Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - HAZAI FÓRUM - Duba Gyula: A kor valósága és a szellem (Gondolatok Fábry Zoltán Korparancsáról)
métlem: Hviezdoslav könyvtárában nincs meg ez az Ady-kötet, sem Ady-antológia. Van még két lehetőség. Az egyik: Hviezdoslav belső jóbarátja, dr. Nádasi László, Írói álnevén Jégé, a két háború közti szlovák próza jeles művelője /Adam Sangala című, Pázmány Péter korát ábrázoló kitűnő regénye magyar nyelven is kapható) haladó gondolkodású, széles látókörű, művelt író, Hviezdoslav háziorvosa volt. Személyesen magam is ismertem, egyszer Zola regényeiről s a naturalizmusról vitatkoztunk. Nádasi előfizetője és olvasója volt a Nyugatnak, ahol Ady rendszeresen közölte verseit, s úgy hiszem, a Magyar jakobinus dalát is. Nádasi elvihette a Nyugatot Hviezdoslavnak, s felhívta a költő figyelmét a nagy jelentőségű versre. Ez a legvalószínűbbnek látszó megoldás. A másik szebb, fantasztikusabb, romantikusabb. Ady 1910-ben lábadozó vendége volt az egyik tátrai szanatóriumnak. Átélte élete egyik legnagyobb válságát, a Grande passion romlását, a szakítást Lédával. Ogy tudom, hogy ebben az évben Hviezdoslav is járt a tátrai üdülőhelyen, s költeményét ebben az évben írta, jobban mondva közölte. Találkoztak-e véletlenül vagy valami közös társaságban? Érdekes körülmények, feltevések, kérdések, amelyek még részletes és megnyugtató megoldásra várnak. Ám ezek a dolgok irodalomtörténeti apróságok. A fő dolog a tény, 'a nagy költőt levélváltás, ahol két nemes lélek megegyezett az alapvető emberi, nemzeti és szociális kérdésekben, a közép-európai nemzetek testvéri együttélésének, a legmagasabb iokú emberiességnek jogi alapokon nyugvó víziójában. Ez a vízió egyre sürgetőbb és modernebb, nem avult el, nem hullott ki az Idő rostáján, ellenkezőleg, a szocializmus a vízió megközelítésének és megvalósításának fő feltétele. Mindkét nép nemzeti kultúrája segítheti a fejlődést. A két nagy költő ezt a hitet vallotta. Hiszem, hogy az ifjú magyar és szlovák nemzedék különösen magáénak vallhatja ezt a hitet. Duba Gyula a kor valósága és a szellem* (Gondolatok Fábry Zoltán K o r p a r a n c s ának időszerűségéről, klasszikus igazságáról és tévedéseiről) 1933 tavaszán, hatalomrajutásával Hitler Fábry Zoltán legszemélyesebb ellensége lett. Fábry írja: „Lehet, hogy mások nem látják így, lehet hogy városban, tömegben, egymás közötti vitákban, lidérchessegetésekben nem érezni úgy a hitleri valóságot, mint ahogy én érzem faluéletemben, amikor az összekötő kapcsot a külvilággal a pontosan befutó német újságok, folyóiratok és könyvek jelentik... de tény, hogy nekem ebben a pillanatban Hitler a legszemélyesebb r a legérezhetőbb ellenségem: a messzire érő kéz, a határokon túlra nyúló, fojtogató, harácsoló kéz, mely az én asztalomra is rácsapott, hogy leseperje onnan az Unsere Zeitot, a Welt bühnét, a Tagebuchot és a többieket, hogy egy hamis, egy meghunyászkodott, egy »átszervezett« Literarische Weltet reprezentáljon, hogy elzárja azt a forrást, azt a né met szellemet, melynek ő messze Berlinben hadat üzent, és melynek ütését és való ságát én is érzem, és tehetetlenkedve szenvedemA mérhetetlen hatalommal rendelkező diktátor és a kétszeresen hatalmon kívüli — mert nemzetén kívül élő — író mint ellenségek; nincs ebben valami valószerűtlen, valami mosolyra késztető? S az írói hadüzenetben nincs valami Don Quijote gesztusából, mely szívmelegítő, de elnéző legyintésre is indító egyidőben? Valami a vegyes érzelmi minősítésre ingerlőből, így: ugyan mit árthat ő...? Mielőtt válaszolnék a felvetett kérdésre, egy alapvető szera* Duba Gyula írása már kiszedve állott, mikor szerkesztőségünk Fábry Zoltán haláláról értesült.
