Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - HAZAI FÓRUM - Csizmadia Dezső: A csehszlovák-magyar haladó erők két világháború közötti kapcsolatainak problémáihoz
Csizmadia Dezső Ha a Csehszlovákia és Magyarország közötti haladó kapcsolatokat szeretnénk — csupán nagyvonalakban — felvázolni, akkor abból a bonyolult politikai helyzetből kell kiindulnunk, amely az I. világháború után kialakult, s amely a két ország közötti hivatalos viszonyt meghatározta. Ez szabott keretet a két ország haladó erői kapcsolatainak is. E nem könnyű probléma fejtegetése során rá kell mutatnunk, kik voltak, kik lehettek e kapcsolatok érdekelt hordozói, s milyen erőkkel, milyen feltételek között, milyen céllal, s hogyan szorgalmazhatták azokat. Bevezetőként szeretnénk leszögezni, hogy a haladó kapcsolatok csak az általános társadalmi haladás részeként képzelhetők el. A haladás eszméiért küzdők erkölcsi énjüket, gerincességüket, nemzetiségüket sohasem tagadják meg. Ugyanakkor azonban világosan látják, hogy a nyelvi alapon egységes, kapitalista értelemben vett nemzet egyes osztályainak, rétegeinek gazdasági, illetve osztályérdekei között áthidalhatatlan ellentét van. Ök látják a legvilágosabban, hogy az uralkodó osztály a haladás érdekeit elvetve mindig „közös“ nemzeti érdekekre hivatkozva igyekszik a haladó erők harcát lefékezni, tömegmozgalmukat gúzsba kötni. A haladó erők célja és nemzeti érdekei között nincs különbség. Sőt a nemzeti érdekeket is csak a haladástól elválaszthatatlan harc biztosítja. Az uralkodó nemzet burzsoáziáját viszont nemzeti érdekei is törvényszerűen állítják szembe a haladó osztályerőkkel. Minden nemzet haladó erői eljutnak ehhez a felismeréshez. Ez teszi lehetővé az ország határain kívül vagy belül meginduló közös, haladó s a kapitalizmus talaján, főleg pedig az imperializmus korszakában kibontakozó internacionalista harcukat. A csehszlovák—magyar progresszív kapcsolatok magyar harcosai a két világháború között elsősorban azok lehettek, akik a köztársaság megalakulása után közvetlen kapcsolatba kerültek a szlováksággal, tehát mindenekelőtt a csehszlovákiai magyarok. Vessünk néhány pillantást arra, hogyan fogták fel sajátos helyzetüket a csehszlovákiai magyarok, akik a polgári történetírás szerint „a forradalom hisztériájától terhelve emberi és nemzett erkölcsükben meggyalázva szakadtak el a nemzettől és a nemzet államától" I A csehszlovákiai magyarok haladó erői tisztán és világosan látták a különbséget a nemzet és állam fogalma között. Látták, hogy 1919-ben a Magyar Tanácsköztársasággal a nemzet történetében először alakult meg a dolgozók állama. Ez az állam nemcsak a magyar dolgozó nép sorsproblémáinak megoldásához látott hozzá, hanem hozzásegítette a szlovák forradalmárokat is proletárállamuk, a Szlovák Tanácsköztársaság megalakításához. A magyar nemzet történetében a Magyar Tanácsköztársaság biztosította először az addig szociálisan és nemzetiségileg elnyomott szlovák népnek a sorsuk további alakulását meghatározó szabad önrendelkezés jogát. Látták, hogy a két tanácsköztársaság védelmi harcaiból közösen vették ki részüket magyarok és szlovákok. Tudták azt is, hogy ezeknek az államoknak a leverése a magyar és csehszlovák burzsoázia közös osztályérdeke volt. Látták, hogy az ellenforradalom a keresztényi és nemzeti jelszavak jegyében az arisztokrácia, a nagybirtokosok és a katolikus klerikális reakció államát restaurálta Magyarországon, ahol a fehérterror véres kézzel torolta meg a forradalomban való részvételt, hiszen Horthy élete fő célja az volt, hogy „Magyarországon a bolsevizmus soha többé ne üthesse fel a fejét".'2 1 A íelvidéki magyarság húsz éve 1918 — 1938. Szerkesztette a Magyar Statisztikai Társaság Államtudományi Intézete, Bp. 1938. 9. o. 2 Horthy nyilatkozata a „Chicago Tribune" munkatársának. Idézi a Nemzeti Újság 1920. február 26-i száma. Vö. még: A klerikális reakció a Horthy-fasizmus támasza. Bp. 1953. 125. p. a csehszlovák-magyar haladó erők két világháború közötti kapcsolatainak problémáihoz
