Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - Zahradníček, Jan: Versek
Vladimír Holan másik fal Ez itt fal... Fal, melynek fénye, a visszhang csupasz léptének átellenében, az öl bal felére esik. Lángolva lehet kitérni előle. A kialvást azzal zárja ki, hogy túl van a kizártságon. S mégis szívesen reá támaszkodsz, mert nem a soros, de eljövendő téglákból épült. várjuk, hogy valaki Nem a szél döntött úgy, hogy a gyümölcsnek s lombnak le kell hullnia. A mi ittlétünk azonban épp oly talányos. Ügy állunk itt a szerelem veszélyében, ahogy a gyilkos könnyében sem lehet kivenni a sebet, mit ő ejtett magán — Várjuk, hogy valaki betakarítja, még mielőtt a hó leesne, s szalmába rakja. Szalmába, mit a Kisjézus ágyából húztak. örömlány Köldöktől lefelé öngyűlölet rajta a festék, s az élmények megközelíthetik mindkét combját. A kéjben ösztön, a halálban szándék — Arra vár, aki más örömlány által feltakart lyukhoz fut csillagfénynél... buzdítás Ján Zahradníček Emlékezz, ha könnyű sikoly lebben, s a füst s a madarak. Örömed súly, védd magadat kemény villanásaitól. Mit nekünk, szívem, fájdalom! s hogy kín szántja a testemet! Barna szántókként reszketek fényben hullámzó tájakon. S hogyha kiluggatva az ég csillagai alá terülsz, emlékezz, ha az ismerős illat s asszony nem leng feléd. Zengve dőljön rám a tető, lepje be kenyerem a hó. így szabadabban tör a szó madara torkomból elő. Lesz tán számunkra kegyelem, édesre érnek napjaink, s a szükségszerű ágain a végső gyümölcs megterem. Az ég kék udvarán lecsap, szemelget. Víz zúg, fa izén. Harsogj a mélyből fel szivem, de magad maradj rejtve csak.
