Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - FIGYELŐ - Szíj Rezső: Staudt-Csengeli Mihály

; Tehát már az első művei a kubisztikus látás jegyében születtek, s ez maradt jellemzője egész munkásságának annak ellenére, hogy Harmos mellett megtanulta a naturális pontosságot,' aminek a személyi kultusz éveiben még némi hasznát is vette. De tudott ő festeni realista képeket is, nemcsak a szocialista realizmus idején, hanem azelőtt is. Asszony gyerekével című pasztellképe (Városi Galéria) 1942-ben az egyik legjobb példája annak, hogy a művész mindenkor a festői elveket tartotta szem előtt. Nem részletez semmit, de minden kivehető, noha az anyát, gyerekét inkább hátnézetben, semmint oldalnézetben mutatja. A színek gazdag hullámzása szinte követi a mozdulat erejét, a színvilág már teljes-fegyverzetében mutatja a leendő „informel“ művész színskáláját. 1950-ben rövid időré klasszicizáló (inkább impresszionista) modort vett föl, de csak annyira, amennyire a létfenntartás minimuma kényszerítette. Amikor a fotona- turalizmus nyomása kissé engedett, festett az impresszionlsztikus natura jegyében is (Vihar Izsa fölött), de ezek a művek végeredményében csak melléktermékei életművének.

Korának gyermeke, aki tehát a kor stílusai alól nem is akarta kivonni magát. Alapjában a konstruktivitás jellemző rá leginkább, és számos képén elmegy egészen az absztrakcióig. Alkalmazza a kubizmusra jellemző formákat is, de annyira átlényegíti a maga képére még a geometriai alakzatokat is, annyira elveszi nyers élüket, annyi erpberi melegséggel tölti meg őket éppen meleg pasztellszínei révén, hogy sokszor az impresszionizmus finom polgári hangulatát lehelik még kozmikus témájú absztrakt képei is. Ez utóbbiak a kozmosz témaköréből éppúgy veszik ihletésüket, mint a kristályok geometriai alakzataiból.

A baráti támogatás is abban erősítette meg, amit saját egyéniségével egynek érzett, így a magyarul jól beszélő Bazovský, a szlovákok kitűnő festője Is, aki egy évtizeddel idősebb nála, s aki festészeti tanulmányait Budapesten kezdte, Staudt-Csengelit arra biztatta, hogy maradjon meg saját meggyőződése mellett, haladjon tovább a kezdett úton, senkitől és semmitől se hagyja magát saját útjáról letéríteni. Ennek is köszönhető, hogy Párizsban Braque-ot, Matisse-t és Foujita-t nézi meg jobban magának, anélkül, hogy közvetlen hatásuk alá kerülne. Különben sem csatlakozott semmiféle társasághoz sem, mert ösztönösen úgy érezte, hogy azok visszahúzó erővel hatnának rá. Ment a maga útján, a maga értelme szerint.

Következetessége mellett az életmű egységessége és sokrétűsége az, ami szembetűnően értékes vonása ennek a művészetnek. Braque, Matisse, Leger, Picasso azok a nevek, akik érdeklődését elsősorban fölkeltették. Matisse-nek személyes biztatása, Braqye-nak pedig a művészete erősítette abban a hitében, hogy jó úton halad. Az első a színbeli fölszabadultságot hitelesítette benne, a második a geometrikus elemek eszközi jelentőségét. Már 1933-i kiállításától egyértelműen a lényeget igyekszik adni, kubista módon értelmezve a természetet, amely azonban nem nélkülöz nála enyhe stilizáltságot sem. A dekorativitás Staudt-Csengelinél együtt járt a geometrikus térképzéssel.

1937-ben, hazatérve Párizsból, kiállítja képeit. Brogyányi Kálmán úgy látja, hogy színvilága tudatosan „nyers“. Ez az erőteljesség következménye, nem is ezt kívánja Brogyányi föláldoztatni a művésszel, de mégis „több finomságot“ szeretne látni. Talán csak a kiállításon szereplő képekre lehetett jellemző a kritikának a színek nyerseségére vonatkozó megjegyzése, mert hiszen Staudt-Csengelinek ezekből az évekből olyan képeit is ismerjük, amelyeken a pasztellszínek (vörösek, violásak, sárgák, barnák, halványzöldek) lágyan, valóban „finoman“ terítik be a szögletesen tagolt felületet. „Nyers“ szíhfoko2atok később is föl-föltűnnek, de sohasem kizárólagos érvénnyel. Mindez inkább a kifejezőeszközök fokozatbeli gazdagságára utal, mintsem brutális erejű színekre. Az 1950-es években készült kontérajzokon a fekete-fehér erőteljes folthatásokkal érvényesül, annak ellenére, hogy a fehér felületet is többnyire sötétszürkés pelyhekkel lazítja föl. Elvontnak minősülő formációkkal is dolgozik, fekete-fehér, illetve színes kompozíciókon, ritkán küszöbölve ki teljesen a valóság tárgyi elemeit, de gyakran elérkezik ennek határáig. Ugyanakkor apró, szinte bélyegnagyságú színkompozíciókkal, miniatűrökkel is találkozunk. Ezek szolgálnak előgyakorlatul készülő nagyobb művekhez. Rengeteg a gondolata, állandóan kényszerül a kivetítésükre, s ha más mód nincs rá, ilyen kisméretű színkompozíciókban éli ki magát. Miniatűrök ezek, kötetszámra. Befe