Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - Egri Viktor: Messze a virradat

— Akkor is érezte, amikor először vizsgáztatott, és el akart buktatni?

— Az ember néha kénytelen elrejteni az igazi érzéseit.

Hát ez valósággal udvarlásként hangzott. Sietve a kezembe nyomta az anyja bérletét, nehogy meggondoljam, és megkért, hogy egy percet se késsem, mert Debussy Egy faun délutánjával kezdődik a koncert, bűn volna elmulasztani.

Pontos voltam; a ruhatárban várt rám, s a koncert kezdete előtt maradt időm, hogy leküzdjem elfogódottságomat, ő meg nehezen leplezett nyugtalanságát. Csak attól tartottam, hogy valamelyik közeli ismerősöm, főiskolai kollégám meglát, és bizalmas együttlétnek nézi, hogy kettesben vagyok a tanárommal.

A Debussy-nyitányt jól ismertem; többször hallottam a rádióban, és kedveltem, de most elbűvölően más volt, először éreztem, hogy valami varázslatos hívásnak és kitárulkozásnak, szerelmes vallomásnak vagyok a tanúja, ami egyszerre angyalian tiszta és pogányul rontón szép. Le kellett hunynom a szememet, hogy minden pórusom beteljen ezzel az álomba ejtő, érett nyári zsongással; magam előtt láttam az erdők patás istenét, barna homloka fölött a sötét hajfürtökből kikandikáló szarvacskákkal; láttam, ahogy mélán síró sípjával láthatatlan nimfákat hívogat, egyszerre ömlik belőle a szerelem búsongása s az élet pazar öröme, táncos lábbal körbe szökell, kering és hajladozik, szerelemittasan suhan a pázsit felett.

Jólesett, hogy a nyitányt követő kis szünetben Aurél egyetlen szóval sem ragadott ki abból a hangulatból, amelybe a muzsika merített.

Először hallottam akkor Dvorák h-moll csellókoncertjét, s minden hangja úgy megfogott, mintha együtt ittam volna magamba az anyatejjel ezt a vágyódástól, elfojtott zokogástól, szárnyaló boldogulástól ittasult muzsikát.

Egy fiatal japán művész játszotta a gordonkaszólamot; elragadóan férfias volt kiálló járomcsontú, és mégis teltnek tűnő arca; nem láttam még életemben ilyen nemes szépségű ázsiai embert; mandulavágású, gyémántcsillogású gyönyörű szemét ritkán tárta tágasra; nem volt ez játék, amit a vonóval, a cselló nyakát átölelő, a húrokon sikló ujjaival mívelt: életre keltése volt egy nagy alkotó fekete kottafejekbe rejtett fájdalmának, feltörő sírásának és szárnyaló, égi örömének.

Aurél meg se moccant mellettem, az ő szeme is csukva volt, akár a gordonkásé, a lélegzetét is visszafogta, mintha a zene varázsába ájult művésszel együtt játszott volna néma elragadtatásában. Talán akkor értettem meg először, milyen hatalma van felettünk a zenének, hogy a szerelem mellett ez az elragadtatás, énünknek ez a teljes elmerülése a legtöbb, amivel az élet megajándékozhatja a boldogságra termett és boldogtalanságra kárhoztatott embert.

A nagy szünet után a Pastorale következett, s az estnek ez a romantikus hévvel előadott száma betetőzte mindkettőnk elragadtatását.

Aurél a Vigadóból hazakísért az internátusba; gyalog mentünk a tavaszi éjszakában, és akkor mesélte, hogy anyjától örökölte a muzsika szeretetét. Oly gyengéd jelzőkkel illette az anyját, mint szerelmes diák. Szeretem én is az anyámat, de sokkal józanab- bul, nem ilyen felhőkben járó rajongással, pedig tudom, hogy szegénységében mennyi áldozatot hozott értem.

Zenetanárnő az édesanyja, mesélte, most is van néhány tanítványa, pedig nem szorul rá, hogy órákat adjon, ám ha tehetségre bukkan, akár ingyen is foglalkozna vele.

— Ha egyszer eljön hozzánk, megkérem majd anyámat, játsszon magának Debussyt, ö jobban meg tudná magyarázni azt az újat, az impresszionizmust a zenében, a félhangok bűvöletét, amivel Debussy megajándékozta a világot.

Tegnapelőtt látogatója volt a szomszédomnak, akit az imént vittek kötözésre a műtőbe. Nem voltam egészen eszméleten, de a férfilátogató arca, hangjának furcsa, sebes lejtése valahogy belém rögződött.

Nem szokás itt hangosan beszélgetni; a rokonok, barátok és jő ismerősök, akik a délutáni órákban jönnek, suttogva szólnak a beteghez. De a férfi — a félájulatban is éreztem — vétett a szokás ellen, a kelleténél hangosabb volt; talán a riadtságát és félelmét takargatta, ami az egészségest már kint, a karbolszagú, huzatos folyosókon meglepi.