Irodalmi Szemle, 1970

1970/5 - Ružel, Dušan: A rózsaszín ernyős lámpa

amit az ember a valóságban elrontott. De mégsem! Az álmodozásoktól már régen eltiltottam magam. S ha véletlenül mégis rajtakaptam magam az álmodozáson, terjedelmesebb tananyag, vagy most — mióta a kutatóintézetben dolgozom — túlórázás volt az önmagamnak kiszabott büntetés. Haha, azt beszélik rólam, hogy szorgalmas és becsvágyó vagyok. Ma este például benn maradok a laboratóriumban, és elkezdem a kísérleteket, melyeket csak holnapra terveztem. Mit szólsz ehhez, főnökök gyöngye? Úgy, úgy, kolléga úr, a tudományért áldozatokat kell hozni! Azután szélesen elmosolyodna és a sugárzó fölé hajolna, ujjaival szeretettel megsimogatná és kipróbálná az összes kapcsolót és érintkezéseket. Mert ez a sugárzó a büszkesége, a szerelme. Az igazat megvallva — mindnyájunké! Tulajdonképpen nem valami korszakalkotó fölfedezés, az amerikaiaknak már néhány évvel ezelőtt sikerült laszollitot készíteniük, de először mégis a főnökömnek az agyában született meg a szekundáris laszollitsugárzás elvén alapuló sugárzó. Több mint egy évig dolgozott rajta az egész osztály. Még az egyetemre jártam, amikor az első tervvázlatok készültek. Belépésem után én is egykettőre beleszerettem a tervezetbe, és csakhamar a sajátomnak tekintettem. A sugárzó alapjában véve nagyon egyszerű találmány, gyártása olcsóna/k ígérkezik, és a főnök sokat vár gyakorlati felhasználásától — főleg a növénytermesztésben. Feltételezései szerint a sugárzásnak meg kellene gyorsítania egyes élettani folyamatokat és ellenhatásokat, mint a porzózás és megtermékenyülés. Az előírásoknak megfelelően a sugárzót be kellene csomagolnunk és elküldenünk a mezőgazdasági kutatóintézetbe, de a főnök még habozik. Fejét rázza, gondterhelten ráncolja homlokát, nem, kolléga urak, én valahogy nem bízom azokban az embereikben, lehet, hogy jó szakemberek, de ez meghaladja tapasztalataik területét, én nem is tudom... Talán az volna a legokosabb, ha magunk készítenénk el a hitelesítő alapsorozatot, hogy megtudjuk végre, hol tartunk, mit is várhatunk. És nem ártana, ha foglalkoznának egy kicsit a növénytannal. A főnök a kezét dörzsöli. Szétszéledünk a laboratóriumokban. Brosúrákat köl- csönzünk, melyek az asszimillációt, porzást, trágyázást tárgyalják. Földdel teli ládi- kókat hurcolunk, túrunk és öntözünk, szenvedélyesen kertészkedünk. És ne feledkezzenek meg, kolléga urak, arról sem, hogy mikor ez a burján kihajt, maguk hozzáfognak a sugárzás szabályos adagolásához!

Elhaladok a portásfülke előtt. Köszönés helyett bólintok. A portás megszokta, hogy esténként itt ólálkodok. Növénykéim még ma megkapják az első adag sugárzást, melyet csak holnapra ígértem nekik. És egyáltalán... Én leszek az első az intézetben, aki használni fogja a sugárzót. Na, és akkor mi van, kérdezhetné valaki, de ez mégiscsak bizonyos elsőbbséget jelent, mely tagadhatatlanul örömöt szerez nekem. Lépteim visszhangzanak az üres folyosókon. Szeretem ezt a munkaidő utáni különös csendet. Valaha benn maradoztam tanítás után az iskolában. Bolyongtam a tantermekben, kinéztem az ablakokon, összefirkáltam a táblákat. Azután többnyire megkerestem Anna padját, és beleültem. Ujjaimmal gyengéden cirógattam, miközben különös izgalmat éreztem. Ügy tetszett, a pádból Anna hajának illata árad. Persze, ez butaság volt. Hiszen nem Is ismertem hajának illatát. Csak a szememmel imádtam őt. De azért el tudtam képzelni azt az illatot. Meggyőződésem volt, hogy ha erősebben néznék a pad felületére, meglátnám rajta Anna keze nyomát. Egyszer kiszakított inkalapra akadtam a padbam. Tele volt firkálva mindenféle ákombákommal. Anna biztosan rajta próbálta ki tollhegyét. Hazavittem a papirost. Elhitettem magammal, hogy ez Anna levele, melyet hozzám írt. Titkos írással.

Megpróbálom kinyitni a laboratórium ajtaját, de nem és nem tudtam megfordítani a kulcsot. Végül rájövök: nyitva van. Elkedvetlenedek. Benn Ilona kisasszony — a laboránsnőm ül az asztalnál, divatlapokat nézeget. Mindketten titkoljuk rossz kedvünket, és udvariasan köszöntjük egymást.

— Ne zavartassa magát,.Ilonka, én csak úgy... mit csinálnék otthon... gondoltam, még ma elkezdem a kísérleteket...

— Csak végezze a munkáját, mintha itt sem volnék! Tudja, a lakótársnőm megkért, estig ne jöjjek haza, látogatót vár. Mit csináljak vele...

Ilona kisasszony sietve átadja helyét, nem, nem, maradjon csaik nyugodtan, mindössze a füzetemet veszem ki, szükségem van rá, hogy bejegyezhessem a sugáradagolás kezdetét, és néhány kísérő észrevételt... írok. A laboratóriumban halotti csend uralkodik. Csak néha zizegnek a divatlapok. Eleinte — mikor beosztották mellém —