Irodalmi Szemle, 1970
1970/1 - Duba Gyula: Irodalmi karikatúrák
BÄBI TIBOR Földrajzi felfedezőként tűnt fel. Népét kereste, de megtalálta. Egyedüli polihisztorunk, mindig más és más szakmai képzettséggel rendít meg; Házam, házam című verskötetében kiváló építészként mutatkozott be, később, költöző madaraink röptét figyelve mint ornitológus ért el figyelemreméltó sikereket. Aztán régész, geológus, majd mikrobiológusként munkálkodott. Se sülve, se főve című kötetében gyűjtötte össze sokoldalú tudományos munkássága válogatott eredményeit. kutyaól A kutyaól elátkozott várfok. Mögötte békés papsajt szőnyegén sárkányölő, jaj, kis királylányok, óra et labora, szendergek én. Főnixmadár bús hangja feledtet a világról, döntő a bizalom, az ól hallgat, ó, a csacska gyermek mozdulatlan, csupa nyugalom. Ám acsargó rém mordul odabenn, s a kutyaól egyszerre eleven, kíváncsian lesi leendő nyomom. Odvából lobancos, ferde eb mászik elő, sietve felkelek, papsajt szőnyegen táltos — távozom. nem gibicel Nem vézna gibicnek születtem én, ki búgó vággyal lesi a lapot, tömör vagyok, csicseri mentefény, mely megsárgult, de el még nem kopott. Hervadt bár, de merész húzást javall, mártírrá edzi sok cenk veszteség, gerjedve zsíros törtetőkbe mar, bár a konc pinkapénzre sem elég. Olykor édesded elábrándozik, ódon kredencként, jaj, szivarozik, s jó lapra tesz csitri koronát. Irigyeljék bitang lepényevők, e kisded Világ értve féli őt; ősz, de nem gibicel, az angyalát. Első négysoros versével megnyerte a távolbalátás világbajnokságát, néhány kilométerről ismeretlen mikróbákat fedezett fel egy nyúl bajuszán; azóta gyógyítható a tudatsorvadás. Már első önálló kötetében (Holnap is nap lesz, kincsem, tubicám), jóérzékű időjósnak bizonyult, de ezen tulajdonságát csupán Talajmenti fagyok idején fázni szoktam című verseskönyvében csúcsosította ki. A Hétöe nyolckor jár be, Drakuláról még nem írt verset. Szemelvényeinket Angyalok fáznak lepedőben című válogatásából közöljük. révület Ne mássz! — mordul a kisszék. Redves lapja oldalszalonna. Nyughass! — hördül a kútgém, ostorfája fáradt vitorla. A griffmadár szóra sem méltat, Jónás cethala elnéz, megvet, az aranyalmafán túl két rabló vár; mentők, rőt autójuk mellett. Mondanám, hogy, ó, sokat ittam, hogy elmennék, jaj, nem mozdul testem. Szindbád lélekharangot kongat, kóbor lidércek felettem. OZSVALD ÄRPÄD
