Irodalmi Szemle, 1970
1970/10 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónapló
„Tudni mindent: ez is az élet teljességének egyik eszköze; a tudás is a benne dolgozó kielégíthetetlen világérzés egy megjelenési formája, ezért vágyik rá, nem azért, hogy mint a tudós, az ismeretek mennél nagyobb halmazát hordja össze magában, s ezáltal új ismeretekre jusson rá. Kifejezni mindent szintén az élet teljességéhez tartozik, s ez vonzza az íráshoz, s ez vonzza vissza mindig a vershez, mert mégiscsak a versben lehet legteljesebben kifejezni az embernek az élethez és a világhoz való viszonyát." Vajon Babits csupán a gondolati költészet nagymestere volna, aki a közélettől, a társadalomtól elzárkózva magánya elefántcsonttornyából figyel az életre, és csak a maga buján gazdag gondolatvilágát akarja kifejezni? Elég az 1912-es esztendő nagy munkástüntetéseire reagáló versét — Május huszonhárom Rákospalotán — elolvasnunk, hogy beszédes bizonyítékát lássuk, mennyire nem rekesztette ki magát a társadalomból, és mennyire átérezte a „forranó“ forradalom jöttét ez a termékeny magányt kedvelő, befelé forduló, hallgatag költő: „hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi / s sarkra az Eszme kiáll isteni rima gyanánt; / hol tán míg írom ezt, Magyar- ország nagy betegágyán / vér és kínok közt megszületett a Jövő.“ A világháború éveiben Kantot fordítva azt hangsúlyozza, hogy munkájának célja nem annyira filozófiai vagy filológiai, hanem agitatív. A Nyugat 1917. március 1-1 számát Fortissimo című háborúellenes verse miatt elkobozták, és ellene bűnvádi eljárást Indítanak. A Pesti Napló 1918. január 9-i számában, A veszedelmes világnézet című cikkében többek között ezeket írta: „Az ellenség neve antiintellektualizmus... Az értelmetlen iszonyokba való belenyugvás csak olyan korban képzelhető, mely elvesztette hitét az Esz, a Ráció erejében, mely gyógyíthatatlanul vaknak és értelmetlennek látja a világot. Mikor az emberek hinni, kívánni nem merik már az ész szerint való életet... Az észből való kiábrándulás kora ez... az egész mai filozófia egy évszázad óta az ész és értelem tekintélyének aláásásán működött." A tanulmánykötet nyomon követi a költő életét, és Pók érdeme, hogy a szükséges életrajzi adatok közlését szervesen összeköti a versek, műfordítások, regények elemzésével. így hiánytalan képet kapunk a költő sorsfordulásairől, alkotó munkásságáról pedig olyan avatott analízist, melynek műgondját, találó megállapításait már a szerző Thomas Mannról írott kitűnő esszékötetében magasra értékelhettük. Babits életrajzát hitelessé teszi az a tény, hogy igen sűrűn idézi vallomásait. Babitsról az a tévhit terjedt el, hogy nem ismerte el Ady költői nagyságát. Pók Lajos cáfolatul idézi A kettészakadt irodalom című, 1927-ben kiadott esszét, amelyben Babits kiáll Ady mellett: „...Hogy az Ady magyarsága maga is hagyománnyá váljon, éppoly kívánatos, mint hogy legnagyobb kincsünket ne az ablakon dobjuk ki, hanem kincsesládánkba helyezzük. Egyébiránt akár kívánatos, akár nem, ez a folyamat máris megkezdődött; a legfiatalabb generáció számára az Ady kincse máris hagyomány, s egyre mélyebben az lesz, ahogy ő maga mondja, ifjú szívekben, s mindig tovább!“ De a maga írói nemzedékének sorsát, feladatvállalását idéző versében is ott ragyog Ady neve, mint a legnagyobbé: „... Oh milyen tenger s milyen szikla voltl“ Babits utolsó és legrangosabb verses műve, a Jónás könyve időszerű és örök mondanivalójának elemzését Pók Lajos átengedi a költő kortársának, Bálint Györgynek. „Michelangelo próféta-freskóira kell gondolnom, míg Babits Mihály új hatalmas versét, a Jónás könyvét olvasom. Pátosz és közvetlenség, nagyvonalú szárnyalás és éles realitásérzék: ezek az ellentétek csodálatos természetességgel vegyülnek Babits új művében ... Költő és próféta programja 1939-ben nem lehet tisztább és merészebb. Bölcs és heroikus fénye vakítóan hatol át a hanyatló esztendő gyanús félhományán." Egy hónappal korábban — még a költő életében — Lukács György a moszkvai Oj Hangban méltatta a Jónás könyve gondolati gazdagságát és reprezentatív mivoltát, amellyel Babits igen magas művészi színvonalon kifejezést adott egy fontos társadalmi réteg hangulatainak, érzésének és világnézetének. Ebben a bírálatában Lukács rámutat Babits világnézetének korlátaira is: „Babits költeményeinek groteszk humorához méltó tény, hogy ő, az osztályharc, a marxizmus ősi ellenlábasa, éppen leg szubjektivebb vallomásában igazolja a marxiz
