Irodalmi Szemle, 1970

1970/10 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónapló

az igazság, a szépség, tehát minden emberi érték kritériuma a társadalmi hasznosság. „El kell érni — írja Pálvölgyi a mű tartalmi összegezésében —, hogy az egyéni érdek az általános érdektől függjön, az egoista önzést át kell alakítani társadalmilag hasznos önzésre. Az etika jő jeladata ilyen értelemben annak meghatározása, milyen jeltételek között kapcsolódhat össze a személyes érdek a társadalmi érdekkel.“

Helvetius politikai filozófiája egy új államtípus képét rajzolja fel, amelyben nincs helye a közérdeket feláldozó, a lakosokat megalázó és lealjasító despotizmusnak; melyben felesleges a vallás, mert nem a nép, hanem egy kaszt, a klérus önző érdekeit szolgálja, eltörlendő a szolgaság, s az állam egyetlen funkciója a szabadság és a polgári tulajdon biztosítása.

Bár a 643 oldalas kötet 1758 márciusában megkapta a cenzori engedélyt, sőt alig két hónappal később elnyerte a kinyomtatáshoz szükséges királyi privilégiumot is — kirobbant a botrány, megindult a támadás. Az udvar, az arisztokrácia, főleg pedig a papság nem tűrhette, hogy ilyen istentelen mű veszélyeztesse kiváltságait; Helvetius istentagadó elveinek elterjedése megrengethetné a fennálló társadalmi rendet, amelyben minden jó, s amelyben minden az isten akaratától rendeltetett.

A mindjobban elmérgesedő vitába beleszólt a parlament, a jezsuita rend, a Szentszék, a Sorbonne, Párizs érseke pedig pásztorlevelében tiltotta meg a könyv olvasását, „mivel alaielve a materializmus utálatos tanítása... mivel az evangéliumi erkölccsel merőben ellentétes tanokat hirdet... támogatja az ateistákat, a deistákat, a hitetlenség összes jajtáját... az egyház és annak papjai ellen gyűlölettel telített kijelentéseket tartalmaz, és nem adja meg a kellő tiszteletet sem a Szentírásnak, sem az egyházatyáknak ..

1759. február 6-án elhangzott az ítélet, és négy nappal később a párizsi hóhér, Dagobert Estienne Ysabeau — jegyzi fel Pálvölgyi a nevét — a törvényszéki palota főlépcsőjének tövében két parlamenti teremőr közreműködésével szétszaggatta és elégette a De l’esprit példányait.

Helvetius soha többé nem tett közzé egyetlen sort sem. 1759-ben befejezett, Az emberről című nagy műve csak halála után, 1772-ben jelent meg. „Ha még életemben adom ki, üldöztetésnek teszem ki magam“ — írta Helvetius a könyv előszavában.

A főúri protektorokkal rendelkező és perében „bűnbánást“ tanúsító Helvetius aránylag még jól járt; három évtizeddel később Alekszandr Nyikolajevics Ragyiscsev felett Utazás Pétervárról Moszkvába című könyvéért a szenátus kimondta a halálos ítéletet, amelyet Katalin cárnő, a per legádázabb szorgalmazója, tízesztendei szibériai száműzetésre változtatott.

Maga a cím megtévesztette a cenzorokat; a fejezetek elnevezései — a Szentpétervár és Moszkva útvonalán fekvő állomások nevei — azt a hitet keltették, hogy szokványos útleírásról van szó. Ragyiscsev művének viszont merőben más a mondanivalója: az utazás ürügyén álmok, képzelt találkozások, beszélgetések formájában a XVIII. század végi orosz közállapotokról, a korhadt kormányzati és közigazgatási rendszerről, a gazdasági elmaradottságról és főleg az orosz jobbágyság minden képzeletet felülmúló nyomorúságáról és rabságáról ad hírt.

Míg Helvetius filozófiai érvekkel jutott el a politikai következtetésekig, Ragyiscsev az utazás folyamán eléje táruló tényekből szűri le, hogy a változás szükséges és elkerülhetetlen.

Főbenjáró bűnnek számított a Voltaire-rel, Diderot-val levelező, a „nagy“ jelzővel kitüntetett Katalin cárnő szemében Ragyiscsev merészsége, s az a tény, hogy az ország valódi helyzetének feltárásával egyeduralmi hatalmának létjogosultságát kétségbe vonta.

„A despotizmusnál nincs ellenszenvesebb az emberi természet számára — írta Ragyiscsev egyik értekezésének francia fordításához készített jegyzetében. — Senkinek nem adhatunk korlátlan hatalmat magunk jeleit, a hallgatólagos társadalmi szerződés azt jelenti, hogy jogainkat azért ruházzuk a törvényre, hogy azokat a mi érdekünkben gyakorolja. Ha valaki ezt a szerződést megszegi, jelszabadulunk kötelezettségünk alól. Az uralkodó igazságtalansága a népnek jogot ad arra, hogy ítéljen jelette, ez a hatalom erősebb, mint amilyennel a törvény rendelkezik a bűnösök jelett."

A halálra ítélt, majd a cárnő kegyelméből kényszermunkára száműzött, később nemesi jogait visszanyert Ragyiscsev részt vett a Szabadságlevél az orosz nép szá