Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - HAGYOMÁNY - Szalatnai Rezső: Scherer Lajos és A Mi Lapunk

nünk érő magyarságtól kevesebbet, mint a szenvedésektől megváltó szereteteszme, a jobb embervilág vakmerő rohamcsapatát“. A következő számban Győry Dezső válaszol „a Holnap seregének“, s lényegében erkölcsi megújhodást hirdet Széchenyi szellemében.

Ez volt az a fontos esztendő, amelyben megjelent a szlovákiai magyarok között Móricz Zsigmond, akit a forrongó fiatalság hívott meg, s fényesen sikerült előadő- körutat rendezett az írónak. Móricz Zsigmond megírta A Mi Lapunknak Gyalogolni jó című megejtően realista írását, s attól fogva munkatársa lett a diáklapnak, számos friss írása, elbeszélése jelent meg a lapban. Jelentkezett A Mi Lapunkban Szabó Dezső perzselő faluimádata, Babits Mihály versművészete, de legfőként Ady nemzetféltő lírájának szinte forradalmi értelmezése. Az Ady-cikket én írtam Magyar Messiások útján címmel, s ezt a fájdalmas életigenlést, Ady pozitív nemzeti életszemléletének program- szerű meghirdetését jónak látta megtámadni egy napilapban a szerencsétlen Ölvedi László, akinek egyébként korábban szintén megjelent néhány verse A Mi Lapunkban. Adyért, Móriczért indult meg a jobboldal részéről a frontális támadás A Mi Lapunk és ifjú írói ellen. Nem voltunk restek, mint ismeretes, válaszoltunk, és támadtak védelmezőink más lapokban is. De az a lényeges, hogy ettől fogva közvetlenül és közvetve leginkább Scherer Lajost támadták. Főleg klerikális, szemforgató keresztényszocialisták támadták, egyre inkább elvakulva, amiért szabad teret engedélyez a lapban a bal felé kanyarodó egyetemi hallgatóknak és a fiatal íróknak, akik megmételyezik a középiskolai ifjúságot és a cserkészeket. Ez a méltatlan és ostoba harc jeles szolidaritást kapott váratlanul a csehszlovák iskolaügyi kormányzat részéről. A kormányzat lapuló csinovnyikjai éppen Lajos bácsi lapjának magyar reformlendületét találták veszélyesnek. Megvádolták irredentizmussal. S ezért előbb elvették állampolgárságát, majd elbocsátották állásából, illetve csak szerződéses viszonyban tartották meg, végül kényszernyugdíjba küldték, koldusilletménnyel. Scherer Lajos azonban keményfából faragott férfi volt, s talpig becsületes ember. Fölegyenesedett. Mi, fiatalok mind körülálltuk, mint nyáj a pásztorát. Lajos bátyámmal ekkor, 1927-ben leveleztem a legsűrűbben. Ebben az évben tíz cikkem, egy versem, számos hírfejcikkem (-r- jelzéssel), hírem és apróságom jelent meg A Mi Lapunkban. A pozsonyi internátusi szoba úgyszólván fiókszerkesztősége lett a lapnak. Lajos bácsi felkért: vállaljam el a társszerkesztői tisztet, Tamás és Fenyves úgyis csak cégért jeleznek, nem szerkesztenek. Nem vállaltam el, bár Balogh Edgár is ösztökélt. Ifjúsági kereteken túl kerestem már írói érvényesülésemet, decemberben vizsgáznom kellett, így is sok időt áldoztam önzetlenül a lapnak és mozgalmunknak. Érlelődött bennem az a gondolat is, hogy helyet kell adni az utánunk jövő középiskolásoknak. Elvégre A Mi Lapunk a serdülőké, nem az egyetemi hallgatók folyóirata. Lajos bácsi nem akart belenyugodni elhatározásomba. Megkért, szerezzek árajánlatot pozsonyi nyomdától. Megszereztem, de Pozsonyban lényegesen többet kértek a lap előállításáért, mint Losoncon. S már megkezdődött a szervezett bujtogatás: ne fizessetek elő diákok, a vörös Mi Lapunkral

Ebben az időben Peéry Rezső barátom, a pozsonyi patriciusfamilia diák fia állott leginkább mellettem. Egyik hírlapi cikke, amelyben visszavágott A Mi Lapunk támadóira, s szinte leleplezte gyávaságukat, országos feltűnést keltett. „A győzelem a miénk" — írta nekem Lajos bácsi lelkendezve 1927. december 9-i levelében. Az 1928. évfolyamot már Scherer Lajos egyedül jelezte szerkesztőként, mint régen. Én akkor, januárban, a pozsonyi Napba, melynek belső munkatársa lettem, cikket írtam A Mi Lapunkról, keményen támadva politikai ellenfeleit. Ettől Lajos bácsi megijedt, s január 17-i levelében azt írta, hogy védő cikkem többet árt, mint használ. A lap a tavalyi év szeptembere (Alapy Gyula komáromi keresztény szocialista politikus támadása a lap ellen s a mi visszavágásunk) óta százával veszítette el előfizetőit. Riadva kérdi Lajos bácsi: mitévő legyen? Nyugdíjából kell ráfizetnie a lapra. Ne írjunk olyan vadul, megöljük a lapot. Erre én visszavonultam, Lajos bácsi hiába próbált engesztelni, nem írtam. Titokban, azt hiszem, örült is ennek, mert ezzel talán leszerelheti a lap ellenfeleit. Ölvedi-verseket hozott, s olyan írásokat, amiket én nemigen adtam volna le. Januárban még volt írásom a lapban, s aztán csak szeptemberben halászott elő egy régen ott fekvő könyvismertetést. De azért levelet írt, tanácsot kért, közölte, mit akar megjelentetni, egész éven át. Csak cikket nem kért!

A következő évben „békültünk ki“. 1929. február 20-án Lajos bácsi válaszolt leve