Irodalmi Szemle, 1970
1970/8 - Egri Viktor: Messze a virradat
kellett volna lennem akkor is, és nem így elgyöngülve sodortatni magamat, az őiületbe hajszolódnom... Uram istenem, őrült voltam, elvesztettem magamat... de ez nem ment fel engem, tudom, doktor úr! Jobb volna zavart fejjel valami mélységes álomba zuhanni, mint ilyen gyötrelmesen tisztán eszmélni, hogy egyedül én felelek az elrontott, tönkretett életünkért.. .! Ne hallgassanak tovább, könyörgöm! Ha csak én hagynám el testileg gyógyultan ezt a kórházat, lesz annyi erőm, hogy semmit se takargassak ... Ha bírák elé visznek, szembenézek velük, ítéljenek el, ahogy most magamat elité-em a gyengeségemért, a kishitűségemért, a gyávaságomért. Azt bizonyára tudja, doktor úr, hogy Aurél a tanárom volt a főiskolán. Friss, fiatalos szőkeségével, élénke.i villogó kék szemével kellemesen hatott a katedrán. Gyakorlott, jó előadó volt; órái alatt nem dugta fejét a jegyzeteibe, s nem darálta le monoton hangon a terhes, nehéz anyagot, mint sok tanártársa. A tábla előtt, krétával a kezében — kis szüneteket tartva — szeretett széjjelnézegetni, s ilyenkor kissé kihívó volt a mosolya, mintha kétségbe vonta volna, hogy bonyolult képleteit és levezetéseit követni tudjuk. Nekünk, lányoknak határozottan tetszett suhancos Lája és kötekedő kedve, noha nem titkolta, hogy a vegyészet és a fizika, a műszaki pálya szerinte nem nőknek való. A két tudomány évről évre annyi újat produkál, hogy ember legyen a talpán, aki mindannak akár egy kis hányadát is követni tudja. Jobban tettem volna én is, ha az orvosi vagy a tanári pályát választom, könnyebben boldogulnék; jogásznak is készülhetnék, ha mindenáron diplomára pályázom — mondta egyszer. Az atomfizikusok közt nő is akad, nem is akármilyen, tudtommal Nobel-díjas világtekintély, feleltem— A kivétel erősíti a szabályt — legyintett, és a bosszantó, ingerkedő mosoly nem tűnt el a szája szegletéből. Az első vizsgámon olyan alaposan megforgatott, hogy csaknem sírva fakadtam. Ta'án a csúfolódásnak köszönhettem, hogy makacsul nekifeküdtem nemcsak a szerves kémiának, az ő tantárgyának, hanem az eleinte megemészthetetlennek tűnő egész anyagnak, és tanulmányi előmenetelemmel megelőztem a fiúkat. A hatodik szemeszter vizsgái közeledtek, amikor egy délelőtt, az órája után, a folyosón cdaintett magához. Nem volt ebben semmi rendhagyó, máskor is megesett, hogy egy-egy nehezebb előadása után szóba állt velünk, ha kisebb csoportba összeverődtünk, í yenkor felajánlotta, hogy jegyzeteivel, egy-egy külön órával szívesen segít, ha valamelyikünk megakad ..a. Ám ezúttal egyedül nekem szólt a „kitüntető kegy“ — magunk Közt így Intíztük el fullánkosan ezt a tanári leereszkedést —, noha az utóbbi időben — ezt is megállapítottuk — esi. ős, csúíolódó megjegyzéseivel felhagyott. Meglepett, hogy oiyan ünnepélyes; talán a zavarát palástolta. Az első pillanattól tisztában voltam vele, hogy valami személyes ügyről akar beszélni, s nem véletlenül szólított meg. — Az édesanyám tegnap Jáchymovba utazott. A gerincével van valami baja. Minden «jsztendőbeii ott gyógyítják. Bár magántermészetű dologra gyanakodtam, mégis váratlanul ért, hogy ilyen családi ügybe avat be, édesanyja betegségét emlegeti. — Hangversenybérletünk van — folytatta. — Este egyedül kellene elmennem, ha jnem a1 adna a íyám helyett partnerem. Felajánlom magának az ő jegyét. Eljönne nyelem, Magdi? Piros lettem zavaromban, annyira meglepett, hogy a keresztnevemen szólít, s mind- ijárt becéző formát használ. Egy szemrebbenésig arra gondoltam, hogy visszautasítom. £Mem sértődhet meg, ha arra hivatkozom: botfülű vagyok, halálra unnám magam a /hangversenyen. A megszokott kötekedő mosolya helyett akkor olyan melegen nézett rám, hogy hir- Tíelea igenlően bólintottam. — Látja, ez pompás! — ragyogott fel az arca. — Attól tartottam, hogy valami ostoba íkifogást mond. Talán azt, hogy nem ért a zenéhez. Hazudott volna! Nekem ehhez csalhatatlan szemem van. Megéreztem az első pillanatban, hogy maga csupa muzsika.
