Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - HAGYOMÁNY - Fried István: A csehszlovákiai magyar irodalom kezdeteihez
csieket is megemlíthette volna Fábry, hiszen Göndör Az Ember, Fényes Samu Diogenes című lapjaiban is megtalálhatjuk a szlovákiai magyar irodalom néhány képviselőjét. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy még a 30-as években sem teremtette meg a szlovákiai irodalmi élet az Erdélyi Helikon vagy a Korunk, illetve a Vajdasági Írás s a Kalangya szlovákiai megfelelőjét; vagy ha a Prágai Magyar Hírlap irodalmi mellékleteit az Ellenzék (Kolozsvár) hasonló oldalaival összehasonlítjuk, bizony a PMH kárára végződik az összehasonlítás. írói tehetségekben itt sem volt hiány, Földes Sándor, Forbáth Imre, Sebesi Ernő, Mécs László, Győry Dezső ígéretes indulása, Fábry Zoltán kritikai szigora s európai műveltsége, Antal Sándor, Neubauer Pál, Darvas János magas fokú kulturális érzékenysége, nyelvtudása, az európai irodalmi eseményeket jó szemmel figyelő szerkesztői készsége reményekkel kecsegtetett; Darkó István, Egri Viktor, Juhász Árpád már-már megteremtették az erdélyiekkel egy szinten álló szlovákiai magyar regényírást ...Se sok biztató törekvés valamikor a 30-as években kifulladt, megrekedt. Földes, Forbáth elhallgatott, Győry az irodalmi élet peremére szorult, Mécset félrevitte a „népszerűség“, Sebesi, Juhász a kiteljesedés előtt haltak meg... De vajon csak a külső körülményeket tehetjük ezért felelőssé? Vajon az ígéretes indulások kezdő pillanatában nem volt-e már meg a későbbi elszürkülés, kiapadás veszélye? Vajon az a tény, hogy Gömöri inkább szándékában, mint megvalósult számaiban sokat mondó Tűz című folyóiratától eltekintve nem alakult ki összefogó szerv, állandó irodalmi orgánum, nem határozta-e meg bizonyos mértékig az irodalmi élet szétszórtságát? A világnézeti meghasonlottság, a részben aktivista, részben irredenta pártérdekeknek alárendelt kulturális törekvések nem voltak-e eleve szűk korlátok közé szorítva? Illetve: a 30-as évek baloldali szektarianizmusa lehetővé tette-e egy Szép Szó-szerű folyóirat létrejöttét? E fájdalmasan torlódó kérdésekre majd az irodalom- kutatásnak kell megtalálnia a választ. Ezúttal csak néhány szemponttal szeretnénk a szlovákiai magyar irodalom kezdeteinek vizsgálatához hozzájárulni; néhány Szlovákián kívüli lap törekvéseinek elemzésével próbálunk rávilágítani ennek az ígéretesen induló irodalomnak néhány jellegzetességére. A szlovákiai magyar irodalom kialakításában vitathatatlan szerepe volt az emigrációnak. Az emigránsok nemcsak korszerű gondolkodásmódjukkal, a magyar irodalom legújabb formai-tartalmi eredményeivel érkeztek meg, hanem az irodalomszervezés s a lapalapítás budapesti (vagy nyugat-európai, például Antal Sándor) tapasztalatait is magukkal hozták. Do — s most az áttekinthetőség kedvéért leegyszerűsítjük e kérdést — az a friss, új szellemű szemlélet, melyet magukkal hoztak, nem a szlovákiai magyarság életében, gondolkodásában gyökerezett, sokkal közelebbi rokonságot tartott az európai avantgarde-dal. A Nyugat, a Ma munkatársai a Nyugatnak s a Mának problémakörében éltek, s szembekerültek a szlovákiai magyarságot gyötrő kérdésekkel, melyre nem minden esetben tudtak vagy akartak válaszolni. Az a magas színvonalú, a kor általános kérdésföltevését visszhangzó irodalom, mely az emigránsok többségének műveiből sugárzik, nem a szlovákiai magyarság életét akarta kifejezni, hanem Európa törekvéseinek akart magyar hangot adni. Ezzel szemben a konzervatív, illetve mérsékelt gondolkodású, helybeli írók jórészt még az akadémikus, népi-nemzeti iskola neveltjei, közelebb érezték magukhoz a szlovákiai magyarság problémáit, s azt „közérthetően“, szinte egy az egyhez akarták az irodalommal kifejezni. Ezért elutasították a modernizmus minden árnyalatát, legtöbbjüktől még Ady Endre költészete is idegen maradt, s elavult, korszerűtlen, igen sokszor irodalomnak alig nevezhető könyveket akartak az .olvasók kezébe adni. Modernizmus s akadémizmus mint internacionalizmus és provincializmus került egymással szembe. Volt olyan alkotó, aki a modern törekvésekkel helybeli problémákat akart kifejezni: e törekvések egy ideig kudarcot vallottak. Bálint György fedezte föl például Sebesi Ernő írásművészetében e kettősséget: az avantgarde egyfajta szentimentális „költészet“-tel párosul, mint a sikerületlen szintézis dokumentuma. Majd Győry Dezső Adyból induló, s az expresszionizmus néhány elemét is magába ölelő költészete teremti meg az egymással ellentétes irányok (internacionalizmus, szlovákiai magyar patriotizmus: „újarcú magyarok“) szintézisét. Természetesen a bécsi s a romániai magyar lapokban a progresszív gondolat harcosai gyülekeztek. Göndör Ferenc Az Ember című folyóirata éberen figyelte a szlovákiai magyar politikát, figyelmeztetett a „keresztényszocialista“ machinációkra (Fábry ta
