Irodalmi Szemle, 1970
1970/2 - Kovács Magda: Égigérő tánc
Kovács Magda «y V unC Otthon a faludban az erdőből bújt elő az este. Kiprüszkölte orrából a gombaszagot, rávakkantott a csendes virágokra, izmait próbálgatta, mint egy kölyökkutya a lóhereföldön, azután elindult, egyre növekedve, a falu felé. Útközben segített a pásztornak, megpaskolta a tehenek farát, kinyitotta a bagoly szemét a toronyban, s eloldozta a denevérek szárnyát. Nagyanyád ilyenkor surrant el tyúkot lopni a bíróékhoz. Anyád fájó hátát egyengette a konyha falán, feje fölül a lámpa árnyékával el-elrohant a huzat. Te sovány levesedben kiválogattad a kapálódzó svábbogarakat a kenyérdarabok közül, és undorral az asztal közepére dobáltad. Hirtelen rávetetted magad a húgodra, aki egérrágta könyvedből megint felfalt egy lapot. Sivalkodtatok, mint az egymás fülét rágó malacok a raj- csúrban. Anyád elordította magát, s kemény férfibakancsában belétek rohant. Hajatokat tépte, magát tépte. Dögvészt kívántál a családra, s hisztérikus görcsöd nem engedett fel a földről. Homokszínű kertben homokszínű virágok nyíltak, s a szárnyas rovarok lábába furcsa görcs állott, ha a homokszínű virágokra szálltak. Mintha testük árnyékát akarták volna elűzni, körbe-körbe röpködtek magukon, egyre gyorsabban, aztán összeakadt szárnnyal lehullottak a homokszínű földre. Ilyenkor szél kerekedett, felhullámzott a kert, a kerítés recsegve-ropogva próbálta magát tartani. Mire a szél elsimult, a bogarak már mélyen a gyökerek alatt voltak. A föld temetett. Ölt és temetett. A homokszínű virágok nagyanyád szeméből pattantak ki. Űk voltak a gyűlölet virágai. Gyilkos nyálukat köpték az útra. Azon a helyen néha bőgve kidőlt a csordából egy tehén. Egyszer kést kaptál, berohantál közéjük, jobbra-ballra kaszaboltál, hullottak a virágfejek. Mögötted már bogárraj zümmögött, érezted, hogy vonulnak az éggel, szorosan a nyomodban. Nem is nézted, hová suhintasz, megőrültél. S akkor a kés hirtelen megállt valamiben. Nagyanyád ült előtted, csendesen nézte, hogy szivárog belőle a vér. Át akartál rajta lépni, hogy továbbrohanj, de letérdepeltél, s betemetted a tócsát. Mint aki ártatlanul játszadozik, sokáig paskolgattad a kis halmot. Azóta benned él a hant a tetejébe szúrt késsel. Hogyha kihúznád, feltörne belőle a vér, mint egy sebből, s amerre mennél, kipattannának mögött.ed a gyűlölet virágai. Apád szűkszavú levelet írt a börtönből: „Hazaengedtek. A gyerekeket öltöztesd ki szépen. A nagyobbik lánynak fond be a haját, anyám. Fiad.“ A nagyobbik lány te voltál. Apád, nagyanyád furcsa, idegen szerelme. Magukkal vittek félholt útjaikon. Hogyha elfáradtál, beledobtak az első tűz-tóba, amely ott fakadt,
