Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - HAGYOMÁNY - Szalatnai Rezső: Scherer Lajos és A Mi Lapunk

lemre, amelyben alighanem kitárulkoztam, mert „mélységes megindulással“ olvasta. Meg van róla győződve, hogy a lap ellenségeit „ügyes fortéllyal“ megnyeri és leszereli. Visszautasítja a demagógiát, amely a fiatalok táborában is jelentkezik. Ebben az évben már a Sarló tudatos szocialista szemléletét tükrözi a lap, legalábbis az irányító cikkekben. Scherer Lajos vállalta hű ifjúit szocialistaként is, ő megmaradt haladó polgárnak, természetesen, de úgy érezte, hogy A Mi Lapunk a kibontakozás helye a szabadon gondolkodó és lelkiismeretére hallgató fiatalságnak. (Ebbe az évfolyamba csak két cikket írtam. Juhász Gyulát mutattam be, s Hviezdoslav magyar versét.) Scherer Lajos az év végén úgy látta, enyhült a támadás, elviselhetőbb a légkör A Mi Lapunk körül, talán nem lesz semmi baj.

De a mi szemünk visszavonhatatlanul kinyílt a magyar társadalmi valóságra, s erről kezdtünk írni, félretéve minden más mondanivalót. 1930-ban A Mi Lapunk oldalain a sarlósok szociográfiai beszámolókat közöltek nyári vándorlásaikról. Ez egészen új és teljesen másfajta kép volt, mint aminőt a szlovákiai magyar napisajtó mutatott éveken át. Dobossy László a szetei Kopaszdombról írott cikkében a magyar zsellér család rajzát így fejezte be: „Kopaszdombokra hányt igás emberek! Értelek, a ti nyomorúságtok megváltásáért, kenyeretekért, gyermekeitekért tanul, szervezkedik az új magyar nemzedék Pozsonyban, Brünnben, Prágában, Budapesten, Kolozsvárott, Párizsban, Bukarestben.“ Hasonlóan írt a Tisza vidékéről Vass László, a Bodrogközről pedig Balázs András. Peéry Rezső egy pozsonyi cserkészcsapat csallóközi útjáról írt szociográfiai beszámolót, a bulcsui Ilku Pál egy magyar parasztlegény életét mondta el, keserűséggel. Balogh Edgár megvédte a lapban az ifjúság realista szemléletét, s hitét a szocializmusban. A losonci magyar gimnázium hitoktatójával vitázva írta: „Mi hisszük azt, hogy a szocializmus tisztult, lehiggadt, szeretettel áthatott lesz, mihelyst nemcsak az elnyomottak keserűsége hajtja, hanem az értelmiség politikai, közgazdasági és kulturális megfontoltsága is belekapcsolódik.“

Ez a hang és magatartás átömlött az önképzőkörökbe. A Mi Lapunkban ekkor jelenik meg a szlovákiai valóságkutatást támogató új magyar lírai hang: József Attila, Illyés Gyula, Erdélyi József, Simon Andor versei, aztán Tamási Áron, Féja Géza írásai; Vass László Bartókot és Kodályt mutatta be, vallomásaikkal a népről. Az érsekújvári diákok önképzőköre, Jócsik Lajos irányításával, a város társadalmi és kulturális helyzetét mérte meg, s Jócsik erről leplezetlenül beszámolt a lapban. Győry Dezső Rómából küldött levelében is a reális önvizsgálódást és cselekvő felismerést sürgette. Én Gorkijt idéztem példakép gyanánt, rámutatva önéletrajzának realizmusára. Scherer Lajos, aki közben állás nélkül maradt, hihetetlen kitartással dolgozott, mindig kissé békítőbb, zsongítóbb anyagot keverve a mi puskaporunk közé.

Igen, mi már lángoltunk felismeréseinktől ösztökélve, Scherer Lajos fejet hajtott a dokumentált valóság előtt, de azon volt, hogy leszerelje a berzenkedést A Mi Lapunk ellen, amely közben megünnepelte tízéves fennállását. Ekkor én ismét erősebben aktivizálódtam a lapban, most már mint a pozsonyi magyar tanítóképző tanára. Első voltam a sarlósok közül, aki polgári állást vállaltam, hogy nevelőként folytassam a sarlós munkát. Tanítványaim tudják, nem sikertelenül folytattam. A Sarló magával ragadott tanári formában is. A Mi Lapunk elérte kifejezőképességének tetejét. 1930-ban, december 6-án Lajos bácsi ezt írja nekem: „Ha nem kapok valahonnan sürgősen anyagi segélyt, kénytelen leszek a boltot becsukni." Ezt megelőzően minden levelében beszámolt arról, hogyan rontják a lap hitelét a középiskolások között. Már „kommunista orgánum" a diákok szabad fóruma. Scherer minden levelében közli, kik — papok, tanárok, politikusok — hogyan támadják, hogy félemlítik meg a középiskolásokat: ne vásároljátok A Mi Lapunkat!

Csodálatos volt a lap ellenálló ereje és eltökéltsége. Régi és új munkatársait tömöríti 1931. évi 11. évfolyamában, mintha utolsó felvonásra gyűlnének össze az aktorok. Balogh Edgár, Dobossy László, Horváth Ferenc, Krammer Jenő, Szepesy László, Scherer és én írtuk a vezető cikkeket; az én írásom volt a sokat emlegetett Balra át! („A fiatalság a maga erejéből, csöndesen, tanulással és tanulmányozással nyitja fel szemeit, s látja meg a valóságot. Átvonul, felszívódik a baloldalra. Alvás, beletörődés, vegetatív kispolgári élet helyett, kizsákmányolók fedezése helyett — az alkotó munka, társadalmi igazság, az egyenlőség oldalára áll. A jelek mutatják: ebben van a jövő." ) Illyés Gyula, Erdélyi József, Morvay Gyula, Reményik Sándor, Sáfáry László, Sebesi Ernő,