Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - HAGYOMÁNY - Fried István: A csehszlovákiai magyar irodalom kezdeteihez

láló szavaival: Szüllő Gézáék „kuria-anakronizmusára“), s a romániai, szlovákiai „magyar revüirodalom“-nak célul tűzte ki: „a cseh, a szlovák, a román és a szerb szellem termékeinek a magyar olvasóval való megismertetésé“it. E feladatnak — jól tudjuk — derekasan megfelelt a szlovákiai magyar irodalom. A Diogenesben a nyitrai Halasi Lipőt Machar — Jesenský verseit tolmácsolta, Mihályi Ödön az 1924-től Párizsban élő s a kubista irányzattal rokon cseh festő, František Foltyn művészetét méltatta a Gé- niusbSLn. Foltyn „metafizikai szférába emelte leglényegesebb pillanatainkat, ős érzéseket jelenít“ — jellemezte. „Képei dekoratívak, freskó-szerűek és szépségüket keresetlen, darabos, néha esetlenségig fajuló monumentalitásuk hozta ki." A Periszkóp pedig két Foltyn-képpei ismertette meg olvasóit, a realisztikusabb Fogházudvar s a kubista Dosztojevszkij-portré visz közelebb a kitűnő cseh festő művészetéhez. Ehhez tegyük még hozzá, hogy a Diogenes is, a Genius is rendszeresen hozott olyan cikkeket, melyekben a cseh, a szlovák művészeti élet eseményeit ismertette a szlovákiai levelező. Több alkalommal pedig cseh újságok (például a Vestník, Cesta, Česká Revue stb.) kerültek ismertetésre.

Ez a tágabb szemlélet feltétlenül jótékonyan hatott magukra a művészekre. Talán nem kell hosszabban bizonyítanunk, hogy Forbáth Imre költői fejlődésében lényeges a szerepe a prágai irodalmi köröknek, s Nezvalék poétizmusa, franciás érdeklődése Forbáth költészetében is tükröződött. Igaz, Az Ember, a Diogenes, a Génius s a Periszkóp szlovákiai magyar munkatársai nem elsősorban a cseh, inkább a prágai német, a bécsi s a német irodalomban találták meg azt a mintát, amely törekvéseiket segítheti. Emellett az ugyancsak emigrációban élő Kassák Lajos szolgáltatott beszédes példát arra, hogyan lehet a modern törekvésekkel a bonyolult magyar valóságot érzékeltetni (Máglyák énekelnek). Kassák ujja nyomát jó egynéhány költőn érezzük, Földes Sándor, Sebesi Ernő első köteteiben (Emberország, 1922; Öklös fohász, 1921.) Kassák konstruktivizmusának hatása közvetlenül is kimutatható. Nemcsak a versek formáiban érezzük a Kassák-hatást (szabad versek, a rímtelen s a látszólag ritmustalan sorok belső lüktetése, a hagyományos képalkotás szétzúzása, a jelzők a melléknévi igenevek főnevesítése stb.), hanem a költészet „emberközpontúságának“ hangsúlyozása („emberirodalom“) is ide vezethető vissza. Földes és Sobesi természetesen aktív munkatársai a bécsi s a romániai magyar lapoknak. Földesben Fábry Zoltán (de a Periszkóp szerkesztője, Szántó György is) eleinte Kassák s Ady méltó utódát látja. Szántó György Az Emberben megjelent verse [Gyújtó Tavasz, A magyar börtönök húsvéttalan hőseinek) hatására levelet ír Földesnek. y,Megtaláltam benne Ady szociális lírájának folytatását" — értékeli túl Szántó Földest. Később tisztábban lát: „Földes Sándor lírájának... egyedül a szociális világnézet tudott összetartó erőt, hatalmas férfihangot és zenei csengést adni“ (Fekete éveim). Valóban, Földest éppen a „szociális világnézet“ lendülete tette költővé; ahol a nyelv akadozik, ott a lelkesedés viszi tovább a verset. Szerinte (A költő) „a kenyérért ácsorgók, a szénlapátolók, az utcasarkon resz- ketők bajtársa ő“... „a költő nem azoknak szól, akik a szavak cifra játékát és a melódiák szivárvány színét imádják: / azoknak, akik grammatikát és verstant sohasem láttak 1 s csak azt értik, ha valaki leikével kongat útjuknak: / én kenyeret szakítok nektek sorsotokból!“ — Földes lírája egyfajta pátosszal teli, világmegváltásra törekvő, „harci riadót“ fúvó férfilíra. „Fölemelem szívem J mint véres öklöt / egy egy éhes tömegben“ — írja s e mozdulat egész életművének alapvető gesztusa lett. Evvel a szándékkal fogalmazza verseinél érdekesebb novelláit, színdarabjait. Az egyiket (mely kötetben nem jelent meg!) épp a Periszkóp közli Gyermekvihar címmel. Főhőse: Li- berus (a latin liber = SZABAD EMBER szóból), ki novelláiban is szerepel. Liberus a világban bolyong, viszi magával egy bőröndben a „Gyermek“ holttestét, de sehol nem találja meg a szerctetet, a megértést. A 3. felvonás utolsó jelenetei egy száguldó vonatban játszódnak le, mely semmiféle megállóban nem áll meg. Oda viszi az utasokat (a társadalmat), ahol a Rend „elolvad és újból kikristályosodik és bennetek fog világítani“. A Gyermek — a Jövő, akitől a jelen elfordul, de aki feltámad, mert készül a viharra. Ebben az előkészítésben Liberusé a főszerep. Érdekes, hogy a Jirí Wolker halálára írott versben hasonló gondolatokra lelünk (Némák indulója, kötetben: 1935):

„félelmetes benne a teher s a pörölyszavak növő zápora de néha ereiben a tiszta gyermek lázad kacagva és vére belelövell a tollba és ír égő betűkkel