Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - HAGYOMÁNY - Révész Bertalan: A Czuczor-irodalom értékelése
mentes egy-két apróbb tévedéstől, és mindössze néhány kérdést érint, érdemes rá odafigyelnünk. Erdélyi sajátos felfogása .szerint Czuczor nagyepikai művei szorosabb értelemben nem „époszi tárgyúak" (kivéve a töredékekben maradt Hunyadit], tehát nem igazi eposzok, mivel nem felelnek meg az általa támasztott esztétikai és műfaji követelményeknek, kritériumoknak. Szerinte ugyanis „az eposz él, mielőtt poétája volna"; műalkotássá azonban akkor válik, amikor a nép emlékezetében és képzeletvilágában „hit és világnézet, szokás és erkölcs, történet és esemény"-ként elevenen élő „hagyományokat és mondákat" a költők „egésszé alkotják". Vagyis Erdélyi a Kalevala s a Nibelung-énekek analógiája alapján igen helyesen úgy véli, hogy az eposzírónak művét a nép ajkáról kell lejegyeznie — miközben a költői .szubjektivitás mindvégig háttérbe szorul —, s az alkotó feladata lényegében az összegyűjtött anyag megszerkesztése, vagy ahogy ő mondja: egésszé alkotása. Talán nem érdektelen megjegyeznünk, hogy Erdélyinek az eposzról vallott elvei, az eposszal szemben támasztott követelményei szinte szó szerint megegyeznek Arany Jánosnak egykorú álláspontjával: „korunkban... az eposz nagyon mondva csinált virág: a költőnek magát is, publikumát is vagy hat századdal hátra kéne vinnie ... Hol az anyag? gazdag mondakör? a mytológia? Csináljunk! Köszönöm szépen. Ezt csinálni nem lehet, ez csinálódik.“23 Tehát mindketten elvként tűzik ki, hogy az eposz csak olyan tárgyat dolgozhat fel, amely él a nép, a nemzet történelmi tudatában és hitvilágában. Erdélyi nézeteiből logikusan következik, hogy Czuczort nem eposz-, hanem epopea-költőnek tekinti, s ezt ügyesen meg is indokolja: „Az epopeaféle költészetnek nálunk egyik előkelő képviselője kétségkívül Czuczor...“, akit azért nem minősít eposzköltőnek, mert „...művei történetiek, történeti költészet inkább, mint mondák, hagyományok aranyfürtös emlékeiből szőtt költemények. A költő szubjektivitása előtérben van mindenütt. Nagyobbára kigondolt, élő emlékezetből kevésbé gyámolított eseményekre van öltve az époszi forma...“24 A maguk nemében s a maguk korában azonban Czuczor történeti epikáját értékes műalkotásoknak tekinti, sőt meglehetősen túl is becsüli, hiszen nem kevesebbet állít, mint azt, hogy „.. .mindig csodálatra méltó ereklyéi maradnak a magyar költői irodalomnak, a nyelv költői képességének...“. Kétségtelen, hogy a három befejezett hősköltemény (Augsburgi ütközet; Aradi gyűlés; Botond) ilyen ditirambikus magasztalása már 1854-ben is irreális volt, maga Czuczor sem vehette komolyan25, arról nem is beszélve, hogy az idő könyörtelenül megcáfolta. Viszont annál reálisabban értékelte Erdélyi Czuczor balladaköltészetét: „amit e nemben Czuczor adott, költészi irodalmunk legjava közé tartozik“.26 Valóban: költőnk balladái, Vörösmarty legjava darabjai mellett is, sajátságosán egyéni hangszerelésűek — Czuczor egyben-másban túl is lép nagy kortársán —, s méltán jelentik egy ideig balladaművészetünk csúcsát. Erdélyi megállapítása annál is inkább helytálló, mert Arany nagykőrösi balladakorszaka akkor még éppen csak elkezdődött. Úgyszintén találóan mutat rá Czuczor költői nyelvének hajlékonyságára, árnyaltságára, népi ihletettségére és a magyaros versformák magabiztos kezelésére.27 Az ötvenes-hatvanas években megjelent hasszabb-rövidebb hírlapi és antológiacikkek sorában említést érdemel egy fiatalon elhunyt, tehetséges írónak, Zilahy Károlynak Czuczorról írt tömör életrajza-jellemrajza.28 Nem viszi ugyan előbbre a Czuczor-kuta- tást, következésképpen tudományos értéka sincs, mindössze azért tarthat érdeklődésünkre számot, mert megtudhatjuk belőle, hogy az ötvenes-hatvanas évek legifjabb írónemzedéke miként vélekedett költőnkről, illetve az elődökről és korukról. Toldy halála után, a hetvenes évek végén Bayer Ferenc írta az első átfogóbb tanulmányt29 Czuczorról. Tanulmánya már puszta létével is felhívta az irodalomtörténészek 23 Lásd Aranynak 1854-ben kelt, Gyulaihoz írt levelét. Idézi Sötér István a Kézikönyv 4. köt. 71. 1. 24 Erdélyi J.: I. m. 297-299. 1. 25 Czuczor már 1832-ben egy Toldyhoz írt levelében maga mutatott rá az „Augsburgi ütközet“ alapvető fogyatékosságaira. A levél idevágó részét Koltai Virgil idézi monográfiájában: K. V.: Czuczor Gergely élete és munkái. Bp. 1885. 32. 1. 26 Erdélyi J.: I. m. 299-300. 1. 27 V. ö. I. m. 300-301. 1. 28 Zilahy Károly: Magyar koszorúsok albuma. Pest 1863. 29 Bayer Ferenc: Czuczor Gergely élete és költészete. Bp. 1879.
