Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - HAGYOMÁNY - Kováts Miklós: Faragó Ödön és Szlovákia magyar színészete
Faragót azonban a nehézségek nem törték le. Bebizonyította, hogy nemcsak jó színész és rendező, hanem kivételes képességekkel rendelkező szervező és üzletember is egy személyben. Amíg a többi vidéki színigazgató a bizonytalan viszonyokra hivatkozva meghátrált a nehézségek elől, és a társulatok konzorcionális alapon tengődtek napról napra, lemondva ezzel a már elért színvonalról, műsorpolitikáról is, addig a kassai társulat a rendkívüli nehézségeket hozó háborús szezonokban is előbbre tudott lépni, a Komjáthy igazgatása alatt elért színvonalat is túl tudta szárnyalni. Faragó tehetséges fiatal operaénekesekkel egészítette ki társulatát, és bevezette a rendszeres operaelőadásokat, pedig ezek összehasonlíthatatlanul nagyobb anyagi áldozatot követeltek, s korántsem számíthattak olyan közönségsikerre, mint egy olcsóbban kiállított divatos operett. „Igazán bátorság kellett és nagy pénzáldozat ehhez — írja erről Faragó —, mert bármilyen szép anyagi sikerrel járt is egy-egy operai előadás, arra mindig rájizettem, mert operaszemélyzetemet más előadásokban felhasználni nemigen tudtam.“2 A közönség megnyeréséért is meg kellett küzdeni: „Amikor a második színigazgatói idényem kezdetén behirdettem Kassán az operaelőadásokat, olyan megrökönyödés lett úrrá még a városi tanács kulturális ügyosztályában is, hogy kérve-kér- tek, ne kockáztassam a színiidényt, ők féltenek engem, bele fogok bukni... Kinek kellenek az operák? Programom felölelte Verdi, Halévy, Delibes, Puccini, D’Albert, Kienzl, Mozart operáit ,"3 A tehetséges fiatalokból álló operaegyüttes hamar meghódította a kassai közönséget, s ezzel lerakták a mindmáig tartó kassai operakultusz alapjait. Az operaelőadások száma szezononként 30—40 között mozgott. Az együttes névsorában olyan ismerős neveket találunk, mint Somló Józsefét, Schmidt Konstanciáét, Vermes Jenőét stb. A színház drámai repertoárjában is több értékes indítást figyelhetünk meg, de a háborús viszonyok ebben is éreztették hatásukat. Faragó már első szezonjának kezdetén beindította a klasszikus írók ciklusát, s eninek keretében nagyon sok értékes mű került a kassai közönség elé. Először egy ismeretlen pálos szerzetes Omnia Vincit Amor című játékát és Csokonai Vitéz Mihály első vígjátékát, a Gerson du Malhereux-t mutatták be. A színtársulat műsorát természetesen továbbra is az operettek uralták, hisz ezek teremtették meg az anyagi alapot a deficites operaelőadásokra és az Irodalmi értékű, de csak egy-két előadást megérő drámai bemutatókra. Az államfordulat idején Faragó kassai társulatán kívül Polgár Károly pozsonyi színtársulata játszott még jelentősebb szerepet (1919-ben Bérczy Jenő kisebb társulata játszott még Szlovákia területén). A két társulat közül Polgár társulata volt nehezebb helyzetben. Ennek több oka is volt. A pozsonyi Városi Színházon már az államfordulat előtt is két színtársulat (a magyar és a német) osztozott, s így Polgár jobban rá volt utalva a vidéki szezonokra és a nyári állomáshelyekre (Fiume és Szombathely), mint Faragó. Az 1918/19-es évad, valamint 1919 ősze még nem hozott jelentősebb változást Pozsony színházi életében. A magyar és a német társulat az addigi beosztás szerint váltja egymást, és a magyar társulat programjának gerincét továbbra is az operettelőadások alkotják. 1919 januárjától 1920 februárjáig Polgár mintegy 290 előadást tartott Pozsonyban, s ebből csupán 80 előadás jutott a drámáknak és 17 az operáknak, a többi az operetteké volt. Jellemző példa, hogy míg Szirmai másodrangú operettje, a Gróf Rinaldó, 14 előadást ért el ebben az időszakban, addig az irodalmi értékű daraboknak összesen csupán 28 előadás jutott. Pedig Polgár igyekezett igazolni művészi ambícióit (már csak a kibontakozó élethalálharc miatt is), és nem csak rajta múlott vállalkozásainak mérsékelt sikere. A szerzők között Herczeg Ferenc, Földes Imre, Arcübasev, Bisson mellett ott találjuk Shakespeare-t (Romeo és fúlia, A velencei kalmár), Madáchot, Shaw-t (Warren- né mestersége), Halbet (Ifjúság), Móricz Zsigmondot (Falu — egyfelvonásos) és Gorkijt (Éjjeli menedékhely). Az igényes darabok azonban nagyon hamar lekerültek a műsorról. „Nem nagyzolunk, ha azt mondjuk, hogy ez volt a legjobb előadás, melyet Polgárék az új szezonban produkáltak“ — állapítja meg a kritika a Warrenné mestersége bemutatójáról, majd így folytatja, egy kissé leegyszerűsítve a problémát: „Jó darab, jó előadás 2Faragó Ödön: írásaim és emlékeim (Kassa, 1942) 23. old. 3Uo.
