Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - Zs. Nagy Lajos: Vigilia

Hugyagi felállt, előbb felemelte a kezét, mintha szájon akarná csapni a lányt, aztán szó nélkül kitámolygott az ajtón.

— Elment? — kiáltotta Anna a visszatérő főpincérnek.

— El. Mehetnének már maguk is.

Anna sírva fakadt. Kiskuti elaludt.

X

— Ne sírj, Szilvia! — mondta Bán, és megfogta a lány kezét.

— Ki az a Szilvia?

— Te vagy az.

— Én Anna vagyok.

— Szilvia vagy, ne tagadd! Tudom, hogy az este megcsaltál egy bozontos szemöldökű díjbirkózóval, de ez nem ok arra, hogy Annának nevezd magad. Elvégre azt csinálsz, amit akarsz. A Narcisban ma hülyén viselkedtem: ne haragudj! Nem bírom elviselni, ha más férfival látlak, de ez csak az én kisszerűségemet bizonyítja.

— Azt se tudom, hol az a Narcis.

— Tudom, hogy igyekszel mindent elfelejteni, mert úgy könnyebb. Lehet, hogy igazad van. De azért néhány óra alatt mégse volna szabad elfelejteni valakit, Szilvia.

— Anna vagyok.

— Azért mert a főszerkesztő azt akarja, hogy Anna légy. Hugyagi miatt nem érdemes álnevet viselni. Ellenkezőleg, ha valóban Anna lennél is, ha ő ezt a nevet szánná neked, kötelességed volna elutasítani. Hugyagi nem tartozik a névadók közé. Ű az, aki nem meri és nem engedi néven nevezni a dolgokat. Hogy egészen pontos legyek: Anna az ő szótárában kiskurvát jelent.

A lány újra elpityeredett:

— Nem érted meg, hogy valóban Anna vagyok?

— Nem vagy Anna. Te Szilvia vagy.

— Gyerünk haza, rosszul vagyok.

— Mehetünk, Szilvia. De mi legyen Kiskutival?

— Telefonálj az anyósának, vigye őt haza.

— Cinikus vagy.

— Csak fáradt.

Bán karon fogta a lányt, és elindultak. Az ajtóból még visszaszólt:

— Főúr, vigyázzon a szerkesztő elvtársra!

Taxiba ültek.

X

— Mit álmodtál?

„Mit álmodtam? Ezt nem lett volna szabad megkérdezned, ezt az egyet nem. A szekrényeimet, a zsebeimet, az aktatáskámat átkutathatod, de az álmaimban nem hagyok kotorászni. Ez válóoknak is elég lenne, ha a feleségem lennél. Az igazat megvallva, a nevedet se tudom, Anna vagy-e, vagy Szilvia, Emőke vagy ... Bárki vagy, az álmaim közt ne turkálj! Ki vagy te tulajdonképpen, álomfejtő vagy reálpolitikus? Ml közöd az álmaimhoz?“

— Sajnos, elfelejtettem.

— Pedig jajgattál is álmodban.

— Biztosan elszorult a szívem.

— Kiabáltál is.

— Mit kiabáltam?

— Olyasmit, hogy „Az előbb még az ágyban feküdt, most meg már mosakszik, hideg vízben“, de versben mondtad.

— Várj csak! Nem azt, hogy „Ni, a derék Fehér Pista, a kis első elemista, még az ágyban feküdt elébb, már a vízbe dugja fejét“?

— Ezt, ezt! De milyen hangosan! Nem bírtalak fölrázni. Hol tanultad ezt a verset?

— Az iskolában.

— Jó neked.