Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - Števček, Ján: A jelenkori próza esztétikai modellje

kameňoch), vagyis felépíti a negyvenes évekből ismert prózai modellt, a lírai próza modelljét.

Ebben a modellben a cselekmény szigorú történelmi kerete, illetve az áltörténelmtség helyébe a történelemnélküliség lép, az emberre nem a társadalom súlya nehezedik, hanem a természeté, a társadalom egésze helyére pedig az egyéni élet egésze kerül. Ennek a prózának az ember lényéből fakadó erők játéka, vagy ennek a lírai reflexióval való kombinálása adja az anyagát.

A próza ideológiai modelljének zsurnalisztikus stílusát, amelybe csak részben épültek bele a lélektani regény és talán a lírai próza elemei, felváltották egy egységes kifejezésmód tisztább stílusú formái.

A hatvanas évek elején sor kerül a lírai elv és az ideológiai elv egyesítésére: az ideológia váljék belső átélés, egyéni keresés tényévé, s a líraiság e folyamat hátterévé és alapjává. Ladislav Ťažký Amertmária című regényében az „ideológiai“ és a „lírai“ szféra átfedik egymást az epikai hős személyében. Ezenkívül ez a regény nem mentes az Irodalmi riportnak a hatásától sem. Ťažký prózája része is és megbontása is az ideológiai modellnek. Az Amenmária egyfelől megtestesíti, másfelől megszegi a modell elveit. Az ideológiai regény poétikájának kontraszt helyzeteit azok lényeges átformálásával helyettesíti: az epikai hős nem zárt egység, hanem kibontakozó jelenség, a sematikus szentimentallzmus helyébe a naiv világszemlélet, a harciasság helyére a szelídség lép. Az író a témát nem az alakok csoportjai közt, hanem alakjainak belsejéből bontja ki. A lírai részletek a történés szerves részei, nincsenek belőle külön szövegbe kirekesztve.

Az előző modellhez fűződő kapcsolat és a tőle való eltávolodás legvilágosabban a stílus területén nyilvánul meg. Ťažký szimbolikus érvényt ad a szónak, amely túlnő a szokványos megnevezés keretén, s a kontextust úgy alakítja ki, hogy ellentétes viszonyba állítja a szavak kiválasztott faját és típusát. A szó „ideológiai“ érvénye az előző szakaszhoz fűzi Ťažký prózáját, az a tény pedig, hogy ideológiailag a próza elemi részét, a szót, terheli meg, mutatja a lírai prózával való kapcsolatát.

Vincent Sikula prózája már teljes átmenet a következő modellhez. Népi világa mentes minden idealizálástól, önmagába zárt, megvan a maga értékmérő skálája. A történés háttérbe szorul, az előtérben értelmet hordozó, evokáló, mintegy a szavak mögül ható részletek összefüggő sora áll. Az idő elmosódik a térben, amely fizikai, de egyúttal metafizikai, helyesebben mitologikus. Ťažký stílusától eltérően, Šikula prózájának mozgatóerőit a népnyelvből vett stilisztikai elemek álcázzák, az intellektuális elem a mondat jelentésbeli többirányúságában, töredezettségében nyilvánul meg.

íažkýnak is, Sikulának Is vannak követői. Ivan Habaj írásai Sikula prózájára emlékeztetnek, bár ezzel nem akarjuk ennek a most induló írónak a tehetségét és invencióját elvitatni. Habajnál a stabil értékek világa elsőrendű, míg az ideológiai értékeké a második síkra tolódik.

Magában véve nem meglepő, hogy a próza ideológiai modellje aránylag gyorsan adaptálódott a lírai próza modelljévé, hiszen a negyvenes évek közepe táján a lírai próza szinte magától megy át a szociális regénybe. Természetes fejlődését megállította az ideológiai regény, s mikor ez válságba került, az ideológiai modell — egy ellenirányú folyamattal —, a lírai próza modelljévé alakult át. Nem pusztán a válság okozta folyamatról van itt szó. De az is tény, hogy az időleges és az örök, az egyén és a társadalom közti, a lírai szemlélet és a bonyolult társadalmi problémák evoká- ciója közti Ingadozásban van bizonyos ellentmondás. Ha Ťažký prózája a dinamikus átmenet, akkor Sikula a lírai próza stabilizálása. Ťažký és Sikula művének tagadhatatlan értéke és lezártsága talán épp arra utal, milyen kevés a lehetőség a lírai modell továbbfejlesztésére. Ha a modell magasabb törvényszerűség, alapvető lehetőség, akkor az említett szerzők művében megtestesült funkciók nagy része lényegében ki van merítve, ami nem jelenti azt, hogy téma szempontjából ne volnának itt még a variációknak lehetőségei.

Az említett modellhez tartoznak Andrej Chudoba s bizonyos értelemben Dušan Kužel és Ján Beňo írásai.

Az ideológiai modell lírai modellé alakulása nem az egyetlen fejlődési áramlat a hatvanas évek eleje óta.

Az 1962 és 1965 közt indult szerzők közül Hykisch, Blažková, Ján Johanides, Jozef