Irodalmi Szemle, 1970

1970/2 - Mikola Anikó: A mese

A kisfiú elvette anyja kezéből a csészét, és engedelmesen megltta a teát. Az asz- szony elvette tőle az üres csészét, s az éjjeliszekrényre tette.

— Most már nem mész el, anyuka?

— Nem megyek el, kisfiam. Itt maradok veled.

— Akkor gyere ide, feküdj mellém.

Az asszony levetkőzött, és bebújt a gyerek mellé az ágyba. A kisfiú átölelte a nyakát, és forró arcát az asszony arcához szorította.

— Édes kicsi bogaram — dünnyögte a kisfiú.

Az asszony felkapta a fejét.

— Mit mondtál, kisfiam?

— Azt, anyukám, hogy édes kicsi bogaram. Te vagy a kicsi bogaram.

— Ki mondta ezt neked, fiam? Kitől hallottad?

— A Mariska nénitől. Ű mondta.

— Szereted a Mariska nénit?

— Szeretem, anyukám. Téged is szeretlek. Meg Pista bácsit is szeretem.

— Ki az a Pista bácsi?

— Az... az egy bácsi. Nagyon jó bácsi. Mindig cukrot ad.

— Kit szeretsz jobban? Anyukát vagy Mariska nénit?

A kicsi sokáig gondolkozott, nem tudott dönteni.

— Anyulkát is meg Mariska nénit is. Meg Pista bácsit is.

Az asszony felkelt a gyerek mellől, eloltotta a villanyt, és ablakot nyitott. Kitárta az ablakszárnyakat, és kihajolt. Nézte a közeli és távoli fényeket. A város fényeit. A szemközti házon egy világos ablakot, ahonnan mindennap csak este kapja vissza a fiát. Este, amiikor ő már fáradt, ideges és álmos. Irigyelte azt az asszonyt. Mariska nénit. Aki egész napját ennek a gyereknek szentelheti. Aki főz, mos rá, aki járni és beszélni tanította, aki felneveli helyette. Sírva fakadt.

— Mit csinálsz, anyuka? — nyugtalankodott a kisfiú.

— Semmit, kisfiam — mondta az asszony, és letörölte a könnyeit. Visszabújt a gyerek mellé az ágyba.

— Miért szeretsz engem, kicsim? — kérdezte a gyerektől.

— Nem tudom, anyuka. Csak úgy. Szeretlek. Mesélj, anyuka.

— Miről meséljek, fiam?

— Az autóról. A nagy autóról.

— Nem tudom ezt a mesét, kicsim, hogy kezdődik?

— Ügy, hogy a nagy autó este hazament a házikójába, és aztán...

— Mit csinált aztán?

— Megmosta a kerekeit, és megvacsorázott .

— Mit vacsorázott az autó?

— Jaj, de buta vagy, anyuka, hát benzint. Sok-sok benzint vacsorázott, és lefeküdt aludni.

— És ezzel vége is a mesének?

— Nincs vége, anyukám, dehogyis! Lefeküdt a nagy autó az ágyába, és az álomtün- dérke odaült az ágya szélére.

— Álomtündérke? Az kicsoda, fiam? Ki mesélte ezt neked?

— Mariska néni. És az álomtündérke elvitte az autót álomországba ...

— Elég, kisfiam, ne mondd tovább — sóhajtott az asszony. — Anyuka majd mesél neked egy szép mesét. Egy gyönyörű mesét... szebbet, mint Mariska néni.

— Miről szól az a szép mese, anyuka?

— Miről...? Miről is? Várj csak... mindjárt eszembe jut. Piroskáról meg a farkasról ...

— Azt a mesét már ismerem, anyukám, mást mesélj.

Az asszony törte a fejét egy darabig, hogy miről is mesélhetne, de nem jutott eszébe semmi.