Irodalmi Szemle, 1970
1970/2 - Mészáros László: Ötletek és gondolatok
Elképesztő, hogy az Ember mennyire utánozza önmagát. Aki az emberiség képviselőjének hirdeti magát, az csaló. Aki annak hiszi magát, az pedig őrült. Mert nincs emberiség... „Aki felhengeríti a követ, arra gurul vissza“ — mondja a Prédikátor, a hamis emberről szólván (26/27). Sajnos, ez érvényes Sziszüphoszra is... Az egyetlen mód arra, hogy békén hagyjon bennünket a nő: szüntelenül „üldöznünk“ kell öt. Nem tanácsos a pokolba küldeni a nőt, mert kapja magát, és elmegy oda — tanulmányútra! Kain tettéért az isten a felelős. Az élet tragédiája: azok vonnak felelősségre bennünket, akik a mi tetteinkért is felelősek. Tévedés lenne azt állítani, hogy a keresztény erkölcs kódexét pusztán a tíz parancsolat alkotja. (Végeredményben a tízparancsolatnak csak a második felében vannak „parancsolatok“, az első rész magának az erkölcsnek a viszonyát tárgyalja.) Az Ö-, és Újszövetség számtalan „igéje“ felfogható és alkalmazható erkölcsi normaként. A probléma az, hogy ezek a normák túlságosan is gyakran „ellenkeznek“ egymással. Például: „mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek“, és: „megbüntetem az atyák vétkeit a fiaikban, harmad- és negyedíziglen“. Idézhetnénk többet is, de ez felesleges. A lényeg valószínűleg a következő: minden erkölcsben (erkölcsi kódexben) szükségesek az ellentétes normák, hogy az erkölcs felölelhesse az egész antagonisz- tikus és paradoxonszerű valóságot. Az erkölcs a hit dolga is, és aki hisz, az nem keresi az összefüggéseket az egyes parancsolatok között. Az erkölcsnek — lényegében tehát a keresztény erkölcsnek — ez a „logikátlansága“ — mely nagyon is logikus! — nem olyan feltűnő, mintha az erkölcs figyelmen kívül hagyott volna valamilyen emberi tevékenységet. Ha ugyanis az erkölcs szigorúan kódexbe foglalt, akkor minden, ami kívül esik a kódexben figyelembe vett „erkölcsi eset“-en, az nem-erkölcsösnek bélyegezhető. Az erkölcstelenség vádja pedig mindig súlyosabb, mintha csak rossz erkölcsről vagy labilis erkölcsről beszélnénk. Az új erkölcs tehát nem alakítható ki pusztán új — néhány parancsolatot tartalmazó — kódex deklarálásával. Az új erkölcsi kódexen következetesen és nem rövid ideig kell munkálkodni, hogy feldolgozható legyen az új valóság minden — az erkölcs szempontjából — releváns — mozzanata. Ezt a munkát azonban nem végezheti el semmiféle „team“, hanem az egész társadalomnak részt kell vennie benne. Pontosabban: a társadalom azon „rétegeinek“ és egyéneinek, akik számára problémát jelenthet az erkölcs, és képesek így vagy úgy megfogalmazni álláspontjukat. Lényegében a kódexbe foglalás is problematikus lehet, mert ha olyan, igaz viszonyokat tud kialakítani a társadalom, hogy azokban az emberek minden cselekedete valamilyen általános és egyetemes humánus erkölcs felé közeleg — akkor azokat szükségtelen lesz kódexbe foglalni, tehát deklarálni és ellenőrizni. Az erkölcs szülessen — ne pedig adott legyen! Ez azonban meglehetősen ideális állapotnak tűnik. Vagy ha nem ideális is — de mindenesetre csak „a jövő zenéje“. Persze, csak az embereken múlik, hogy közelíteni fogunk-e feléje, vagy távolodunk tőle. Az ember számára saját gondolatai is használhatatlanok lehetnek.
