Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - Duba Gyula: Az elrabolt taliga

nekre fékező ékeket kellett helyezni és az érkező járművet leállítani. Egy idős férfi elhelyezte a síneken a fékező ékeket, de a váratlan és titokzatos feladat felett való rémületében a váltót az ellenkező irányra állította. Aztán a házikó előtt vigyázzba merevedett, és várta, ml lesz. Nemsokára megérkeztek Pufajkáék, vidáman csattogva elrobogtak a kidülledt szemű vasutas előtt, és egy ritkán használt rozsdás bekötő sínpáron ráfutottak a nyugat felé vezető fővonalra.

Amikor a hír az egész vonalon elterjedt, és az r.-i kitérő állomásfőnöke tudomást szerzett az események alakulásáról, kiitta a szilvapálinka felét, a hízólibát a krumplisverembe rejtette, és haladéktalanul jelentette a területi főigazgatóságnak, hogy az YY 8397 jelzésű kézimeghatjású síntaligát ismeretlen tettesek eltérítették megszokott szolgálati útvonaláról, és jelenleg ismeretlen irányba gurulnak vele. Megjegyezte, hogy a tettesek egyike valószínűleg egy tizennyolc év körüli fiatalember, kezében fekete papírbőrönddel és vesszőfonatú demizsonnal. A taliga hivatalos útját is megindokolta: sípot ment vételezni a főraktárba. A felső szervek megkérdezték, hogy véleménye szerint mennyi ideig bírja hajtani Pufajka a járművet. Az állomásfőnök így felelt: akár három napig is, ha közben szilvapálinkát iszik... Válaszát odafenn rejtelmesnek és érthetetlennek találták — nem tudták, hogy mire céloz, de nem kérhettek tőle bővebb felvilágosítást, mert abban a pillanatban egy izgatott hang lépett bejelentés nélkül a vonalba: „Halló, itt az 589-es őrház váltóőre, az YY 8397-es síntargonca most robogott át a szakaszomon. Két férfit láttam rajta; az egyik — valószínűleg a bűnözői — közepes bomba alakú, zömök, gömbölyű tárgyat tartott a másik feje fölé, aki — bizonyára Pufajka segédváltókezelő — minden erejét megfeszítve hajtotta a targoncát és

— valószínűleg halálfélelmében — torkaszakadtából énekelt“ ... „Mit énekelt...?“

— kérdezték a felettasei a főigazgatóságon. „Meg tudná nekünk mondani, hogy Pufajka mit énekelt?...“ „Egészen biztos vagyok benne, hogy azt a közismert indulót énekelte, hogy A ja ta nechcem, a ja ta nemilujem a ja ta nemám rád....“ — jelentette pontosan a váltóőr. A nap ekkor már megadóan lebukott a dombok mögé, és az éjszaka készülődött bő zsákjába rejteni a világot. A vasúti fővonal mentén csengtek-bongtak a telefonok, kopogtak a távirőkészülékek sárgaréz billentyűi, és a sínekkel átszelt beton- utakon lezárultak a piros-fehér sorompók. A tarka póznákon élénken, szaggatottan, berregve kigyulladtak a veszélyt jelző vörös fények. A hatalmas villanymozdonyok sietve tolatták mellékvágányokra kivilágított kocsijaikat, a motoros tehervonatok seb- bel-lobbal leálltak, félrevonultak, és az állomások, váltóházak és kitérők személyzete szitkozódva rostokolt a sínek mentén; az YY 8397-es taliga előtt végeláthatatlan szabad pálya nyílt a főváros felé. S valahol a területi főigazgatóságon komoly, megfontolt és sok vihart látott férfiak tanácskoztak gondterhelten arról, hogyan, hol és mikor állíthatnák meg a romlást és pusztulást hordozó taligát. A helyzet áttekinthetetlen. A megállítás körülményei kiszámíthatatlanok. A katasztrófa lehetősége fennáll, sőt valószínű. Pufajka segítségére nem számíthatnak, valószínűleg beleőrült a félelembe, az egyik őrház éppen jelenti, hogy a derék ember még mindig torkaszakadtából énekel, és a hangja már egészen eltorzult a kimerültségtől; mit élhet át szegény ember?,... „Mit énekel?“ — kérdezték a főhadiszállásról... „A holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány című dalt énekli...“ „Magyarul énekel?" — csodálkoztak az igazgatóságon... „Magyarul, palóc kiejtéssel és selypítve...“ Milyen nemzetiségű lehet? — merült fel az újabb kérdés, amelyre egyelőre senki nem tudott válaszolni, s így a tisztázását elhalasztották. Ellenben döntés született, hogy ha majd Pufajka az éjszaka folyamán halálosan kimerül, a taligát a Mátyusföld közepén, az emberlakta helyektől kilométerekre, egy mocsaras lápos mezőszakaszion, kora reggel öt óra tizenkilenc perckor állítják meg, tűzszerészek és robbantási szakértők jelenlétében, sebészek és tűzoltók közreműködésével, fékező ékekkel vagy kisiklatással. S mindennek a nyilvánosság teljes kizárásával, feltűnés nélkül, titokban kell megtörténnie. A döntés következményeképpen az éjszaka folyamán motoros járművek áradata indult meg a kijelölt hely felé: tehergépkocsik és kétéltű terepjárók, emelődaruk és tartálykocsik, s a közbiztonsági szervek rácsos ablakú zöld autóbusza is a tett színhelyére futott, azonkívül megjelent néhány csillogó hollófekete Tátra 603-as a főigazgatóság és a közigazgatási hivatalok dolgozóival. A környéket a készülődés lármája, zsivaja verte fel. Felébredtek éjszakai