Irodalmi Szemle, 1970

1970/10 - Käfer István: Andrej Sládkovič (1820—1872)

denképpen elismeri Sládkovič nagyságát. Egész előszava pánszlávnak tartja a Detvant, „hazafiatlan“ szellemű alkotásnak, mégis lefordítja és elismeri értékeit. A századforduló ismert nemzetiségi levegőjében Goldberger munkáját így sem vethetjük el, lekicsinylő megjegyzése pedig Bacháthoz hasonlóan taktikai célokat is szolgálhatott a hivatalos irányzattal szemben. Ezt annál is inkább állíthatjuk, mivel rendkívül nagyra értékelte a középszlovák irodalmi nyelvet.

Hasznos tájékoztatást nyújtott a magyar érdeklődőnek Jozef Skultéty szlovák irodalmi összefoglalója a Heinrich-féle egyetemes irodalomtörténetben. Munkájának Slád- kovičról szóló részében a költő népiségét emeli ki, és meghatározza a romantika és a rqalizmus párhuzamos alkotói módszerét. Skultétynak ez az írása nemrégiben ismét megjelent a Matica slovenská gondozásában. Egyáltalán nem pietásból, hanem mert jónéhány ma is megszívlelendő útmutatása van mind a szlovák irodalomtörténet, mind a szlovák-magyar viszony szempontjából. 1919-ig számos magyar megnyilatkozás látott még napvilágot Sládkovičcsal kapcsolatban, amelyek azonban vagy néprajzi jellegük, vagy elfogult szemléletük, illetve rövidségük miatt jelentéktelenek.

Az államfordulat után döntő változás kezdődött a szlovák irodalom magyar visszhangjában is. A csehszlovákiai magyar irodalmárok híd-szerep vállalása és építése során gazdag hagyományt találtak éppen Sládkovič életművében, s továbbra is hunga- rocentrikus alapállású, de már világirodalmi horizontú írások mérik magyar nyelven is költői nagyságát, s rendkívül pozitív az emigráns magyar sajtó megnyilatkozása is. Csupán a magyarországi hivatalos fórumok ismerik el nehézkesen vagy egyáltalán nem az önálló szlovák irodalom létét, vagy hangsúlyoznak kritikátlan magyar irodalmi hatásokat, mint azt Lesták Emma tette Arany János Toldija és Sládkovič András Detvana című dolgozatában. Munkája így sem érdektelen, hiszen a hungarocentrikus állásfoglalás tipikus példája annak minden elfogultságával együtt, de magát a téma felvetését és kidolgozását pozitívumnak kell tartanunk.

Mindjárt bevezető soraiban megállapítja, hogy a szlovák törekvések a XIX. században „a magyar törekvések visszhangjai voltak“, amiben igaza is van, hiszen csakugyan a magyar reformkor siettette a hazai más nemzetek ébredését is, csakhogy Lesták nem vázolja a kialakult ellentéteket, hanem a szlovák irodalom államhűségét hangsúlyozza. Dolgozatának alapvető tétele, hogy Sládkovič Detvantt Arany Toldijának közvetlen hatására írta. Mindezt arra alapozza, hogy Sládkovič 1847-ben írta a Detvant, holott a kutatások szerint az már lényegében 1845-ben elkészült. A dolgozat problémafelvetésének elhibázott volta ellenére részlet-megállapításai eredetiek és sikerültek, még a Toldival való egybevetése is.

Széles európai látókörrel elemzi Sládkovič egész életművét Sziklay László nagy tanulmánya a Debreceni Szemlé ben 1940-ben, amelynek megállapításai könnyebben hozzáférhető első irodalomtörténetében is szerepelnek. Sziklay is elsősorban azt vizsgálja, „hogy a szlovák szellem... milyen körülmények között ápolta a pánszlávizmus közösség-eszményét, s mennyiben haladt a mi szellemi életünkkel párhuzamosan, illetve ellentétesen“, de a magyar szakirodalomban elsőként mutat rá az önálló szlovák irodalmi fejlődésre és teremti meg a kelet-közép-európai összehasonlító irodalomtörténet magyar-szlovák vonatkozásainak alapjait, és Szerb Antalt kiegészítve mutatja be a magyar-szlovák irodalmi közösséget és a párhuzamos fejlődést is. Helyesen emeli ki Sládkovič elfordulását a Detvan-korszakban a szláv kölcsönösség gondolatától a hazai valóság felé, viszont a Sládkovičot erről az útról lekényszerítő magyar nacionalizmust nagy irodalomtörténetében sem építi be a költő fejlődésrajzába. Sziklay összehasonlító módszere azonban már ebben a korai tanulmányában is jelentős eredményeket hoz, elsősorban a Duna-völgyi Mátyás-hagyomány elemzése és az európai romantika szlovák lecsapódása tekintetében. Sziklaynál is természetesen vetődnek fel a roWí-reminiszcen- ciák a Detvannal kapcsolatban, de világosan látja, hogy itt nem Arany hatásáról van sző, hanem a két költő mondanivalójának közeliségéről: „népi alapon kell felépíteni a nemzet megfogalmazását.“

Igen sok tanulmány említi hosszabb-rövidebb elemzés formájában Sládkovičot a negyvenes évek első felében is. Ezek az írások szinte kivétel nélkül a humánum progresszív megnyilvánulásai a rendkívül nehéz időkben. A felszabadulás előtti magyar Sládkovič-; illetve szlovák irodalmi elemzéseknek azonban közös tulajdonságuk, hogy nem értelmezik megfelelően a szlovák nemzeti-irodalmi fejlődés bizonyos sza