Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - Hrabovská, Katarína: Beszélgetés Ladislav Novomeskýval

balkanizálását, de ezt a választóvonalat helytelenül, tudatosan, lenézően és sértően vonták meg.

— Ha azt mondják, européer, európaiság, első pillanatra úgy tűnik, hogy ez kitárulkozást, széles látókört, jelemelkedést, egyesülést jelent; de hiszen mi már azelőtt is ismertük és gyakoroltuk az internacionalizmust, úgy, hogy számunkra ez a valóságban elzárkózást, szűkülést, csökkenést és (kizárást jelent. A korlátlan lehetőségek helyett korlátolt integráltságot. Internacionalizmus helyett a sovinizmus kontinuitását. De tulajdonképpen mi tartozik a kontinensbe, Európába, ha mi sem, természetesen és kétségtelenül, a bizonyítás szükségessége nélkül, bár a közepén élünk? A kontinentális és nemzeti sovinizmus között csupán a területek nagyságában van különbség, amelyre a sovinizmusok vonatkoznak, az elv ugyanaz.

— A választóvonalat, a ihatárt ezeik szerint nem a horizontális, hanem a vertikális sikon kell keresnünk. Azok között, akik fent érzik magukat, s azok között, akiket ők alul látnak. De fent az is érezlheti maigát, aki egyszerűen csalk azért tarthatja magát a felszínen, mert nagyon könnyű a „fenn“ látszatát kelteni. A becsületes művészek mellett, akiknek eredményei az egész világ számára — a Nyugat számára is — nyereséget jelentenek, ott van a flancmacherek csoportja, akik olyan arcot vágnak, mintha ők hódították volna meg a világot. S a naiv, tapasztalatlan emberekbe a kisebbrendűség érzését szuggerálják. Kisebbrendűségi érzést szuggerálnak, irigységet keltenek és — manipulálnak. Aki több akar lenni, aki azt akarja, hogy européernek nevezzék, szolgáljon. Jobban tetszik nekem a faragatlan paraszt, akinek saját filozófiája és gondolatai vannak, mint ezek a flancmacherek — az európai kultúra bolhapiacainak importerei.

— Hogyan látja a cseh és szlovák kulturális, de főleg művészeti kapcsolatok fejlődésének mai lehetőségeit? Milyen alapon s milyen integráció valósuljon meg?

— Ha tudnám, hogy áll most a cseh művészet, ki mit és hogyan alkot, könnyebben felelhetnék. Nincs átfogó kéipem, a korombeliekkel elég korlátozott a viszonyom, a fiatalokat kevésbé ismerem. Nagyon szeretem Seifertet, Holant, becsülöm Kunderát, de az irodalom egészéről nincs áttekintésem. Nehezen hozakodhatnék hát elő valamilyen konkrétabb koncepcióval. Nekam a cseh alkotók közeliek, és mindig is azok lesznek, abszurd dolog lenne, ha valamilyen módon eltávolodnánk tőlülk, elmélyítenénk különbségeinket; kívánatos lenne velük lépést tartanunk.

— Nagyjából azt mondhatnánk ma, hogy ők invenciókért (ötletekért) járnak hozzánk, mi pedig a professzionális tökéletességért hozzájuk. Itt több felfedezés születik, ott tökéletesebben valósítják meg őket. Például Jakubisko felfedezéseiből ma Csehországban, ha nem is az egész vonalon, de nagymértékben merítenek.

— Jakubisko kelet-szlovákiai. Európaibb, mint az összes szentesítettek és keresettek.

— Ön a művészek tájékozatlanságáról beszélt; bizonyára •sok függ tőlük, maguktól. A tehetségük, intellektusuk és fejlettségük mértékétől. De talán más egyébtől is függ ez. Az egész környezettől. Attól, hogy mennyire él a művész intenzív lelki élétet. A mi környezetünkben például a művésznek hiányzik a dialógus mondjuk a filozófussal, a maival, a jelenkori és hazai filozófussal. Csak gondoljunk arra, hogy á cseh művészet egy korszakában milyen szerepet játszott például Kosík.

— Vagy talán éppen fordítva: a cseh művészet — nem kis mértékben például Kun- dera művei, de nemcsak Kundena — adta Kosíknak azt a gazdag alapot, amelyen dolgozva elérhette éppen azokat az eredményeket, amelyek azzá tették, amit a művészek számára jelentett. Osztályozta és megnevezte azt, amit az irodalom talált, felfedezte, ami felfelé irányult, amely csupán sejtésekkel ejtette hatalmába, a művészi részismereteket egésszé ötvözte, egyesítette, rendszert vitt beléjük. A művészetben minden megvolt, de a művészben csak Kosík íormuláciőja szerint tudatosodott. Kosík néven nevezte a dolgokat, és ezzel a művész nyelve megoldódott.

A környezet? Ahhoz, hogy szellemi környezet alakuljon ki, szellemi egységre van szükség — a célok és érdekek, és később az érzés és gondolkodás egységére. A világ ketté van osztva, ebbe bele kell nyugodnunk, tudomásul kell vennünk, és azt mondanunk: sajnos — kettéosztottsága mellett is az egész forog veszélyben, sorsunk összefonódik. Az egyöntetűség aligha lehetséges, a világ ezer igaz és féligaz szemponttal hat ránk, mindenki kiválasztja belőlük az érdekeinek megfelelőt, és érdekeinek megfelelően reagál a többire. A maii világ a nagy ellentétek, a valaha létező legélesebb kontrasztok világa: a fejlett tudomány és technika ellentéte. Pl. a holdutazás mint Amerika jó érve