Irodalmi Szemle, 1970
1970/10 - Jókai Lajos: Egy borjú monológja (vers) - Bodnár Gyula: Alkonyaiban (vers) - Grendel Lajos: Mai próféta (vers)
új hangok Jókai Lajos egy borjú monológja Köszönöm, hogy karámot építettetek, s nyírott sövénnyel szegélyeztétek a százméteres kifutót. Köszönöm a rétet, a hangos kolompszőval kezdődő legeltetést, toronymagas zengések ütemét. Legelgetek. Szarvamban utak. arcok sorakoznak. Bodnár Gyula alkonyaiban hegyvállon lebeg a nap glóriát nyit piros esőben áznak a felhők halálig nézd kedves e temetést e hangtalan jelenést ahogy a nap lecsúszik a fák haján egy másik kék-ég-sírba talán s a bőrünkön aranyszemölcsök a göncölszekér is elődöcög Grendel Lajos mai próféta Mintha hosszú alagút végére ért volna, a lomb-boltívek alatt, messze, akár egy távoli nagyváros fényei vagy egy tengerparti világítótoronyé, fölébresztetiék őt a csillagok, s úgy érezte, végigálmodta életét. Amikor elhagyta az őserdőt, s elindult az első aszfaltozott járdán, látta még, amint az utolsó autóbusz felfut a havasok közé, s eltűnik a hegyoldalra ereszkedő fődben. Csodát szeretett volna tenni, de elfelejtette a tenyerére írt igéket, elfelejtette a színek törvényét, hogy fehérre mossa az éhezők négerarcát, elfelejtette a fémek törvényét, hagy kenyeret varázsoljon az autók vázából, elfelejtette a templomok törvényét, hogy kiűzze az Istent onnan, s oltárt emeljen az első kézzel írt könyvnek. S a csodára várók közt bolyongva egyedül ő tudta, hogy senki se tud változtatni a testbe zártak törvényein
