Irodalmi Szemle, 1970
1970/1 - Egri Viktor: Befejezetlen levelek
Az elmúlt héten meglátogattam őket, s mikor láttam, milyen alaposan berendezkednek, megkérdeztem tőle, vajon tényleg itt akar-e letelepedni, nem gondol-e rá, hogy Izraelben kiélhetné írói hajlamát, hiszen tökéletesen ismeri a nyelvet. Nehezen vészelte át a háborút, felelte, abban az örökös háborús tűzfészekben nem akar a gyermekei életéért rettegni. Itt nem érheti őket baj, az életüket nem fenyegeti veszedelem. Furcsa volt, hogy az otthon olyan harcias, verekedő hajlamú Herceg így megjuhászodott, ennyire elutasít magától minden veszedelmet, amely a történelem kényszeréből a népét, a faját érheti. Nem vártam tőle holmi látványos kiállást és hősi elszántságot, de lehangolt, hogy így menekül a kényelembe és biztonságba. Nem ítélem el, hogy ennyire nem bízik a túlélés lehetőségében, mert ez volna a természetes, de ha már hazát cserél — óhatatlanul ez a szó tolakszik a toliam alá —, miért nézi csak a hasznosságot, miért gondol csak a jólétre és biztonságra? ... Látom a szájad szegletében a gúnyos mosolyt: vizet prédikálsz, és bort iszol. Hercegtől látványos, hősi kiállást követelsz, és te is megfutamodtál! Valid be, hogy így van: megfutottál a nehézségek elől, amelyek itt rád és mindnyájunkra várnak. Jó állást szereztél, a fizetésed háromszor annyi, mint otthon volt, maholnap autód lesz, azt a garzonlakást felcseréled egy nagyobbra, asszonyt is keresel magadnak, és elfelejted, túlságosan hamar elfelejted, hogy van más ... Megáll], édes komám, ne mondd tovább: túlontúl Jól ismerem a fellengzős tirádát a küzdelem szépségéről, fennkölt eszményekről, amelyeket ideig'-óráig lehet megtépázni, sárba taposni, de nem lehet megsemmisíteni! Kényelmes volna azt felelnem, hogy mindez frázis, szóvirágokkal teletűzdelt dagá- lyos beszéd, amióta az eszemet tudom, ezzel etettek. Tudom: adósod vagyok egy válasszal, amely mindent megdönthetetlen érvekkel igazolna, és hitem, meggyőződésem szerint lefegyverezne, de bevallom, félek mindent őszintén leírni, mert attól tartok, hogy akaratlanul bajba kevernélek, pedig hidd el nekem, mi sem áll tőlem távolabb. Ne haragudj, de ez a magyarázat máskorra, jobb időkre marad. Fáradt is vagyok, a munkatempó itt néha alaposan igénybe veszi az embert, hát igen, a pénzért itt meg kell dolgozni, nincs ebben semmi hiba, csak hát... 1968. november ... a múlt hét szombatján először jártam itt színházban. A Rigolettót adták olasz vendégtenoristával, háromszor annyit fizettem a jegyért, mint otthon; nem állíthatom, hogy az előadás szebb és mutatósabb lett volna, mint az otthoni, de hát nem a csalódásomról akarok számot adni, hanem arról, hogy az opera szünetében a dohányzóban találkoztam Hudek doktorral és a feleségével. Két esztendővel ezelőtt együtt nyaraltunk Jugoszláviában, Hvar szigetén, s azóta egy kis barátság szövődött köztünk. Hercegtől tudtam, hogy Hudek doktor családostul itt él, nem amolyan jól fogadott, valójában csak megtűrt, ágrólszakadt emigráns, mint mi. Egy esztendei tanulmányi szabadságát tölti itt, egy európai hírű sebészprofesszor asszisztense. Meg kellett ígérnem nekik, hogy másnap elnézek hozzájuk. Idegenben az ilyen meghívás korántsem konvencionális, kétszeres a becse, szorosabbra fűz az otthonnal, alighanem nosztalgia ez, honvágy van mögötte, ostobaság volna, ha tagadnám. A szanatórium egyik melléképületében laknak; talán túlzás, ha fejedelminek mondom a lakásukat, de hát öregem, azt biztosra veszem, hogy otthon nem engedhetnének meg maguknak ilyen fényűzést. Remekül karbantartott modern, de nem extravagáns bútorok, kényelmes bőrfotelek, perzsaszőnyegek, finom porcelán, és sorolhatnám tovább, hogy megértsd: ez a két ember ebben a nagy jólétben tanakodik, gondban van: a tanulmányi szabadság nemsokára lejár, módjukban áll meghosszabbítani, de nem tudnak dönteni, maradjanak-e még egy évet; foglalkoznak azzal a gondolattal is, hogy végleg letelepednek. A főnök a veseátültetés legnagyobb európai kapacitása, mondja Hudek doktor, rengeteget tanul mellette, amit otthon hasznosíthatna. A prof becsüli és rábeszéli, hogy maradjon. De mindezt a klinikán adta az értésére; a műtőben és az irodában szinte baráti a viszony köztük, a magánélete azonban nem érdekli; azzal törődik, hogy mindennel el legyenek látva, se ő, se
