Irodalmi Szemle, 1970

1970/10 - Duba Gyula: Angyal vagy madárijesztő

tek, mintha romlana a kő, mint a rothadó gyümölcs. De a kövek legfőbb vonzóereje abban rejlett, hogy a félmázsás bálványokban, amiket a helyszínen törtek össze kisebb darabokra és aprítottak fel a kőtörők, repedések húzódtak, ökölnyi, máskor meg emberfejnyi nagyságú üregek nyíltak, s ezek mélyén gyönyörű színes kristályok húzódtak meg. Nem minden üregben voltak kristályok, keresni kellett őket, köveket átforgatni, megvizsgálni, üregekre, repedésekre vadászni, és azokat alaposan kitapogatni. Bizonyára a mészkő fajtái közé tartozhattak a titokzatos kövek, amikből az út alapja épült, s a színes rétegek, a kő romlásának rozsdavörös foltjai és a csillogó kristályok a víz évezredes munkájának eredményei voltak. Gyémántnak hívtuk a kristályokat, és elszánt hévvel vadásztunk rájuk, még az útépítő mesterek lármás káromkodásával is dacoltunk, nem tudtak elkergetni. A mesék minden kincsét jelentették nekünk. Értékük egyre nőtt a gyerektársadalomban, csereberéltük őket, és gyönyörködtünk bennük. Szépek voltak; szerényen húzódtak meg a kövek üregei melyén, a repedésekben, göcsörtös dudorok és kiszögellések tövében, de szabályos kristálytestük mélyén színes tüzek égtek, s a napsütésben felcsillantak, mint a tűzijátékok szikrázó csillagai. Egész szünidőben gyűjtöttük a kristályokat, ezzel telt a nyarunk. De még az iskolai év kezdete után is kijártunk délutánonként, a gyémántok meghosszabbították nyarunkat. S amikor eljött az őszi esők időszaka, erek és patakok folytak le a domboldalon, beleették magukat a domb frissen felsértett testébe, s a félig kész út tarka anyagát — agyagot, homokot, színes kőport és tarka törmeléket — lesodorták a dombláb szántóira és rétjeire. Csontszínű, sárga és borsózöld iszapalakzatok terpeszkedtek el a vetéseken, a barázdákban, a mezei utak keréknyomaiban meg a rét vedlett gyepszőnyegén, a mélyedésekben oltott mészhez hasonló, finom iszaprétegek derengtek, s barna alapon világos színekkel szabdalt, absztrakt festményhez hasonlított itt a határ. S mi egyre csak kutattunk a gyémántok után...

Oldalról az asszonyra pillantott, hogy hallgatja-e őt. Látta, hogy annak az arca szórakozott, de figyelő. Megérzi-e a lényeget, töprengett a férfi, vagy csak a mese köti le, a könnyed hang és a színek kavargása a történetben? Érti csak, vagy érzi is, amit próbálok elmondani neki?

Ezen a nyáron határozott céllal hozta haza a férfi a feleségét és a kislányát a szüleihez: el akarta érni az asszonynál, hogy tökéletesen értse őt, s így egészen az övé legyen. S úgy gondolta, hogy ha a felesége felfedezi és megérti a gyökereket, amelyekkel ő az életbe kapaszkodik, magáévá teszi a gyerekkori környezetét, kitapogatja és elemzi a szálakat, amelyekkel az erőt adó nedveket szívja a világból, és átéli lelkének a valósághoz való viszonyát, mindez bekövetkezik. A férfi tökéletesen a magáénak akarta tudni a nőt, és olyan harmonikus viszony után vágyott, hogy ha ő örül, a felesége érezze, mi vidította fel, ha szomorú, tudja, mi fáj neki, minden idegszálával azt kívánta, hogy az asszony kérdezés nélkül, az érzékeivel, a leikével sejtse meg, hogy neki miért jó a jó, miért rossz a rossz, mi a szép, a becsületes és az igaz. A testük, ötéves házasságuk során, tökéletesen megtanulta érteni egymást, s a férfi most az asszony lelkét akarta. Azon nem is gondolkodott, hogy akarhatjuk-e maradéktalanul egy másik ember lelkét, még ha az a feleségünk is. Bízott önmagában. A lélek birtoklása nem lehet nehezebb feladat, mint a test végtelen mennyiségű izom-, ideg- és érzékelősejt tömegének a birtokba vétele.

A dombra értek. Itt összefutottak és szétágaztak az utak. Az utak találkozási helyéről tágas kilátás nyílt a falu és a következő dombvonulat felé. Ahol álltak, ott lapos a dombtető. Az az út, amelyen jöttek, buja szilvacserjék és galagonyabokrok közül bukott ki a zöld mezőcskére. Húsz méterrel tovább már tarló kezdődött, s a lejtőn lefutott a falu felé. A kezdődő szőlők előterében fehérre meszelt, mohos cserepű présház állt. Mögötte még kettő látszott, a harmadikat eltakarták egy terebélyes diófa lombjai. A diófa mögött az út beleveszett a zöld háttérbe, de a férfi így Is tudta, hová vezet, látta a zöld függöny mögött a félig összedőlt csőszház vályoghalmazát, a felbontott, fekete odvúr tűzhelyet, a következő keresztutat szegélyező sövény buja, vad vonulatát és mögötte a felszántott és parlagon hagyott szőlődomb barna hantjait. A hantok között apró, szívós gyomok éltek, magas kórók nyúltak az ég felé. S mindezek előterében látta az ő fehér, megrepedezett falú présházukat. Az avatatlan számára eltakart valóságot egészen pontosan látta lelki szemeivel, és elemében érezte magát. Megállt, és előadást tartott a feleségének.