Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - Zsilka Tibor: A kifejezések esztétikájáról
A kifejezésrendszer Megjegyzés: A kifejezésrendszer egyes terminusait (operativitás, ikonitás, fogalmiság, markáns- ság stb.) az eredeti alapján saját magamnak kellett megalkotni. Enélkül ugyanis aligha lehetne Miko stíluskoncepcióját és esztétikai felfogását ismertetni. A XX. századi szépirodalomban — egy-két kivételtől eltekintve — sokkal nagyobb szerepe van a szociativl-tás ellenpólusának: a szubjektivitásnak. A szubjektivitás felerősödése expresszivitást, további erősödése emocionalitást eredményez. Határeset itt is akad: az irracionalitás. Az irracionalitás azonban, véleményünk szerint, inkább az expresszivitás terméke, mint az emocionalitásé. Mellesleg érdemes itt felfigyelni arra, hogy hol helyezkedik el az expresszivitás (kifejezés), amely Bühler szerint a nyelv három funkciójának egyike. A kifejezésrendszerben azonban csak a szubjektivitás alatt szerepel, tehát nem alapkategóriaként. Ez azonban inem azt jelenti, hogy a szerepe csökken, elenyészővé válik. Korántsem! A kifejezésrendszer sajátos konstellációja folytán ugyanis a peremhez közeledő kategóriák stilisztikailag tartalmasabbak, telítettebbek, mert magukban foglalják a sor előttük álló kategóriáinak stílusjegyeit és jellegzetességeit is. Eszerint a szubjektivitásban fellelhető az operativitás, az expresz- szivitásban az operativitás és a szubjektivitás, és így tovább. Gondoljunk itt Szabó Dezső műveire! Alkotásai expresszivitása kétséget kizáróan erősen szubjektív valóságlátásában, egyéni világszemléletében gyökerezik, s ezt a szubjektivitást egyáltalán nem nehéz összefüggésbe hozni a mikói operativitással. Most már méltán merülhet fel a kérdés: mi hát az ikonitás az operativitással szemben? A két egyenrangú s egyenértékű kategória között tulajdonképpen ilyen viszony áll fenn: operativitás — operativitás nélküliség (a közlés, felhívás stb. teljes hiánya); ikonitás — ikonitás nélküliség (az ábrázolás hiánya). E stíluskategóriák egyikének vagy másikának a felerősödését a szövegben bizonyos stiláris együtthatók egyirányú funkcionálása hozza létre s idézi elő. Az ikonitás az operativitás ellenében akkor lép fel, ha a nyelvi érintkezésben a leírás, elbeszélés vagy magyarázat válik fontossá és szükségessé. Ilyenkor a beszédaktus monologizálódik, ennélfogva nagyobb szerephez jutnak benne az összefüggésre, teljességre, részletességre stb. támasztott követelmények. A gyermek az iskolában pl. eleinte éppen az operatív kifejezésmódról szokik le az ikonikus javára, vagyis fokozatosan megtanulja és elsajátítja az önálló, összefüggő, tartalmi teljességre törekvő beszédmódot és beszédkészséget. Ez annyit jelent, hogy lassan-lassan elhagyja a lakonikus közlésmódot, az egyszerű figyelmet felhívó vagy értékelő, esetleg olykor parancsoló (kommandó) kifejezésformákat; s ehelyett a súlyt a tárgyak, jelenségek leírására, ábrázolására kezdi helyezni. Mindez azonban (konvencionalitás) (formalizálódás) t t disztingváltság deduktivitás t t étosz absztraliálás t t Szociativitás Fogalmiság t 14(kommandó) tényszerűség 't’ felhívás t közlés<---------OPERATIVITÁS <------í-IKONITÁS ^-összefüggés ^-szélesség ->teljesség ■ If I I i értékelés I I szabatosság Szubjektivitás* £lmén^szerűség->cselekményesség aktualitás kQlorlt i V A expresszivitás markánsság ----------^-intenzitás e mocionalitás kontraszt figurativitás (irracionalitás) MÉRTÉK 'í' variabilitás
