Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - Ordódy Katalin: Búcsú és érkezés közöltt
szemben. És persze a nyelv. A szláv beszéd keményebb hangzását felcserélte a török szó lágy dallamossága. A gyorsvonat irama mintha meglassúdott volna, mintha vicinálissal gördültünk volna ráérősen talán egy vidám ünnepségre, ahová mindig jókor érkezik az ember. Az ünnepi hangulat a célhoz való közeledés arányában nő. Az utasokon nem látszik a vonatban töltött kényelmetlen éjszaka, a nagy várakozás, amelynek nem is volt határozott tárgya, lemosta az arcokról a fáradtságot. A barátoknak, ismerősöknek lehet küldeni egy-egy városból, tájról a valóságot többé-kevésbé megközelítő képeslapot, de ezt kevésnek találtam, a látványt szerettem volna megosztani, a pillanatot, amint a szürke, forróságot ígérő reggeli ég alatt feltűnik a Márvány-tenger, és gyöngyházszínű szeme hűvös tárgyilagossággal néz farkasszemet az utassal. Találkozásunk az előző alkalommal talán látványosabb volt, mert a magasság madártávlatából a szem befogta az óriási kékséget, amely az alkonyi napfény érintésére életre kelt alattunk, s alacsonyabbra szállván mind mozgalmasabb, elevenebb lett a hullámait meglovagló hajókkal, csónakokkal s a dacos fehér tajtékok örökösen megújuló játékával. A mostani annyira várt és mégis meglepő találkozás azonban szíven ütött. De telhetetlenségemben a következő pillanatban már a másik tengerre gondoltam, az „igazira“, amely olyan anyásan ringatott, s amelynek megfogadtam, hogy visszatérek. Az Égei-tenger már csaknem elérhető közelségben várakozott rám. A víz összeszűkült, közelebb hozta másik partját, s felmutatta a nehézkedés törvényeit megcáfoló magasba röppenő minareteket az Aranyszarv-öböl két oldalán és a Boszporuszon túl elterülő várost. Ott álltam az állomáson, magamra hagyva, és egyszerre eszembe jutott minden intelem, amit a vonatban bolgároktól kaptam: Az égre, taxiba ne szálljon be! Rettenetesen vigyázzon a pénzére! Óvatos körültekintéssel válassza ki a hotelt, ahol lakni fog. Hogy jutott eszébe nő létére csak úgy egyedül útnak indulni oda! Erőt vettem az elanyátlanodás csüggesztő érzésén, és táskáimat erősen megmarkolva, nem engedve az ostromló, cipelni kész kezeknek, körülnéztem, merre tűnik fel az állomások idegenek számára elsősegélyhelyet jelző táblája: Information. Elsősorban azonban a vámhoz tereltek, ami egy cseppet sem volt izgalmas, hiszen Törökországba pénzt, értéktárgyakat bevinni korlátlanul lehet. Kifelé pedig, nem is tudom, hogy történt, valahogy kikerültem a vámot, s ez sem okozta a legkisebb bonyodalmat sem. Az állomási információs iroda tisztviselője egy hosszú láncnak a szeme volt, az első azok közül, akik továbbadtak, úgyhogy mindenhova eljussak, ahova időm engedi és lehetséges. Isztambul könnyen befogadja az idegent, a nyugati városok tartózkodó légköre itt ismeretlen, s ez egyrészt meghódítja a szívemet, másrészt némi gyanakvást is kelt; érzem, már eltérő közegben mozgok a megszokottól. A vonatban töltött álmatlan éjszaka ledönt lábamról, a francia ágy széles, rugalmas ölében néhány óra múlva visszanyerem erőmet és kíváncsiságomat. Egyelőre csak a víz- és teaárusok elnyújtott kiáltásait hallom, amelyek a modern nagy ablakú nyugati stílusú szállodaszobában ráébresztenek arra, hol vagyok. Alkonyodik már, nem akarok vacsorázással időt tölteni, bevetem magam az utcai forgatagba, amely ma különösen zsivajgó és színes, mert — amint a szállodástól megtudom — éppen bayram (ünnep) van. A tömeg oly sűrű, hogy az autók, autóbuszok hangos dudálással vágnak utat benne. És a zene! Bemászik a bőrünk alá, az idegeinkbe, agyvelőnkbe, beteggé tesz, míg végül lassan immunissá nem válik az ember. Most hiába keresném a müezzin mikrofontól felércesített, imára hívó szavát, a bayram hangzavara mindent magába olvaszt. Az utcák kanyarognak, és én egy sarkon megtorpanok. Nem kockáztathatom, hogy továbbsodródjam, vissza kell találnom a szállásomra. Takarodót fújok hát magamnak, pillantásomat a tömeg feje felé irányítom, és mint a mesék Jancsi-Juliskája az elszórt morzsák nyomán, megpróbálok eligazodni az emlékezetembe vésett cégtáblák, erkélyek útmutatása szerint. A villanó esti fényekben oly megtévesztő minden.. . Végre megpillantom az egyik étterem bejárata előtt a két oldalt álló pálmafákra aggatott színes villanykörték fényét, és megkönnyebbülök: jó helyen járok. Néhány
