Irodalmi Szemle, 1970
1970/1 - Duba Gyula: Irodalmi karikatúrák
a szamártövis a sintér este hazamegy Sej, régen a mezőn csatangoltam, s gonosz tüskéjét, ó, elátkoztam, keresgélve az ugaron, kórók tövében guggolva nadrágom port kavart. Dölyfös bökése fájt nagyon, hogy a szél nyomán hozzám csapódva gömbölyded alsómba mart. A szamártövis nem tud kegyelmet, orkán ha űzi, mint kerge szerzet elvetemülten gonoszkodik, sápadt vézna testembe beleszúr, kiontja vérem. Dacos, hetyke gaz, kötözködik. Sündémon, megszúr, továbbgurul, s kacag rajtam, szegényen. A sintér este hazamegy, dróthurokját a sarokba vágja, s korhadt kerevetjére veti magát. Sok ebet fogott ma. A rácsablakos kordé megtelt, s elkísérte nyűtt szűkölés varázsa. A sánta hal pénze így meglett, nem kell ebek után futnia már. A sintér álmodik. Arany gezemadárral beszélget. Háza előtt felvonít egy agár. Kedvetlen üstökös című dolgozatával vált olvasói számára kedvessé. Második kötetében — Ahol még űr sincs — előre jelezte eltűnését, mely hosszú ideig tartott, napjainkban bukkant jel újra az -Üj Szóban mint nyelvőr és élő lelkiismeret. Ha az érvek körülugatják, idegessé válik, és ilyenkor vers helyett kritikát ír. a megálmodott hascsikarás A szuterénben, egy káposztáshordóban csürdöngölőzik a hascsikarás. Ittlétem káposztaillat, s mogorva nekibúsulás. Ebben a pincében kívülem csak egy özvegy patkány van, ketten élünk a káposztából, elsenyvedve a magányban. Az úristen is megtagadott, állítva, hogy én nem hiszek benne, körbejárok, de nem koppanok, hol még űr sincs, ott lépegetve. Néha svábbogarak szólítnak meg, egyikük nagy homlokomra mász, s a hordóban vad táncát járja a megálmodott hascsikarás. életgörcsöm nam enged Dönteni vágytam, nem gatyázni, itt erkölcstelen citerázni. Búval bélelten, dühvei élünk, szavaink: sok rongyos pribékünk. Dühöngés előtt eltökélem, dögöljetek meg: nem lélegzem, s füttyös tüdőm bár belerokkan, nem szívok oxigént mostan. Lihegek, csuklóm, öklendezem, eltolom a levegőt tőlem, százlábú párját: szenvedéllyel átölel a légkör keményen. Mérgem felhördül, ne engedjek, de ha megteszem, eltemetnek. Rothad lám az egyéniségünk, Semmik vagyunk, ha nem lélegzünk. TÖZSÉR ÁRPÁD
