Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - Keszeli Ferenc: Két szál gyertya között

hozott, meg a lány esernyőjét, amelyet Godot részegen magával vitt. Istentelenül rühellem Baliage rendességét. Annyira rendes, hogy S2inte gyagyás.

Felébresztettük a lányt, azt mondta, dugjuk a fenekünkbe az uborkát, és aludt tovább.

Ezen már én is röhögtem.

Aztán társalogni kezdtem Balageval.

Üres duma volt, éjfélkor hagytuk abba.

Tudtam, a lányt akarja szegény, de nem merte bevallani. Hagytam, hogy elmenjen. Ha valaki ilyen gyáva!

A lány lemondta mindennek szegényt. Azt állította, hogy már órák óta nem alszik, csak színleli az alvást, mert nem akart vele elmenni.

Mondtam neki, hogy nagyon egyformák. Egyformán gyávák.

Védekezett. Be akarta bizonyítani az ellenkezőjét. Hagytam, hogy bizonyítsa.

Erre azt mondta, aludjak vele.

Nálam maradt.

Délelőtt telefonált Gogó, s vigyorogva közölte velem, hogy meg vagyok erőszakolva, mivel az egész kitervelt akció volt, a lány szervezte, állítólag belém esett.

Ez egy kicsit hízelgő volt, mert Dana szép lány, de idegesített is, féltem, hogy rám ragad. Ezt pedig nem szerettem volna.

Nem tudom, miért, vasárnap egész majp az ágyban maradtam. Nem ettem semmit, nem is voltam éhes. Egész nap könyvek meg újságok között turkáltam, bele-beleolvastam néhányba. Jól éreztem magam. Nagyon fáradt lehettem, mert csak akkor szeretem az ágyat, ha nagyon fáradt vagyok. Nem érdekelt az sem, hogy úgy elfutott a nap, hogy valakivel is beszéltem, találkoztam volna. Délután felkeltem, aztán ismét visszafeküdtem. Este egy haverom csöngetett, könyvet hozott vissza, arról beszélgettünk, miközben ment a tévé.

Az ember feltámad, és hétfőn dolgozni megy, mintha mi sem történt volna.

Kedden elutaztam Gombkötővel. Keresztülmentünk a falumon is. A szüleimnél megálltunk. Apám nagyon örült szegény, hogy láthat. Gombkötő bólogatott, apám a háborús emlékeit mesélte, mint mindig, és amatőr telepátiakutatásainak legújabb eredményeiről számolt be. Anyám csomagolni akart, nem hagytam, megígértem, hogy majd a jövő héten, ha jövünk visszafelé, megállunk itthon. Gombkötő évek óta ismeri a szüléimét. Gyakran előfordult, hogy megálltunk nálunk. Gombkötő kocsiján sokat utaztam, három éve már, hogy rendszerint egybehangoljuk útjainkat, és minden vidéki városban összeveszünk.

Kassán rohadtunk négy napig. Még moziba is kénytelenek voltunk elmenni, annyira üres volt a programunk.

Jó filmet láttunk. Utána sokat meditáltam, és sokat magyaráztam Gombkötőnek a létezés értelmetlenségéről. Véleményünk rendszerint egybehangzik, mégis örökké veszekszünk. Csak így tudunk meglenni egymással. Mielőtt elindultunk, elhatároztam, hogy egy csöppet sem iszom. Be is tartottam, s ez nagyon elrontotta köztünk a viszonyt. Gombkötő azt mondta, erősen csalódott bennem. Nem is én vagyok, nem igaz, hogy így meg tudom magam tartóztatni. Pedig csak heccből csináltam az egészet.

Zsolnán megszólítottunk egy szexbombát, Gombkötő kávéra hívta, mint minden nőt. Azt mondta, nincs ideje, utazik.

— Hová? — kérdeztem.

— Osztravára.

— Az klassz — mondtam —, mi is oda megyünk. Ott dolgozunk.'

Gombkötő rám nézett, visszanéztem, és minden el volt intézve. A nő kételkedett: hogy a kocsinak rendszáma nem is osztravai. Kinevettem, aztán elhitte.

Különösebben nem érdekelt, csak unatkoztam már Gombkötővel, mert nem volt min veszekednünk. Ezért vezettem én a kocsit.

így volt jó, mert a nő tényleg Gombkötőre harapott. Útközben néha lelkiismeret- furdalásom volt.

Este érkeztünk haza. A Carlton előtt parkoltam. Kiszállunk a kocsiból, a nő felvisított, hogy Pozsonyban vagyunk. Azt mondta bőgni fog, mert becsaptuk.

Nem bőgött, sőt élvezte a helyzetet, nagyon tetszett neki a csalás.

Beültünk a Savoyba, a nő kiment vécére, mondtam Gombkötőnek, hogy elviszem a kocsit. Telefonáltam egy szállodába, szereztem neki szobát, odavittem őket, aztán elmen