Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Bakói, Mikulás: A szlovák és a magyar irodalom kapcsolata

zésre és integrációs tendenciákra — több faktor és ellenerő hatott. A szlovák irodalom ugyanis jelentékeny ellenállást, „immunitást“ mutatott a magyar irodalom hatásai ellen. Ezt egyrészt a két irodalom eltérő szociális feltételei okozták, másrészt nem kis mértékben az a feszültség és antagonizmus, amelyet a magyar uralkodó rétegeknek az egynyelvűség, egynemzetűség, egyetlen nyelv — a magyar — abszolút fölénye érdekében kifejtett kíméletlen törekvése idézett elő. Ennek következtében a többnyelvűség ahelyett, hogy az adott lehetőségeknek megfelelően a két irodalom közeledését szolgálta volna, elidegenedésükhöz, averzióhoz, a két irodalom egymástól való elfordulásához vezetett. Ezért főként a 19. század közepétől csak szórványosan mutatkoznak a szlovák és a magyar irodalomban konvergens jelenségek.

Általában azt mondhatjuk, hogy a szlovákság művelt rétegének múltbeli többnyelvűsége fontos és mellőzhetetlen tényező a szlovák irodalom fejlődésében. A múlt század közepéig a latin nyelv, azelőtt és azután a német, az 1918-as államfordulatig főként a magyar, részben egyes körökben az orosz és végig az egész fejlődés során a cseh nyelv ismerete a jellemző. A két vagy több idegen nyelv aktív tudása lehetővé tette a művelt szlovák olvasó számára az idegen nyelvű irodalmi művek eredetiben való olvasásét, azt, hogy megismerje a világirodaimat — vagy közvetlenül, vagy az említett idegen nyelvek valamelyikére lefordított műveken keresztül. E lehetőségek képét tükrözték például a szlovák értelmiségiek magánkönyvtárai, ahol rendszerint nagy számban voltak találhatók a világirodalmi művek népszerű sorozatkiadásai, amilyen például a német Reclam Könyvtár, ennek cseh megfelelője az Otto-féle Világkönyvtár és nem utolsósorban több magyar sorozat [Magyar Könyvtár, Nagy emberek, Könyvek és emberek stb.).2 Ismeretes, hogy például Hviezdoslav a világirodalom nagy klasszikusait, az oroszokat is, magyar fordításokból ismerte meg.

A nálunk a múltban általában eredetiben olvasott idegen nyelvű irodalmak közvetítő szerepe fontos tényező volt a szlovák irodalom és az idegen irodalmaik kapcsolatában. Közvetlen eredménye abban állt, hogy a múltban nálunk nem kellett annyit fordítani, annyi fordítást kiadni, minit másutt. A fordítási munka rendszertelensége a múltban, a könyv alakban megjelent fordítások csekély száma tehát nemcsak a könyvpiac fejletlenségének és a szlovák kulturális viszonyok elmaradottságának következménye. A fordításokra nem volt feltétlenül szükség, mert az olvasók sokat olvastak idegen nyelveken, eredeti műveket vagy az általuk ismert idegen nyelvekre (németre, magyarra, csehre) lefordított műveket.

Hogy a magyar irodalom közvetítő szerepeit játszott Szlovákiában az idegen irodalmak megismerése terén, az közismert és nemegyszer megállapított tény. Még nemrég azt írta E. B. Lukáč, a költő a francia versfordításai utószavában: „Az én nemzedékemnek az első államfordulatig — minthogy -el volt vágva a cseh irodalom tolmácso lásától — ismereteit a magyar fordítások közvetítésével kellett szereznie.“3

így a magyar irodalom néhány alkotójának műve a szlovák irodalom belső fejlődésének tényezőjévé vált. Például Ady hatásáról, amely — mint már említettem — mélyen érintette a fordulat utáni szlovák lírát, a szlovák irodalmi kritika megállapította, hogy Ady „a mi költészetünk számára kulcs lett ahhoz, amit másutt Baudelaire és Rimbaud tanított“,4 mert ez utóbbiak művéhez a szlovák költők csak későbben kerülnek közelebb. Hasonlóképpen nagy hatást tett Kosztolányinak Modern költők című, 1913- ban megjelent háromkötetes antológiája, amely — Stefan Krcméry tanúsága szerint — „a Lukác-nemzedék fiatal irodalmárjai kezében valósággal breviáriummá vált“.5

Úgy is fel lehetne fogni a dolgot, hogy a szlovák írók és olvasók államfordulat előtti többnyelvűsége jelentős potenciális feltételévé válhatott volna a szlovák Irodalom belső fejlettségének és gazdagságának. Nem így történt a konkrét történelmi viszonyok miatt, a nemzeti élet szociális feltételeinek fejletlensége következtében. Ezt a szlovák nemzetnek az államban elfoglalt nem egyenjogú helyzete okozta, amely az irodalmat kérlelhetetlenül egy nemzeti védelmi állásba szorította, és lehetetlenné tette kibonta2 P. O. Hviezdoslav magánkönyvtárának gazdagságáról lásd A. Pražák S Hviezdoslavom című emlékkönyvét (Bratislava, 1955, 202—209. o.).

3 Kvapky z perlete, Bratislava, 1968, 204. o.

4 M. Chorváth: Ady Endre po slovensky, Elán XII, 1941/42 2. sz.

5 Idézet Csukás I. nyomán, Lyrici Nyugatu a moderná slovenská lyrika, a Dejiny a národy című . gyűjteményben (Praha, 1965, 219. o.).