Irodalmi Szemle, 1970
1970/10 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónapló
mára című tervezet kidolgozásában, majd A törvénykezésről címmel írott memorandumában, ahol a század nagy francia gondolkozóira, Voltaire-re, Montesquieu-re hivatkozott, megszövegezte saját reformtervezetét. A rousseau-i társadalmi szerződés lebegett szeme előtt, amikor leszögezte, hogy a törvény előtt minden ember egyenlő. Ojabb per fenyegette ekkor, de még nagyobb csapást jelentett, hogy a Katalint követő Sándor cár az új kormányszervekkel olyan rendelkezéseket készített elő, amelyekből kiviláglott, hogy visszatér az önkényuralmi módszerekhez, újra felállítja a „Titkos Expedíciót“ és a Szent Szövetséget. A csalódás és a félelem, hogy ismét Szibériába küldik, Ra- gyiscsevet öngyilkosságba kergette. A harmadik fejezetet Pálvölgyi a Flaubert elleni hajszának szenteli. Szinte elképzelhetetlen, hogy száztíz esztendővel ezelőtt akadt ügyész, aki körmönfontan, a műből önkényesen kiragadott mondatok alapján a Bovaryné szerzőjét erkölcstelenséggel, vallásgyalázás- sal merte megvádolni. Bár Flaubert védője, Sénárd nevű barátja a vád minden pontját ragyogó érvekkel tönkrezúzza, a felmentő ítélet mégis leszögezi, hogy a „környezet rajza ürügyén nem szabad a regénynek szereplőit eltévelyedéseik közepette ábrázolni, mert az ilyen módszer realizmusra vezet, márpedig a realizmus a szép és jó tagadását, a közerkölcs és a szemérem megsértését eredményezi." Mi volt ez az elvetendő realizmus, amely sértette a bírák álerkölcsét? Egyszerűen az a tény, hogy Flaubert, noha nem beszél despotizmusról, kiszákmányolásról, szolgaságról és emberi megaláztatásról, kendőzetlenül ábrázolja kora polgári társadalmát, erkölcstelennek és képmutatónak ítélve mindazt, amit erkölcstelennek tartott, és aminek eltüntetéséért művében síkra szállt. Ernst Haeckel, a nagy német természettudós, a darwini származástan és leszármazási elmélet megújítója, akit Lenin „vallásos ateistának“ nevezett, hosszú éveken át harcolt a Keplerbundba tömörült, idealista világnézetű ellenfeleivel. Pálvölgyi tanulmánykötetének ez a negyedik fejezete gondosan megmunkált képet ad a konzervatív és haladó világnézet összecsapásáról; a harcos és fáradhatatlan Haeckel személyében olyan tudóst mutat be, aki szembe mert szállni kora uralkodó, de avult ideológiájával, és evolúciós elmélete meghirdetésével rést tört a természettudományok fejlődését gátló konzervatívok hadállásában. Pálvölgyi megállapítja: az ideológiai harcot folytató Haeckel azzal, hogy a fejíődés- gondolatot, a materialista természetszemléletet és az ateista világnézetet népszerűsítette, örökre beírta nevét a tudomány történetébe. Haeckel perében különben a döntő szót maga Lenin mondta ki, amikor Materializmus és empiriokriticizmus című művében kijelentette, hogy a Haeckel ellen felhozott vádakban tulajdonképpen a természettudományos materializmust szerették volna lehetetlenné tenni. Végül könyve ötödik fejezetében Pálvölgyi nem egy ember harcát, nem egy megtámadott szerző perét boncolgatja, hanem az 1933 májusában Berlinben lezajlott könyvégetés indokait tárja fel, és a barbár demonstráció visszhangját ecseteli. S itt bizonyára nem árt, ha Josef Goebbels propagandaügyi miniszternek már feledésbe merült szavait idézzük: „A forradalmárnak (azaz a nácinak) mindenre képesnek kell lennie, az értéktelen dolgok elpusztítására éppúgy, mint az új értékek létrehozására. Ha ti, diákok, felhatalmazva éreztétek magatokat, hogy tűzbe vessétek a szellemi mocskot, akkor azt is kötelességnek kell tartanotok, hogy ennek a szennynek a helyébe igazán német szellemet honosítsatok meg. Éppen ezért helyesen teszitek, hogy ebben a késő éjszakai órában átadjátok a lángoknak a múlt gonosz szellemeit. Ez a nagy jelentőségű szimbolikus cselekedet az egész világ előtt dokumentálni fogja, hogy az 1918-as novemberi köztársaság szellemi építménye a porban hever. Am ezekből a romokból egy új szellemiség főnixmadara emelkedik ki diadalmasan, azé a szellemiségé, amelyet mi képviselünk; amelyért mi harcolunk; amelynek arculatát mi szabjuk meg." A könyvmáglya a haladó világ szemében a fasizmus barbárságának szimbóluma, de — ahogy Pálvölgyi könyve befejezésében helyesen megállapítja — „egyszersmind az elkövetkezendő borzalmas folytatás szimbóluma is." Beigazodódott a szörnyű jóslás: könyvekkel kezdték, és emberek millióival folytatták. Egri Viktor
