Irodalmi Szemle, 1970
1970/10 - Zalabai Zsigmond: Költészet és nyelvhelyesség
Könny és víz: azonos halmazállapotú anyagok, tehát nem megsemmisítik, hanem — éppen ellenkezőleg — kiegészítik egymást. Batta György verskötetének 41. oldaláról idézünk: Ahogy a lövedék pályájában, a szemlátúívben is görbeség legyen. Annyi csak amennyi egy szoknya alá pillantáshoz elég ... A lövedék íve emelkedő-süllyedő. A szoknya alá pillantást lehetővé tevő (tehát süly- lyedő-emelkedő) ívről még a modern fegyverek korában sem hallottunk. Dénes György, 45. o.: Zümmög a fecskefarkú szél... Ugyanő, 10. o.: A hajnal fénye pirosán üget, megcsillantja az ablaküveget... A melléknévi metafora a fecske képzetét evokálja — eddig a kép szép és kifejező. A zümmögéssel azonban már nem értünk egyet. Második képünkkel ugyanez a helyzet, ezúttal azonban az igei metafora képteremtő hatása érvényesül: tudatunkban akaratlanul is jelen van a lő képe. Az ablaküvegcsillantást ezért érezzük zavarónak. Ugyanő, 61. o.: őrizd még................................................ égi ablakát harmatos szemednek, mely szövétnekként mutatott utat... 4. Nyelvhelyességi tallózásunk végére értünk. Befejezésül több dolgot is hangsúlyozni szeretnénk. Először is: ismételten rámutatni arra, hogy felmérésünk a felsorolt művek csupán egyszeri átolvasásán, átfésülésén alapul. Nem lehet tehát kimerítő és főleg pontos. Egy alaposabb vizsgálat még sok lappangó tünetet tárhatna fel; nem beszélve arról, hogy az anyag hibapontok köré csoportosítása, kategorizálása is számtalan pontosabb, áttekinthetőbb megoldást kínálna. Célunk ezúttal nem az összegezés, nem a rendszerezés volt, hanem a figyelmeztetés és dokumentáció. Vizsgálódási körünk is tágítható lenne, például nem követtük nyomon az olvasmányélmények hatását, az utánérzések, utánköltések, reminiszcenciák itt is, ott is kimutatható jegyeit. Másodszor: célunk — a nyelvficamok,' nyelvbotlások, szógörcsök, képzavarok, nyelvi-stilisztikai vadhajtások „tetten érése“ — eredendően egyoldalú, eredendően sötét képet festett költészetünkről. Ugyanennyi fáradsággal mostani célunk ellenkezőjét is megtehettük volna: a telibe talált, frappáns, pontos, érzékien szemléletes, nagy „érzelmi horderejű" képek, sorok, metaforák hosszú sorából is összeállíthattunk volna egy — a mostani anyag terjedelmét többszörösen is meghaladó — lajstromot. Azzal, hogy mégsem az utóbbi lehetőség mellett döntöttünk, nem költőink tehetségének, szakmabeli tudásának, hozzáértésének hiányát akarjuk bizonyítani, hanem az elmélyültebb, megfontoltabb, magasabb kritikai mércét állító alkotómunka szükségességére szeretnénk felhívni a figyelmet. Szándékunkban nem a kákán-is-csomót-keresés indulata, hanem a költészetünk színvonalát emelni akaró segítőkészség vezérelt.
