Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - Egri Viktor: Befejezetlen levelek

Egri Viktor

befejezetlen levelek

1968. október

Kedves Barátom,

elmenetelem óta a harmadik levelet írom neked. Feltételezem, hogy rendben megkaptad őket, nem is bocsátkozom azért hosszabb ismétlésekbe és magyarázkodásba, miért döntöttem így. Azt is közöltem veled, hogy elfoglalhattam volna azt az állást, amelyet Becsben kilátásba helyeztek.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy tárt karokkal fogadtak, a keblükre öleltek, az emberek legtöbbje hajlamos az ilyen érzelgős túlzásokra, ha váratlan kedvességet és jóindulatot tapasztal. Én hűvösebb, mondhatnám: józanabb vagyok, így hát világos előttem, hogy ez a rokonszenv és figyelem korántsem a személyemet illeti, inkább a körülmények, az adott politikai helyzet váltotta ki. Elég annyi, hogy megtaláltam számításomat, talán gazdagabban, mint a legvérmesebb reményeimben feltételeztem. Két hónap óta dolgozom, és ez a döntő, mert a magamfajta kibír néhány hetet tétlenül, később türelmetlenné válik, és törni kezdi a fejét, helyesen cselekedett-e, vagy meggondolatlanul vágott neki az ismeretlennek. Nos, megírtam már, s ezt megismétlem, hogy elhidd nekem: siránkozásra semmi okom, az üzem lakótelepén kaptam egy kis berendezett garzonlakást, meg némi készpénzt is adtak, afféle nagyobb előleget, hogy megvehessem, amire sürgősen szükségem van. Nem otthon ez még, de fedél van a fejem felett — nem is akármilyen —, és a magam ura vagyok, még ha feletteseim ugyanúgy beleszólnak itt is a munkámba, mint az otthoniak tették. Hűvösen és udvariasan, de a segítőkészséget nem vitathatom el tőlük.

Bizonyára tudod, hogy nem viszolygok az újtól, ez már a foglalkozásommal jár, itt is hamar beleéltem magam az új környezetbe. A német nyelvtudásom nagy hasznomra van, anélkül nem boldogultam volna így, de megesik, hogy néha az ő furcsa, elrontott németségükön, a Schwyzerdütschön szólnak hozzám, és ekkor bizony megakadok. Ilyenkor udvariasan elnézést kérnek, és irodalmi németre, Hochdeutschra fordítják a szót.

Azt hiszem, érdekelni fog, hogy nem magam élek itt „hazátlanul“. Mindjárt az első napokban találkoztam Herceggel, feleségestül jött el, két gyerekkel. Az asszony munkásnő egy kis textilüzemben, ő meg ugyanott dolgozik az adminisztrációban. Nagyon csodálkoztam, hogy itt találom őket, Bécsben, azt hittem, hogy Izraelbe mennek; Herceg otthon mint újságíró talán azért nem vergődött zöldágra, mert hiába ismerte jól a nyelvet, az asszimilációja valahogy megrekedt, talán túlságosan hangsúlyozott fajisága miatt nem fogadták be sehol sem igazán. Azt hiszem, te is tudod, hányszor kellett konfliktusai miatt állást cserélnie, és mindig jelentéktelenebbekbe cseppent, nem kapta meg soha azt a munkakört, amely tudása alapján megillette volna.