Irodalmi Szemle, 1969
1969/9 - FIGYELŐ - Tóth László: Orbán Ottó: Búcsú Betlehemtől
igazán mondhatom nagyon rokonszenves hát okos is ha úgy vesszük sokra azért ne számíts merev szájjal“ így tud csak eljutni egy általános emberi érvényű tanulság levonásához: „Életünknek egy órája megér annyit, hogy hiányába belehaljak." Orbán humanizmusa — s ez harmadik kötetében csak tovább igazolódik — nem egyfajta absztrakt értelemben vett humanizmus. Több ennél: erkölcs és felelősség. Búcsú Betlehemtől című kötetében már a líra olyan tájaira sikerült eljutnia, amilyeneket az első két kötet alapján még csak setjeni lehetett. Ha szabad, akkor a „buja“ szót használnám jellemzéséül. Hogy csak kortársakhoz hasonlítsam őt, egyformán kísért itt Tolnai Ottó groteszk életszemlélete és Szilágyi Domonkos gazdag szókincse. Tanítómesterének talán leginkább Dylan Thomast tekinthetjük. Hisz a drótránook és a húshairang körülbelül egypetéjű a tho- masi ágymozsárral és vászonpofával. Vagy nézzünk meg négy sort a Makkmegyében című versből: „Szél méhében gerinces gyümölcs, nap üvegét karcold körmös magzat: oktalan, vad, agancsos tüdő, bőgök életem mohás nyaráért.“ Nem sok erőnkbe kerül, hogy kimutassuk a közös ihletést Dylan Thomas Heréit álmodozásával: „Ez a világ: hátunkból hasított hazug filmcsíkok valóság-szaga ■ ■.“ De akár vég nélkül vizsgálhatjuk hasonlatait. Orbán Ottó ege: „hínáros ég“, „édes ég", „legkékebb ég“, „tündöklő ég", „süketnéma ég", „meddő ég“. A víz hajócsavar ízű, a levegő lázkiütéses, a sivatag meg éppen gépesített. Ű sem tudja azonban mindenütt elkerülni a kettős fogantatásnak a buktatóit, így kerülhetnek kötetébe ilyen és ehhez hasonló, megkérdőjelezhető részeik: „Hündel gyémánt zenéje izzik / a rokokó tejszínhabokban.“ Életszemléletét hiányérzet nélkül határozza meg a Modern töredék két sora: „Napozok. Ragyog a börtön. Lőtt seb vagyok a földön." A Hódolat Weöres Sándornak hatodik részében meg Weöres „engem az istenek is tréfájuk végire szántak“ kitételével polemizál: „Ha semmi sem segít, istent ne vádolj, gyanútlan légy és büszke mint a kecskék, kik minden dolgot láttak a világból, tehervonatot is — meg is mekegtékl" A székesegyház, A kiűzetés, és A sánc című versekben szókimondón vall a világról, s annak mintegy összefoglalását akarja adni. A szavak, jelzők, eszmék zuhataga a vers végével sem szűnik meg, de gondolatainkban továbbárad, és ránk kényszeríti groteszk világlátását: „az utazási irodák titkos ügynökeinek vagy négy gyerekkel lakni egy eszmét fürdőszoba nélkül vagy azzal és közben öntözni a gardéniákat stronciummal“, mert szerinte „az nevet csak, aki így nevet“. A Szigetek minden darabját belső, — gondolati — egység köti össze, amit az egyes szakaszok utolsó sorainak egymás mellé írásával bizonyíthatunk: „Legszebb időnk gyümölcsét tépi le az ősz. Nincs bocsánat. — No lám, milyen poétikus! Dél van. Hát élet ez? Mosolyogsz. Nem is nagy dolog ez. Nem hitted volna soha, hogy ilyen féktelen lesz ez a ragyogás, hol kiég csontjaidból minden salak, a szánalom, az éhség és a hazatérés. Nem alkuszom. Nagy dolog az öregség, megtudjátok ti is! Hosszú minden tévedés, de rövid a halál. Zöldszínű örömök közt múlik el az életünk.“ Szinte hibátlan, ars poeticának is beillő szöveg. Versei filmszerűek, mintha egy-egy forgatókönyvet olvasnánk. A modern költészet: képírás: „Túl a rémület delén sűrű, növényi nyár lobog. S a táj hullámaiból fehérre égetett arccal merül föl a délövi képzelet termékenyebb figyelme.“ Orbánnál igen jelentős versalakító tényező a zene, a magyar népzenerltmus. Nagyon sok versénél érezzük, hogy akár Kodály-átköltés is lehetne. A magánhangzó-ritmussal igyekszik bizonyítani Kodály elméletét, miszerint minden ma
