Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - Duba Gyula: Az elrabolt taliga

főnök a szilvapálinkára elismerően csettintett a nyelvével, majd megfontolt arccal elővett a távírókészülék asztalkája alól egy zöld literes üveget, kimosta, az asztalra állította, és kérdően nézett Z.M.-re: mit is akar tulajdonképpen? Erre az észbe kapott, a zöld üveget telitöltötte szilvapálinkával, s a fekete bőröndből előhúzott egy megko- pasztott hízólibát, ,s a zöld üveg mellé helyezte. Mindenképpen igyekezett megnyerni az állomásfőnök jóindulatát. Talán azt hitte, különvonatot indíthat neki az esti gyors után, s ha így gondolta, csupán a járművet illetően tévedett. A főnök a liba puha hájába dugta jobb mutatóujját, s ellágyult arccal így szólt: „Én jó ember vagyok, és mindenkin segítek, ha tudok, ebben az esetben is minden tőlem telhetőt megteszek, mert azt a nyilvánvalóan helyes elvet vallom, hogy a vasút van az utasokért, és nem az utasok a vasútért, hát nincs igazam?...“ „Feltétlenül“ — biztosította Z.M., s az állomásfőnök útiparancsot írt ki Pufajka segédváltókezelő részére. Az útiparancsban az állt, hogy a segédváltókezelő az YY 8397 jelzésű taligával azonnal induljon V. vasúti csomópontba, a központi raktárba, sípot vételezni, mert a szolgálati sípban eltörött a fagolyó, amely a síp hangját élessé és szaggatottá teszi. S ha már odamegy, vigye magával a lemaradt fiatalembert, V.-ben még elérheti az esti gyorsot. A csomópontba vezető szárnyvonalon leállította a forgalmat. Tettét azzal indokolta meg, hogy a szárnyvonalon különleges feladattal megbízott futárjármű robog, amelynek további intézkedésig szabad pályát kell biztosítani.

Már mast megállapíthatjuk, hogy a körülmények nem kedveztek a fiatalembernek, az indulás körülményes előkészítése és a nehézkes indulás szinte kikényszeritették, hogy később elrabolja a taligát. Amíg Pufajkát megkereste, amíg a járművet együttes erővel megolajozták, és menetkész állapotba helyezték, eltelt másfél óra. S mire kifutottak a nyílt pályára, már csak alig volt hihető, hogy az esti gyorsot valahol is elérhetik. Bár Pufajka — naigyot húzva a demizsonból — erősen fogadkozott, és becsületesen nakigyűrkőzött a meghajtó szerkezetnek, a siker egyre kétségesebbé vált. És rövidesen elérkezett az idő, amikor Z.M. karórájára pillantva megállapította, hogy a gyors beérése számára immár gyermeteg és tűnő illúzió. Tehetetlen haragjában öklét rázta, és fiatalos szertelenséggel így kiáltott egy bakterház előtt vigyázzban álló váltókezelő felé: Ezért mindenkinek megfizetek, hülyék, bambák... 1

Az éjszaka folyamán, amikor a felsőbb szervek tisztázták az YY 8397 jelzésű taliga útját, a váltókezelő határozottan emlékezett rá, hogy a rabló — vagy rablók — sérelmek visszafizetését emlegették, és bombával fenyegették őt és az egész világot.

Méltóságosan pöffeszkedő kövér dombok között, egy patak völgyében, enyhe lejtőn lefelé robogott a taliga. Pufajka kipirult arccal, energikus mozdulatokkal irányította a meghajtó szerkezetet. — Mi lenne, ha arra kényszeríteném, hogy a szárnyvonalról térjünk le a fővonalra, és induljunk a főváros felé? — gondolta Z.M. Ilyen gyorsasággal holnap délutánra odaérnénk, és még megkereshetném Ibolyt... A nap éppen leha- nyatlóban volt, minden erejét megfeszítve kapaszkodott a legalacsonyabb domb tetejében, és egyre vörösebb lett. — Leitatom, és kényszerítem, hogy vigyen a gyors után,

— szőtte a fiatalember tovább a terveit, és Pufajka felé nyújtotta a demizsont. Az gur- gulázva ivott belőle, s amikor levette a szájáról, szeme kidülledt, homlokán kidagadtak az erek, csuklott, és csikorgó fogakkal megragadta a hajtókarokat. A targonca utasa kiválóan alkalmasnak találta a pillanatot arra, hogy Pufajkát és targoncáját hatalmába kerítse. „Ne ellenkezzen, mert nem adok több pálinkát“ — mondta neki fojtott hangon, elszántan. „Ön a foglyom, elrabolom...“ „Utálom az erőszakot — felelte szinte azonnal Pufajka, mint akinek mellékes a dolog —, de az önkénnyel szemben egyszerűen tehetetlen vagyok ...“ És így történt, hogy amikor a hegyoldalba szorult őrház előtt robogtak el, a járműkezelő vidáman odakiáltotta a vigyázzban álló váltóőrnek: „Elraboltak! Bomba van nálunk. Add tovább!...“ Valószínűleg maga sem tudott volna számot adni róla, hogy miért éppen bombát kiáltott a szájtátva tisztelgő bakternek, de a tényeken ez semmit sem változtat. Ez a jelentés véglegesen eldöntötte a történtekről kialakult hivatalos véleményt: az r.-i vasúti kitérő szolgálati taligája, rakfelületén egy vagy több járműrablóval és ismeretlen robbanóerejű és szerkezetű bombával V. vasúti csomópont rendezőpályaudvara felé robog. A vasúti igazgatóság úgy döntött, hogy semmiképpen sem kall az egész vonalon pánikot kelteni, és a taligát a lehetőségek szerint feltűnés nélkül kell leállítani. A jól átgondolt terv értelmében a város előtti bakterház felé vezető szárnyvonalat vakvágányra kellett átváltani, a sí