Irodalmi Szemle, 1970
1970/1 - HAGYOMÁNY - Gál István: Széchenyi és a csehek
Gál István Széchenyi és a csehek Anton Straka emlékének 1935-ben, első prágai utam előtt, a ma már legendás hírű budapesti csehszlovák kul- túrattaséval, a mártírhalált halt Anton Strakával beszélgettünk arról, hogy a magyar történelem és irodalom nagyjai közül kik ismerték a cseheket, és kik voltak csehbará- tok. Kossuthra, Jókaira és Adyra, az ő korukban vakmerőnek számító csehbarát megnyilatkozásaikra hivatkoztam. Straka ekkor nagy meglepetésemre azzal fordult hozzám, tudom-e, hogy Széchenyi nagy csehbarát volt, és a cseheknek nagy Jövőt jósolt fiatal korában. Akkor még nem Jelent meg Sárkány Oszkár híres tanulmánya, a Magyarok Prágában 1790—1830-ig (Apollo V.) és könyve, a Magyar kultúrhatások Csehországban 1790—1830 (Budapest, 1938). De Sárkány is csak egyetlen naplóbeli adatot idéz Széchenyi 1828-i prágai utazásáról.1 Magam is annyiban hagytam a dolgot, Széchenyi írásműveinek mérhetetlen tömege és az áthatolhatatlannak tűnő Széchenyi-irodalom sokáig elriasztott attól, hogy néhány föltételezett mondatnyi idézet kedvéért ezer meg ezer oldalt nézzek végig. A közelmúltban a Dickens folyóiratában Széchenyi halálának tizedik évfordulójára megjelent életrajz földolgozása során mégis nekivágtam a magyar irodalom átbúvárlásának. Egyik meglepetés a másik után ért, bár persze csak hosszú és kitartó munka jutalmaként. Kiderült, hogy a monarchia népei közül Széchenyi a cseheket tartotta a legtöbbre; a cseh nemzet fiai közül ismerte személy szerint a legtöbbet; fiatalságától, huszárkapitány korától fogva egészen halála napjáig izgatta a cseh történelem különös menete, főként az évszázadok óta alkotmány nélkül élő nemzet fejlődése és haladása; különbséget tett a Habsburg-udvar körül sürgő-forgó elnémetese- dett-elosztrákosodott cseh főurak és a vidéki magányukban a cseh kultúrát és civilizációt építgető cseh főurak között; többszöri csehországi és prágai utazásain szemügyre vette a cssh ipart és mezőgazdaságot, elítélte a Bach-rendszert kiszolgáló műveletlen, többnyire deutsch-böhmisch beamtereket, de hálásan ragaszkodott az őt hűségesen szolgáló egyszerű esetiekhez; és végül mintaképnek állította be a szakképzett, munkáját becsületesen végző és ugyanakkor szerény életföltételek között élő cseh munkást, akinek reális politikai érzékét szembeállította az udvar és főúri osztály magas köreiben élő arisztokraták politikai tájékozatlanságával és analfabetizmusával. Széchenyinek mindezek az élményei, nézetei és értékítéletei főként két hatalmas terjedelmű munkájában találhatók. Az egyik a hat hatalmas kötetből álló Naplók sorozata, mintegy 3000 oldalon, a másik a halála előtti rendőri házkutatáskor lefoglalt és a magyar történészek rendelkezésére csak 1920-ban bocsátott ún. Döblingi Hagyaték, három hatalmas kötetben, kb. 1500 oldalon.2 Mind a kilenc kötet a Magyar Történelmi Társulat Magyar- ország Ojabbkori Történetének Forrásai című sorozatában jelent meg. A Nagy Magyar Szatíra, Széchenyi legmagyarabb és legkeserűbb írásműve, sajnos a nagyközönség előtt szinte teljesen ismeretlen. Ennek egyik külön fejezete, valósággal könyv a könyvben, egy cseh gyáros és Bach vitája a magyar és cseh történelemről. Széchenyi döblingi meditációi során látomásszerűen hívta vissza emlékezetébe mindazt, amit cseh földön és a csehek között tapasztalt, és történetfilozófiai eszmefuttatásai során a dunai népek közül a cseheket emlegeti leggyakrabban. Széchenyi csehországi tartózkodásai Már Széchenyi István apja, Ferenc, 1787-ben nagy nyugat-európai kőrútjára indulva is járt Prágában, és megismerkedett a cseh felvilágosodás nagy alakjával, Josef Dob- rovskýval. Széchenyi István maga hat alkalommal két és fél évig tartózkodott Cseh1 Néhány további adatot közöl: Fried István: Cseh-magyar kapcsolatok 1828-41 között. Filológiai Közlöny 1965. 388 — 389. old. 2 Gróf Széchenyi István Döblingi Irodalmi Hagyatéka. Szerk. és bevezetéssel ellátta Károlyi Árpád. I. k. Budapest 1921. II. k. 1922. III. k. szerk. és bevezetéssel ellátta Tolnai Vilmos. Budapest 1925. (A szövegben rövidítése: D.)
