Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - HAGYOMÁNY - Révész Bertalan: A Czuczor-irodalom értékelése
seit csupán egy-két mondat erejéig említi; a negyvenes évek közéleti-politikai lírájáról, szatírájáról pedig úgyszólván egyáltalán nem vesz tudomást. Érthetetlen, hogy irodalomtörténeti összefoglalásában /A magyar nemzeti irodalom története...), noha nyilvánvalóan a szintézis igényével íródott, a Riadót meg sem említi, s nem bánik vele sokkal méltányosabban az emlékbeszédben sem, hiszen „iszonyú költemény"-nek nevezi, mely a költőre „nézve oly végzetes lett“'1 Mindössze ennyi s ily elmarasztaló a kommentár 1848—49 egyik legbátrabb hangú forradalmi költeményéről, mely méltó párja Petőfiéinek; s tegyük még hozzá: az emlékbeszéd már a kiegyezés után hangzott el, akkor, amikor a dualizmus következményeként a kultúrpolitikában is lényeges javulás, szabadabb szellemi erjedés kezdődik. Az értékeknek e sajnálatos torzulása, ha úgy tetszik: a költő meghamisítása tehát nem annyira az objektív tényezőkben, a politikai légkörben keresendő, mint Inkább Toldy világnézetében, politikai szemléletében, esztétikai ízlésében, melynek konzervatív gyökerei a negyvenes évek elejére nyúlnak vissza. Ekkor alakult ki az a később még inkább elmélyülő irodalomtörténeti felfogása, mely szerint a negyvenes évek — szemben a korábbi félszázad haladásával — irodalmunk hanyatlásának korszaka: „...szépirodalmunk, jelen állapotjában, sem magas pontot nem foglal el, sem oly haladásban nincsen, mely azon fél század haladásához méltó, mi ez utolsó évtizedet megelőzte... a formákra kevés a gond, s a tárgyak választása és kivitele e gondtalan formákhoz illő;"18 „Lírai költészetünk úfabb korszakában a ha- zafiság egész a fátékig el van nyűve, elhasználva, mindennaposítva, ... özönlenek a politikai énekek. A költészet ki van vetkőzve általános emberi és eszményi fenségéből, minden a napi politika vivőjévé, napszámosává aljasíttatik..."19 — hangoztatja 1843-ban, a Kisfaludy Társaság közgyűlésén elmondott beszédében. S mivel értetlenül nézi a társadalmi cselekvés politizálódását, a politikai élet demokratizálódását, s mert idegen tőle az irodalom társadalmi elkötelezettsége, demokratikus irányzatossága, mely Petőfiék fellépésével egyre fokozottabban hódít, két évvel később még a fentebbinél is kedvezőtlenebb képet fest irodalmunk állapotáról.20 Toldy a Fiatal Magyarország koráról pályája végén — amikor a Czuczor-tanulmányok keletkeztek — sem vélekedik másképp. Kénytelen ugyan elismerni a fiatal nemzedék újszerűségét, anélkül, hogy tudatosítaná költői forradalmuk korszakos jelentőségét, de változatlanul kifogásolja, hogy a reformkornak e hősi szakaszában „minden érdekeltséget az irodalomban a politika nyelt el“, „a költői eszményiséget a reál objektivitás, az élet arcképezése szállította le, a gyakorlati irány a tiszta szépnek előállítása helyett bizonyos eszméknek a költészet köntösében előadását űzte; még a lírában is a hazafiság, már nem úgy, mint a költő dagadozó keblének önkénytelen és szükséges kifakadása lépett fel, hanem szinte gyakorlati, izgató és tanító céllal“.21 Toldy tehát, mint látjuk, mindvégig közömbös marad az irodalom társadalmi-politikai funkciójával szemben; nem értette meg a negyvenes évek politikai progressziójának az irodalommal szemben támasztott követelményeit, sem a Petőfi megfogalmazta s a kor legjobbjai által vallott ars poetica parancsoló szavát, mely szerint ahhoz, hogy a nép uralkodóvá váljék a politikában, előbb uralkodóvá kell válnia a költészetben; sőt az irodalom irányzatosságát, egyre fokozódó politizálódását, társadalmi felelősségvállalását egyenesen megvetette. A Czuczor-irodalom Toldy hatása alatt áll egészen a mester haláláig, sőt ennél is tovább. Nemcsak adatait veszik át, hanem legtöbbször esztétikai ítéleteit is; s ezzel egyúttal a Czuczor-irodalom irányát is jeleztük. — Jó ideig csak a másolók, az átvevők, a variálők erőtlen és gyér hangja hallatszik, s nem akad különvélemény. Kivéve egyet: Erdélyi Jánosét. Erdélyi már az ötvenes évek derekán — egy évitzeddel megelőzve a Toldy-féle szintézist — önálló véleménnyel jelentkezik.22 S bár az ő tanulmánya sem 17 Lásd: Toldy F.: Irodalmi beszédei... 105. 1. 18 I. m. 288. 1. — Beszéd irodalmunk ügyében. W Uo. 296-97. 1. 20 V. ö.: Toldy F.: Szépirodalmunk jelen állapotáról — 1845. (Megj.: T. F. összegyűjtött munkái. I-V. Pest 1868-1874.) 21 Idézi Tóth Dezső T. F.-ről szóló irodalomtörténeti szintézisében. — Kézikönyv. Bp. 1965. 522. 1. 22 Erdélyi János: Czuczor Gergely. Pesti Napló, 1854. 200. sz. — Kötetben: E. J.: Pályák és pálmák. Bp., 1886. 295-309. 1.
