Irodalmi Szemle, 1970
1970/2 - Mészáros László: Ötletek és gondolatok
A gondolkodás olyan életszükséglet, amely megkönnyíti az utat a halálhoz. Hiszek a halálban! Benne nem fogok csalódni... Az élet megbízhatatlan; nem tanácsos rábízni az életünket. Tudjuk, hogy meghalunk. Tehát nyugodtak lehetünk. És ha történetesen pontosan holnap délben jönne el az a nagy pillanat, akkor se izguljunk: végezzük tovább a mai munkánkat, este feküdjünk le a megszokott időben, álmodjunk szépeket — és reggel öltözzünk ünneplőbe ... A halál előnye: nem kell félni az élettől. Miért nehéz felkelni? Mert az ember érzi: lehet, hogy már csak a koporsóba fog visszafeküdni. Nem lehet csupa kín és szenvedés az élet, ha mégis örökké akar élni az ember. A haldoklás csak annak hosszú, aki nem tudja megrövidíteni. A saját halálunk is élmény. Csak éppen az a baj, hogy már nem tudunk „tudósítani“ róla. Az élet olyan mérkőzés, amelynek előre tudjuk a végeredményét — ezért nem marad más számunkra, mint maga a játék. A játék szépsége és gyönyöre... egy nap reflexiói (1969. 8. 9.) A hétköznapok kényszerzubbonyából még csak kiszabadulhat néha az ember, de a világ bolondokházából már nem. A társadalom csak akkor „feledkezhet“ meg valamiről, ha az irányító szerveknél süket fülekre találnak azok a hangok, amelyek emlékeztetni akarnak. Az idő hétköznapi: rendet teremt a különben tökéletesen egyforma napok folyásában. A hétköznapi embert rabságában tartja az idő: dél van, enni kellene, itt az ideje lefeküdni — mondogatja. A szellem embere nem alkalmazkodik az időhöz, hanem uralja azt (új időt teremt) — vagy egyszerűen mellőzi. Nem a hivatásos politikus az igazi politikus, hanem az az egyéniség, aki outsiderként jut el a politikához. Bármennyire „az idő megszállottjai“ voltak is a mayák — állítólag pontos és több szintű időszámításuk, naptáruk volt —, mégis „elszállt fölöttük az idő“. A hűség a rabság alapfoka. A gondolkodás: elidegenedés a hétköznapoktól.
