Irodalmi Szemle, 1970

1970/9 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: Tandori Dezső: Töredék Hamletnek

nyeire épül fel. A mítosz az ábrává vált logika.“ Azt, hogy a mítosz mennyivel Inkább gondolat, mint tartalom, szemléltetően bizonyltja pl. Prométheusz nevének említése. A név nem a tűzlopás meséjét (tartalmát!) Indítja el bennünk, nem az a lényeges, hogy „Pallas a szűz a hátsólépcsőn / Bocsátott fel az Olymposra engem“ — nem az a fontos, hogy „Pál- cakórő nyers üregében / Titkoltam lefelé menet / a hátsólépcsőn rejtve, lopva: / A tűz, a tűz a földre így került“

— nem az a mítosz elsődleges mondanivalója, hogy „Hány májamat falta fel / Hány saskeselyű / Hány láncomat törte szét / Mindig és újra Héraklés“ — ezek az elemek tartalmiak, s elhalványulnak a fogalommá vált gondolat mellett: „A szándék vagyok, az elgondolás, / .. .Megláncolhatnak, lesz, aki feloldoz / Mindig és újra. Mert vagyok a Szándék." (Az idézett verssorok Vas István A tűzlopó c. verséből valók.)

Strauss leszögezi, hogy a mítosz nem a lét (élet), hanem a tudat tény ein alapszik. Köznapi nyelvre lefordítva ez annyit jelent, hogy a költő számára a vers nem a megismerés eszköze. Nem az idegpályákon végigfutó reflex, hanem maga a reflex eredménye. Nem a ta* pasztalás, a fájdalmas észlelés, ha kézfejünkön oltják el a cigarettát, hanem maga a jajkiáltás. A tapasztalás: anyagi. A tapasztalat: tudati. A modern költészetben a mítosz képlete így írható fel:

MÍTOSZ^TAPASZTALÁS (mint folyamat)

M I TO S Z = TAPASZTALAT (tudattartalom)

2) Az ember. Tandori költészetében az anyagi világ nem önállóként, hanem a tudaton átszűrve jelentkezik. Nem az objektív anyagot kutatja, „a dolgok ember eredetű viszonylataiba“, a tudatba „mozdulhat el nézése mögül“ [Tőzsér). Tandori központi témája a társadalmon kívüliség s ennek ellenpárja, a megmaradás:

„Már mocsarasodom. Ami különválik belőlem: süpped. Csak egészben nem férek át önmagomon.“

(Már)

A kitaszítottság és a teljes élet utáni vágy sajátos feszültséggel telíti verselt. Tandori a determinált ember lehetőségeit

igyekszik megtalálni. Emberszemlélete kegyetlenül őszinte, átélt fájdalmakról tanúskodó:

„Hogyne véreznél. Minden arcvonásod üvegként töröd át, míg látványoddá leroskadsz"

(Hogyne véreznél)

31 Hogy fest az ember önmaga látványaként? Reménytelenség („Ki szedi össze váltott lovait, / ha elhulltak, ki veszi nyakába?") és bukás („magad elé dobált nyomokba lépsz; már / térette körvonalaid / torkodon átszakadnak“j, hit („Athullok eszméletemen. / Állandóan következem.“) és továbblépésre kényszerítő elégedetlenség („Hogy vissza ne térhess sosem, / El sem hagyhatod teljesen. / Őrzői belőle valamit / és továbbszökni kényszerít“) váltják egymást a versekben. Tandori költészetében az ember nem ilyen vagy olyan — hanem ilyen is, olyan is. Nem az ellentétek feloldásával alakítja emberképét, inkább az ellentétek kiélezésével. Ciklusainak hatása nem utolsósorban emberszemléletének nyugtalanságából fakad. Ismerjük-e embertársainkat? Ismerjük-e önmagunkat? Nehéz kérdés. Tandori „hősei“ bonyolultak, de igazak, éppen bonyolultságukban azok. Verseiben az ember úgy hasad, mint az atommag, s a láncreakció során más-más arcát villantja elénk: „Nem tudsz magadtól már megízesední: egyiked se / vagy már. Egy íz se“ — írja In memoriam Antonio Vivaldi c. költeményében. A széthullott, darabjaira bomlott ember jelenik meg verseiben.

4] Az idő. Inkonkrét, akárcsak Tandori embere. A szenvedés — az embert formáló tényezők egyike — nem eseményhez kötve jelenik meg a verseiben. Sem a jelen, sem a múlt, sem a jövő pillanataihoz nem kötődik, illetve — éppen azáltal, hogy a költő örök „szükséges rosszként“ fogja fel — mind a háromhoz:

„Nincsen emlék. Lúgos sötét marja a tárgyak felszínét,

a pusztulást arcodba zárták: rázod kerted fekete rácsát"

i

— írja Kert c. versében. Ugyanez a szemlélet jelentkezik az embert a halhatatlanságból kiemelő, ugyanakkor halálhoz