Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - HAGYOMÁNY - Krammer Jenő: A pedagógus Kemény Gábor

dású cseh és szlovák nevelőkkel, Illetőleg magyarországi haladó demokratikus pedagógiai megmozdulásokkal. A Magvető mozgalom folyóirata, a Magvető ugyan nem születik meg, terv marad, de a pedagógiai együttműködés magját mégis sikerült elvetnie, ettől kezdve beszélhetünk jövőbe tekintő nevelői kapcsolatról csehszlovák és magyar pedagógusok között.

Itt elsősorban Kemény Gáborra kell gondolnunk s különösen az ő csehszlovákiai nevelői kapcsolatait értékelnünk. Röviddel a Sarló kongresszusa után, 1931 októberében, a pozsonyi Uránia ismeretterjesztő társaság meghívására a modern pedagógiai törekvésekről előadást tartott Pozsonyban, így még egészen frissiben érezhette meg a megmozdulások szelét. Móricz Zsigmondhoz hasonlóan szlovákiai látogatásokon az az érzése támadt, hogy a csehszlovákiai magyar ifjúság kezdeményező, emberi, demokratikus és szocialista, tehát egy jobb jövő útkészítője. Pozsonyban közvetlen kapcsolatba kerül, és barátságot köt ottani haladó pedagógusokkal (elsősorban Szalatnai Rezsővel) és a sarlós Ifjúsággal. Sőt Érsekújvárra is elkerül, ahonnan az újszerű magyar ifjúsági mozgalom legjobb harcosai: a Dobossyak, Horváth Ferenc, Jócsik Lajos kerültek ki, akik még a gimnáziumban, annak önképzőkörében egészen újfajta munkára vállalkoztak, a munkások helyzetével foglalkoztak, a parasztság problémáit mérték fel, a modern magyar irodalom irányait ismertették. Kemény Gábor elbűvölten távozott Érsekújvárról, mélyen meggyőződve arról, hogy az ő pedagógiai elképzelései: az Apáczai Csere János, Tessedlk Sámuel, Vajda Péter, Eötvös József, Schneller István, Nagy László fémjelezte magyar nevelői gondolkodás korszerű megfogalmazásában itt válhatnak tettekké. Ettől kezdve Kemény Gábor elsősorban csehszlovákiai magyar nevelő barátaival való együttműködésre épített, amikor terveit kidolgozta.

Elmondható, hogy ez a találkozás mindkét félre nézve a legkedvezőbb pillanatban történt. A vázolt ifjúsági mozgalmak a már működő fiatalabb szlovákiai magyar nevelőkben is felébresztették azt a vágyat, hogy tudományos elmélyedéssel határozzák meg feladataikat. A csehszlovákiai magyarság leggyengébb pontja azonban éppen a nagyobb igényű tudományos munka lehetősége volt. Mivel nem volt Csehszlovákiában magyar egyetem vagy főiskola, s a magyar tudományos intézmények Is hiányoztak, oda tudományos káderek sem kellettek, nem fejlődött ki igényesebb magyar nyelvű tudományosság sem. Ezért a csehszlovákiai magyar pedagógia célkitűzéseiben ugyan emelkedett, bátor és távlatokat nyitó volt, de nagyon gyakran inkább csak manifesztációs jellegű, s a megvalósítással adós maradt.2 Kemény Gábort éppen ez az őszinte, nyílt emberség, jobb jövőt akarás fogta meg, annyival is inkább, mert az elmúlt évtizedben otthon, Magyarországon legtöbbször közöny fogadta fáradhatatlan kezdeményezéseit. Csehszlovákiai látogatásának ezt a jótékony hatását tükrözi Szalatnai Rezsőnek írt levele: „Kedves Barátom, nagyon köszönöm a küldött cikket. Igazán nagy örömöt okozott vele. Több mint tíz éve egynémely íráson kívül a Gyfermektanulmányi/ Társaságban s másutt tartott előadásokban éltem ki magam, de ilyen referádát még nem igen olvastam. De ezt nem az én régi hibáimnak és nem a pozsonyi érdemeimnek tudom be, hanem annak, hogy P-ban találtam tíz év óta először igazán megértő emberekre.“3 Hasonlóan szól azon a levelezőlapon, amellyel az érsekújvári vendéglátást köszöni meg: „Amint a határt átléptem, újra megcsapott a szele a „nyirkos“ reménytelenségnek. Csak abban bízom, hogy jótakaró emberek — még ha távol is vannak egymástól — végre mégis csak alkotnak valamit.“* — Már egy előző levélből kicsendül ez a bizalom, amikor a Sarló kongresszusának Magvető mozgalmával kapcsolatban így ír: „... nagy érdeklődéssel láttam az érdekes témákat. De hogy miket határoztak, arról semmi írás nem jött hozzám. Hogy pedagógiai lapot akarnak kiadni, annak nagyon örülök, meg is van róla a véleményem, hogyan kellene ezt hathatós embernevelő tényezővé tenni, de az ottani viszonyok alaposabb ismerete nélkül mégsem akarom ezt a véleményt előlegezni vagy megkockáztatni... Szegény Nagy Lászlóval sokat gyötrődtünk e nagy kérdésen, mégsem lehetett kielégítően megoldani. Hiszem, hogy ott menni jog a dolog... Nagyon sok a tenni, rendezni való, s úgy látom, az energia és lehetőség is megvan hozzá — a határon túl."5

Ez az optimizmus jellemzi Kemény Gábornak a csehszlovákiai magyar nevelőkhöz való közeledését és a kapcsolat első szakaszát. Ügy érezte Kemény Gábor, hogy megértő, tettrekész munkatársakat talált, s velük sikerül számos félbemaradt tervét valóra váltani. Évtizedek óta foglalkoztatták a magyar élet megoldatlan sorskérdései, köztük elsősorban a demokratikus átalakulás, a szociális probléma és a nemzetek közötti békés