olvastam. 2. Mindkét könyvről beszámoltam az Űj Szó hasábjain, és ezek a beszámolók kimerítő feleletet adnak a feltett kérdés első részére, a „miértre“. Itt csupán azt szeretném megjegyezni, hogy mindkét könyv igen jelentős. Darkó novellái elismerést érdemlő magas színvonalon reprezentálják a két világháború közti szlovákiai magyar szépprózát, Ozsvald versei pedig mai költészetünket. Sohase hagytam magam a „kicsi, de miénk" jelszótól befolyásolni. Azonban függetlenül attól — mert szívügyem — úgyszólván minden szlovákiai magyar szépirodalmi művet elolvasok. Miután a világ irodalmának többnyire csak a legkitűnőbb és legjelentősebb művei kerülnek elénk, hiába volna, ha az összehasonlításnál ezeket a kiemelkedő nagy műveket venném figyelembe, de ami az igényt illeti, mindenképpen abból a szempontból törekszem megítélni könyveinket, hogy tarthatnak-e némi igényt maradandőságra, megállj ák-8 helyüket az egyetemes magyar irodalomban, színvonalukban elérik vagy túlhaladják-e a velünk egy hazában élő nemzetek irodalmának színvonalát? Tapasztalataim különben ebben a tekintetben már az első köztársaság idején sem voltak kedvezőtlenek. A kritika gyakran jogosan elmarasztalhatott minket a forma, a művészi megformálás hiányosságaiért, prózaíróink lemaradtak Móricz és Kosztolányi teljességétől, emberábrázoló és jellemfestő nagyságától, költészetünk pedig József Attila, Babits Mihály, Szabó Lőrincz és Illyés Gyula művészetétől, de eszmei mondanivalójukkal megállták a helyüket az egyetemes magyar irodalomban, és utat is tudtak mutatni. Elég talán, ha Fábry Zoltán publicisztikájára, Forbáih Imre, Győry Dezső, Szenes Erzsi, Vozári Dezső és Mécs László kezdeti költészetére, s az Itt Induló Komlós Aladár és Palotai Boris munkásságára hivatkozom. A helyzet jelenleg semmiképpen sem rosszabbodott, amiről tucatnyi közös kiadványunk tanúskodik. 3. a) Fábry Zoltán Európa elrablása című kötete feltétlenül az a mű, amely nem csupán a szlovákiai, hanem az egyetemes magyar irodalomban „meghatározó“, és európai rangúnak mondható. Féja Géza a Kortárs decemberi számában Fábry írásainak fogyhatatlan etikai izzását, szellemi határainak tágasságát, szüntelenül feltörő bölcseleti láváját, páratlan esztétikai teljesítményeit dicséri, és a szocialista erkölcs kincses
