Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - Ordódy Katalin: Búcsú és érkezés közöltt
kívánja, hogy tagállam legyünk akkor is, ha ez nemkívánatos mellékkörülményekkel jár. Azt hiszem, az ország zöme így gondolkodik akkor is, ha itt-ott tüntetések vannak. Az idegen egyenruhák, még ha szövetséges egyenruhákról van is szó, mindig irritálólag hatnak. Amerika hatalmas, de a glóbusz túlsó oldalán van, és így árnyéka nem olyan nyomasztó. Az este folyamán néhányszor szerepet cseréltünk, néha ő kérdezett, azután megint én. Besötétedés után is kellemes volt a kertben üldögélni, a vénasszony azonban a vacsorát az egyszerűen berendezett tágas szobában tálalta. Paradicsommal, rizzsel töltött sült padlizsánt kaptunk, és sajtot. Könnyű vörös bort ittunk hozzá, amelyet Ergen a városból hozott magával. Később kisétáltunk a meredek hegyfokra, melynek alját a hullámok nyaldosták. Egy hajó tartott Izmir felé, sötét tömege még élesen elvált a violaszín égtől s a víztől, melyen a hold ezer cserépre törve ragyogott. Ablakaiból nyájas, sárga fény világított, s a habokon összekeveredett a hold ezüstjével. Arra gondoltam, hányadik lehetek a sorban azok között, akik már évezredekkel előttem innen nézték elmerülve az eget, vizet, jövő-menő gályákat, hajókat. A kedves Ali Özkapi újabb örömet szerzett nekem. Elvitt egy komoly halászatra. Ez egészen más volt, mint a partmenti kis halfogások. Kora reggel jött értem csónakkal. — Madam, indulunk. Készen voltam, már vártam rá, és lépkedtem utána a part felé. Hogy utána lépkedtem, és nem mellette és előtte, az nem véletlen. Mert Ali minden tisztelete mellett sem engedte, akár Izmir utcáin mentünk, akár csak így panyókásan, mezítláb a víz felé, hogy mellette menjek. Ha utolértem, lépett egy hosszút, és egy fél méterrel megint előttem járt. Eleinte bosszankodtam, de aztán rájöttem, hogy valami íratlan — esetleg írott — szabálynak tesz eleget. Járatlan vagyok a török és mohamedán etikett előírásaiban. Később mulattatott a dolog, bár kényelmetlen volt, így nehezebben tudtunk beszélni, hiszen a szavakon kívül mindkét részről rá voltunk utalva a kifejező gesztusokra, hogy könnyebben megértsük egymást. Ha ennek szüksége mutatkozott, Ali inkább megállt, de menet közben a fél lépés előnyből nem engedett. Ezt másutt nem tapasztaltam, lehetséges, hogy csak a falvakra vagy csak erre a vidékre volt jellemző. Mentünk hát, mint a cigányvajda és felesége. Csónakunk már elég messze járt a parttól, mélyeket lélegeztünk az üdítő reggeli levegőből. Claros felől egyre jobban ragyogott az égbolt, aztán a hegyek mögül kilőtte első nyilát a nap. Ali leállította a motort, ne zavarja a pillanat áhítatát a pöfögés. Néztük, hogyan borul fénybe a szemben levő távoli oldal, mint keltik életre az élesedő kontúrok a pasztellszínű tájat szendergéséből. A sugarak fejest ugrottak a vízbe, s mintha ott is erre a jeladásra kezdődött volna el az élet. — Hal! — kiáltott csónakosom, és még mielőtt feleszméltem volna, bevetette magát a tengerbe. Mélyre merülő alakját végigkövethettem a kristálytiszta hullámokban. Mikor felmerült, egyik kezében 25—30 centiméteres halat szorongatott, amit aztán bedobott a csónakba. Az ezüst pikkelyek között két aranypikkelycsík futott. Kezembe vettem, már nem élt. Ali ezt a bravúrt még kétszer megismételte, s egyik alkalommal diadalmasan mutatott fel mindkét kezében egy-egy halat. Négy, még nagyságra is egyforma hal hevert a csónak fenekén mozdulatlanul. Nem tudom, hogyan, mikor ölte meg őket. Fogás közben? Ügyességét elismerőleg megtapsoltam, úgy gondoltam, ezt elvárja tőlem, de ez képmutatás volt, mert irtózom az effajta, szemem előtt elkövetett gyilkosságoktól, bármilyen ügyességgel hajtsák is végre. A távolban feltűntek a bárka körvonalai. Mikor félkilométernyire megközelítettük a halászokat, Ali ismét kikapcsolta a motort, és nekifeszült az evezőknek. A hirtelen beállott csöndben eleinte csak a lapáthoz csapódó víz hangját hallottam, aztán később kivettem a halászokét is. Szemem nem tudtam levenni róluk. Hét férfi, idősebbek, fiatalabbak, szakállasok, marconák és szelíd képűek, ránk ügyet sem vetve, éppen a hálókihúzással bajlódtak. Ruházatuk, kezdetleges eszközeik a bibliai halászokra emlékeztetett, akik a költő szerint „lelket halásztak és halat“. Rövid halk mondatokat váltottak egymással, utasításokat adtak, és odaadó figyelemmel dolgoz-
