Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - Bakói, Mikulás: A szlovák és a magyar irodalom kapcsolata
a irodalmi tény azért jelentkezik a B irodalomban, mert az A irodalomnak — amely rendszerint „nagyobb“, fejlettebb, felsőbbrendű — egy ténye okozta, előidézte). Ezzel szemben a korszerű strukturális komparatisztika az irodalmak közti kapcsolatok előfordulását funkcionálisan, azaz az irodalmi fejlődésben érvényes teleológia elvéből magyarázza. Két (vagy akár több) irodalom közt fejlődési analógiák — érintkezési vagy tipológiai jellegűek — akkor keletkeznek, ha az adott irodalom fejlődési tendenciái olyan elemeket vagy impulzusokat kívánnak, amelyeket egy másik, ezeket a szerkezetileg homológ elemeket tartalmazó irodalom nyújthat. Tehát az irodalmi kapcsolatban szereplő mindkét fél, mindkét pólus aktív, az átadó irodalom és a befogadó irodalom is. Elsődleges, elhatározó jelentősége a befogadó irodalomnak van, mivel a kapcsolat („hatás“, szerkezeti analógia) csak akkor valósul meg, ha belsőleg (szerkezetileg, funkcionálisan) indokolt, szükséges, célszerű, vagyis ha megfelel a kérdéses irodalom fejlődési tendenciáinak. Ezért az irodalmak kölcsönös kapcsolatának folyamatában valamennyi irodalom eleve egyenértékű és egyenjogú, nincsenek felsőbbrendű, kiváltságos és alsóbbrendű, alárendelt irodalmak, bár a történelmi fejlődés következtében egyes irodalmak fejlettebbek és belsőleg differenciáltabbak. Az irodalmi kapcsolatok nem is mindig kölcsönösek, viszonosak (az átadó irodalom nem feltétlenül egyúttal befogadó irodalom és rendszerint nem is az, és megfordítva). Az irodalmak közti kapcsolatok genetikus és tipológiai módszerű megközelítésének elválasztása nemcsak annak feltétele, hogy fény derüljön e kapcsolatok lényegére és mechanizmusára, hanem annak is, hogy a komparatisztika valóban tudományos alapokra helyeződjék, s megszabaduljon a mechanikus „hatáskeresés“ örökségétől. Ezen az úton kell haladnia a szlovák—magyar összehasonlító irodalomtudománynak is, amelynek eddigi kutatásai nem elég rendszeresek, s úgyszólván kizárólag kontaktolo- gikus jellegűek. A kutatómunka módszerének megváltoztatása, a szerkezeti-funkcionális és tipológiai álláspont céltudatos elfogadása és érvényesítése el fogja mélyíteni a történelmi sors folytán közel álló két irodalom kölcsönös kapcsolatainak kutatását. 3 Bevezetőmben két olyan problémát szeretnék felvetni, amelyeknek véleményem szerint alapvető jelentőségük van a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok vizsgálatában. Az első a szlovák kulturális környezet többnyelvűsége a múltban. Nem fogunk itt most e többnyelvűség történetével foglalkozni. Bizonyos, hogy meg kell különböztetni Bél Mátyás többnyelvűségét — nála ez a jelenség még a feudális magyarországi patriotizmussal függött össze —, Balassi Bálint vagy Beniczky Péter kétnyelvűségét, s megint más a többnyelvűség később Ján Chalupkánál, aki németül, magyarul és nemzeti nyelvén írt, vagy Jonáš Záborskýnál, aki megkísérelte történelmi „szomorújátékait“ magyarra fordítani. És más a helyzet különösen a 19. század második felében, amikor a művelt szlovákok a magyar nyelvet általánosan használták, és iskolai műveltségük alapján jól ismerték a magyar irodalmat is. Az eddigi kutatás több esetben párhuzamos jelenségeket állapított meg a magyar és a szlovák irodalomban. Meg kell azonban mondanunk, hogy a bilingvizmus, a kétnyelvűség magában véve még nem idéz elő fejlődési analógiákat, s nem vezet két irodalom aktív kapcsolatainak megvalósulásához. Csak a feltételeket teremti meg — persze egyéb tényezők mellett — az irodalmak közti kapcsolatok keletkezéséhez, ösztönzően hat, előkészíti a talajt a két irodalom egymásra hatásához, és elősegíti ezt a folyamatot. A kétnyelvűség következtében két rendszer, két irodalom, két fejlődési sor interferenciájára, kölcsönös hatására kerül sor; az olvasók tudatában az irodalmi normák átfedésére s ennek eredményeként az irodalmi konvenciók és az esztétikai ízlés közeledésére kerül sor. Mindez megkönnyíti azt, hogy az egyik irodalom elemei behatoljanak a másik irodalom dinamikájába; emellett persze ezek az elemek rendszerint új, eltérő tulajdonságokat, funkciókat nyernek. Így alakulnak ki feltételek két irodalom konvergens fejlődéséhez is. Az irodalmi normák interferenciája (a kifejezés az összehasonlító nyelvtudományból származik) mint annak a szimbiózisnak eredménye, amelyben kőt irodalom az olvasók tudatában él, tehát integráló tényezőként nyilvánul meg. Mégis a szlovák és a magyar irodalom esetében ezzel szemben — mert végül is nem került sor tartósabb érintke
